SG.hu

Tévét csinálna a projektorból az Epson

Az Epson új projektorával a tévéknek akart konkurenciát állítani, de a fizikát ők sem tudják megerőszakolni. A vászonban botlanak meg.

Amikor az Epson felajánlotta, hogy kipróbálhatjuk a legújabb ultrarövid távolságú lézeres projektorukat, nem gondoltam volna, hogy ennyire vegyes érzéseim lesznek egy ilyen felsőkategóriás készülékkel kapcsolatban. Kommunikációjuk szerint az EH-LS100-at a tévék felváltására készítették, és megfontolandó alternatívát kínál a távol-keleti cégek legjobb lapostévéivel szemben. Hát, ez sajnos nincs így, de mindenesetre érdekes próbálkozásról tudok beszámolni.

Nem mindennapi projektorról van szó: hagyományos lámpa helyett lézeres technológiát használ, így 20 ezer (takarékos módban 30 ezer) óra üzemidőt ígér a cég. A másik kiemelendő tulajdonsága, hogy nem a szoba hátsó végébe kell rakni, hanem a mostani tévénk helyére, a "tévéállványra", vagy pedig egy sima fehér fal elé a földre. Innen vetít ferdén felfelé olyan fényesen, hogy a szobát sem kell besötétíteni az élvezhető látványhoz. Kapunk mellé egy távirányítót is, de a jobb oldalán is vannak kezelőszervek. Itt kapcsolhatjuk ki-be, és egy magyar nyelvű menüben lépkedve finomhangolhatjuk a beállításokat. Van hozzá egy ingyen letölthető okostelefonos app is, amivel a telefon át tudja venni a távirányító szerepét, és tartalmat rakhatunk ki a telefonról a készülékre. (Fotók, dokumentumok, vagy akár a telefon kamerájának a képe.)


A készülék meglepően méretes, 50 centi széles és 19 cm magas, amihez 11 kilós tömeg társul. Nem egy diszkréten a háttérben meghúzódó masina, a szobába lépve mindenki azonnal észreveheti és csodálkozhat, hogy mit keres a tévé helyén egy nyomtató. Villámgyorsan üzembe helyezhető, csak a konnektorba kell dugni és valamilyen jelforrást rákötni. Van rajta három HDMI (egyik MHL), VGA, RS-232C, kompozit, de lejátszhatunk netről (100 Mbites Ethernet vagy egy külön megvásárolható modullal vezeték nélkül), esetleg pendriveról (USB csatlakozóból is három van). Szerintem nem a legjobb helyen vannak az aljzatok, mert csak megemelve, nehezen lehet összekötni, de úgyis csak egyszer kell ezt megcsinálni, szóval túl lehet élni.


Reklámja szerint mindössze 6 centire kell raknunk a faltól a hatalmas képhez, ami jól hangzik ha nem tudjuk, hogy 43 cm mély a készülék, azaz a tetején lévő fényforrás jóval messzebb van. A be- és kikapcsolása azonnali, nem kell várnunk egy lámpa bemelegedésére vagy lehűlésére. A látható kép mérete a készülék faltól távolabbra húzásával állítható, tehát nincs benne optikai nagyítás. Ez elég primitív megoldás, de biztonsági okai vannak: mi csak a lézer közvetett fényét látjuk, így ha belenézünk sem vakulunk meg. A kisgyerekekre és a háziállatokra gondolva raktak egy érzékelőt is a tetejére, melyet ha eltakarunk, akkor kikapcsol a lézer.


A vízszintes helyzetét az alján lévő lábakkal állíthatjuk be, és csak középre tud vetíteni. Szintén nagyon figyelnünk kell arra, hogy a projektor a fallal párhuzamosan legyen, mert ugyan némileg módosíthatjuk az esetlegesen torz képet, vannak kezelőszervek az eltolásra, de ennek megoldása elektronikus, azaz a sugárzás felbontásának kárára működik. Opcionálisan a plafonon, fejjel lefelé is rögzíthető. A maximum képátló 330 cm (130 coll), ennél nagyobb semmiképp nem érhető el, habár a 4000 lumen bőven elég volna hozzá. A képarány 16:10, mindezt 1920 x 1200, azaz Full HD-nél függőlegesen valamivel nagyobb, WUXGA felbontás mellett. Teljesítményfelvétele meglepően magas, 423 Watt normál, és 332 Watt gazdaságos módban.

