Berta Sándor

Még fontosabb lesz a mesterséges intelli­gen­cia a Google életében

A reklámcég rendkívüli mértékben bízik a technológiában és most egy fontos személycserét is végrehajtott.

Jeff Dean hat évvel ezelőtt elvégzett egy kísérletet, amelynek a végén egy tanulásra képes számítógépes program felismerte, hogy mi egy macska és mindezt anélkül tette meg, hogy erre előzetesen részletesen beprogramozták volna. A szakember akkor Andrew Ng professzorral együtt összekapcsolt 16 000 processzort és egy szoftvernek 10 millió YouTube-videót kellett megtekintenie. A számítógép megtanult döntéseket hozni. Dean elmondta, hogy a képzés során sosem mondták meg a rendszernek, hogy ez vagy az a dolog egy macska, így a program gyakorlatilag feltalálta a macska koncepcióját.

A menedzser a mesterséges intelligenciára fókuszáló Google Brain részleg társalapítója, most pedig kinevezték a társaság mesterséges intelligencia vezetőjévé - írja a The Information és a CNBC. Dean elődje John Giannandrea volt, aki lemondott a posztjáról. Ezzel párhuzamosan a vállalat ismét szétválasztotta a mesterséges intelligencia és a keresőrészlegét. (A két csoportot még 2016-ban vonták össze.) A keresőrészleg vezetője Ben Gomes lett.

Giannandreának többek között az volt a hibája, hogy ritkán állt a nyilvánosság elé. Ha mégis megszólalt, akkor világossá tette, hogy a technológiával kapcsolatos apokaliptikus figyelmeztetéseket semmire sem tartja. Közép és hosszú távon egyáltalán nem számított egy úgynevezett mesterséges szuperintelligencia megjelenésére, az ezzel kapcsolatos forgatókönyveket felelőtlennek és meglehetősen nevetségesnek tartotta. Sundar Pichai, a Google vezetője korábban kiadta az AI first nevű utasítást, amelynek lényege, hogy minden terméket és szolgáltatást a megfelelő modellekkel kell továbbfejleszteni.

A Google legnagyobb USA-n kívüli kutatólaboratóriuma Zürichben található, ott 120 szakember dolgozik csak a gépi tanulással kapcsolatos fejlesztéseken és kutatásokon. A mesterséges intelligenciával nem az emberi elmét akarják lemásolni, a hangsúly azon van, hogy a technológia több lehetőséget kínálhat az embereknek. Ebből a célból hozta létre a Google a Tensorflow nevű nyílt forráskódú mesterséges intelligencia és gépi tanulási portált, amelyet világszerte már számos vállalat és szolgáltatás használ, s hosszú távon a technológiák szabványosított platformja lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!