Már itt eldől, hogy valakinek tetszeni fog-e a termék vagy nem, hiszen az ultrarövid távú vetítés rengeteg előnnyel és hátránnyal bír a szokványoshoz, illetve a tévézéshez képest. A normál projektorokhoz képest előny, hogy azoknál a szoba komoly felkészítése szükséges az élvezethez. A hátsó falra vagy a plafonra valamilyen tartókonzolt kell szerelni, az áramot/jelet nehézkes esztétikusan felvezetni és minden használatnál be kell sötétíteni. Viszont a normál projektorunkat ha egyszer jól beállítottuk, akkor tesztünk alanyánál nagyobb képet sugároz, és még fontosabb, hogy nem elölről jön a zaj, mert bizony a ventilátora elég hangos (gyári adat szerint 39 dB.)


Az EH-LS100-t nyugodtan rakhatjuk a tévé eddigi helyére, kis felkészüléssel pedig - például egy kihúzható fiókba rakva - teljesen el is tüntethetjük. Kisgyerekes családoknál szempont lehet, hogy az apróságok nyugodtan rohangálhatnak a szobában, nem jelenik meg az árnyékuk a falon. Üzemideje a tévékkel egy kategóriába teszi, napi hat órás használati idővel majdnem 9,5 évig tart a 20 ezer óra elérése, azonban fényereje - és főleg a színmélysége - természetszerűleg gyengébb azoknál. (Fekete színt nem lehet vetíteni...) Van rajta egy kis 16 wattos hangszóró, de maximum kényszerből, vagy valamilyen prezentációt nézve fanyalodjunk rá.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy úgy tudtam a képminőséget nézni, hogy sok éve egyébként is projektort használok. Kalibrálási lehetőségei elég korlátozottak, a fehéregyensúly állításán kívül nem sok lehetőségünk van. Fénye nem teljesen homogén a teljes felületen, mintarajzokat nézve a sarkoknál enyhén sötétebb, de ez videózásnál, vagy pedig világos szobában tévézés közben nem fog feltűnni. Képe besötétítés nélkül is nagyon szép, egy rajzfilm vagy egy sportcsatorna hatalmas élmény (szó szerint), viszont sötétben játszódó horroroknál, vagy gengszterfilmeknél nem villog annyira. Játékra véleményes a lassú válaszideje miatt, 48 milliszekundum alapesetben és 32 ms játékmódban - stratégiánál nyilván nem számít, FPS-nél felejtős. Képes több forrásból érkezett jelet egyszerre kirakni osztott képernyőn.


A termékadatok között a kontrasztnál 2,5 millió az egyhez szerepel, de ezt inkább csak érdekességképpen érdemes megemlíteni. Ez a mért érték nagyban függ a vetített kép méretétől (nagyobb méret -> kisebb kontraszt) és a környezeti fénytől, melyeknél minden cég mást tekint alapnak. Tehát maximum házon belüli tájékozódásra jó, más gyártó hasonló adataival nem szabad összehasonlítani. Fényereje hatalmas, 4000 lumen, olyan erős, hogy a színek is elmosódnak. Inkább csak marketingértéke van, hiszen filmnézéskor muszáj visszavenni az erejéből, mert egyébként zöldön kívül semmilyen más szín nem marad. Eco módban a fényerő harmadával csökken, az élettartam pedig ugyanennyivel nő, csendes módban pedig a ventilátor kikapcsol, viszont marad a 20 ezres élettartam.

Két olyan probléma van vele, amit máshol nem tapasztaltam. Az első, hogy extrém érzékeny a vetített felület simaságára. Ez abból adódik, hogy normál esetben a projektor szemből világít, vagy derékszögtől csekély mértékben eltérve esik a fény a falra/vászonra, addig az LS100 alulról hegyes szögben sugároz. Tehát egy fehér fal legyen bármilyen sima, alulról erős fényben máris felnagyítódnak a legapróbb egyenetlenségek, festékcsöppek, lerontva az egyébként jó látványt. Erősen ajánlott tehát hozzá vásznat használni, de abból sem jó akármilyen, mert a házimozivásznak általában csak a szemből érkező fényt verik vissza jobban, hogy így is szűrjék a környezeti világítás hatását.

Mivel alulról szögben van megvilágítva, nagyon ügyelni kell arra is, hogy a vászon jól ki legyen feszítve, és ne legyen rajta semmilyen gyűrődés vagy hullám. A felülről lehúzható verziót (legyen az akár jó minőségű, motoros) nagyon nem ajánlom, a levegőben lebegő pedig szimplán használhatatlan hozzá. Van olyan vászon, ami direkt ultrarövid távolságú projektorhoz készült, ezeket eleve fix keretben árulják, persze meg is kérik az árát, egy ilyen több százezer forint. Szintén hátrány, hogy tapasztalataim szerint a képet a hagyományos projektorokhoz képest jobban rontja a levegőben szálló por. Ez valószínűleg a 3LCD technológia (külön panel van a három alapszínnek), a nagyon erős fény és a rövid vetítési távolság kombinációja miatt van.


A fentiekből is látható, hogy az Epson az LS100-ban megpróbálta mind a projektorok, mind a tévék legjobb tulajdonságait egyesíteni, elkerülve a negatívumokat. Ez csak részben sikerült, cserében bejöttek új hátrányok. Egy projektort mindig is macerásabb lesz használni mint egy tévét, a vele való nyűglődés mégis megéri, ha valóban házimozi élményt tudunk varázsolni a nappaliba. Az LS100-nál a kezelhetőségen javítottak,de hiába a legalább 10 éves élettartam, ha a technika addigra elavul; fájóan hiányzik a 4K felbontás és a konkurensek 3D-t is tudnak. Kicsit érthetetlen a 16:10-es képarány és a beépített hangszóró is, mintha egy átpozicionált üzleti projektor lenne - házimozi fanatikusoknak ne ez legyen az első választásuk, ez a nagy képernyőn tévézni akaróknak készült.

Fényerőben, színmélységben egy vetítő soha nem fogja felvenni a versenyt egy tévével, szerintem nem is dolga. De nagy csábító erővel bírhat, hogy elértünk arra a műszaki színvonalra, ahol meg lehet ezzel próbálkozni. A tévépiaci forgalom összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a projektoroké, ha ez sikerül(t volna) az Epsonnak, akkor az eladásai nagyságrendekkel bővülhetnének. Marketingeseik mindent meg is tesznek, hogy összemossák a két területet, de mi nem tudjuk az olvasónak ugyanezt tanácsolni, főleg nem ilyen áron. Az LS100 ára külföldön 3000 dollár, itthon a nagy árösszehasonlító oldalak szerint 990 ezer forint - ehhez még hozzá kell adni egy hangrendszert és vásznat is. Egy jó minőségű 75 collos (190 centis), tehát vele képátlóban ha nem is teljesen összemérhető, de a többségnek messze megfelelő smart tévé a boltokban 650 ezer forint, ráadásul az 4K felbontást és sokkal jobb képminőséget kínál. Van még hová fejlődni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #13
    Ennyiért nem kell senkinek.... Brutál drága!
  • duke #12
    Ahogy a cikben is benne van, miota kb 2 meteres teveket lehet kapni 1 millio alatt, azota nincs sok ertelmuk a projektoroknak plane hogy a kepuk egyertelmuen gyengebb.
  • Macropus Rufus #11
    lent már említették: ez nem otthonra van kitalálva. Az ár:érték arány egy otthoni felhasználó számára borzalmasan szar.
    Ja: és továbbra sem értemi mit takar az, hogy tévét csináltak a projektorból.
  • Elmin #10
    Az ötlet nem rossz csak az a baj, hogy túl drága, a minősége pedig túl gyenge az árához képest.
  • mizar1 #9
    Mozinak biztosan nem használnék LCD-s vetítőt. Ráadásul 1000 lumen fölé sem érdemes menni, és sötétíteni kell.
    Ezt hívják mozinak. A többi csak tévézés.
  • arty #8
    annak semmi köze az input lag-hoz :)
  • arty #7
    és?
  • Szefmester #6
    16ms a laptopom (jó öreg), és már utánhúzást látni az autós játékoknál... Mondhatni ha kikapcsolom a blur-t akkor is úgy néz ki mintha túltolná a progi. :D
  • Cat #5
    A mai monitoroknál 1-5 ms a válaszidő.
  • arty #4
    32ms, mint fps játékra alkalmatlan válaszidő.... jóvan ecsém', értesz hozzá :)