Berta Sándor

Forma-1 - mindent az IT határoz meg

A Red Bull Forma-1-es csapata által végzett munkák 75 százalékára már a virtuális világban kerül sor.

Matt Cadieux, a Red Bull Racing Team informatikai vezetője betekintést engedett az autóversenyek világába. Elmondása alapján a virtuális világ és a valóság közötti visszacsatolás a lényeg, azaz minden a szimulációban elvégzett változtatásnak a valóságban is bizonyítania kell. A Forma 1-es versenyeken egy műveleti szoba szolgál vezérlőközpontként, ahonnan mind a teljes csapatot, mind a járműveket irányítják. Ott dől el, hogy a fejlesztő- és a mérnökcsapat által a CAD-programokban megálmodott és megtervezett alkatrészek, valamint járművek a valóságban is képesek-e mindenben megfelelni egy Forma 1-es verseny követelményeinek.

"A műveleti szobában a munka nagyon nyugodt, a kollégák feszülten koncentrálva dolgoznak. Egy versenyhétvégén körülbelül 50 ember gyűlik itt össze. Az első sorban ülnek a stratégák, akik a többi csapatot figyelik videón és elemzik a látottakat. A második sorban vannak az aerodinamikai szakemberek, majd a további szakértők, akikre akkor van szükség, ha történik valami. Minden egyes munkaállomás két monitorral van felszerelve és mindenki fejhallgatót hord. Az egész munkakörnyezet nagyon csendes. A monitorokon megjelenő adatok a versenypályáról érkeznek be, majd különböző alkalmazások értékelik azokat ki és dolgozzák fel grafikus formában. Egyszerű adatsorokról van szó, emellett van egy nagy kijelző, amely a szoba teljes falát betölti, s amin a pályán elhelyezett kamerák és a televíziócsatornák adásai futnak. Mindenki több különböző perspektívából láthatja, hogy éppen mi történik a pályán és ez azonnal összehasonlítható a járművekből beérkező adatokkal" - mesélte Matt Cadieux.


A Red Bull Racing Team informatikai vezetője kiemelte, hogy távoli rendszerekkel dolgoznak: az alkalmazások egy számítógépközpontban futnak, és a monitorokon és a táblagépeken csak képek és grafikák jelennek meg. Erre a célra Citrix-infrastruktúrát alkalmaznak, amelyet világszerte bármely helyen működtetni lehet. A futamok közben elsősorban a versenyadatokat, az autók CAD-modelljeit és a komponenseket elemzik.

Előírás, hogy minden felelős személynek és szakértőnek a műveleti szobában kell lennie, de persze vannak ott olyan kollégák is, akik csak kíváncsiságból mennek be a központba. Gyakran a technológiai partnereket is meghívják, mert a csapatnak fontos, hogy mindenki lássa azt, hogy a szakemberek miként dolgoznak a rendszerekkel és a külső alkalmazásokkal. Ilyenkor mindig szóba kerül, hogy miként lehetne javítani a meglévő rendszereken, de a külső partnereket nem vonják be sem az adatfolyamok elemzésébe, sem a különböző eljárásokba. A műveleti szobában minden titkos és le van árnyékolva, de a partnereket MPLS-kapcsolatokon keresztül a pályával kapcsolatos valós idejű információkkal - tartalmakkal és videókkal - látják el, hogy ők is folyamatosan képben legyenek. Amennyiben viszont valami előre nem látható dolog történik a pályán, akkor arra csak a Red Bull munkatársai reagálnak.

"A pilóták nem tudnak adatokat fogadni, erre az ő kijelzőjük egyszerűen túl kicsi. Velük kizárólag rádión keresztül kommunikálunk. A hálózatokon keresztüli adatforgalommal ellentétben a versenyzőkkel közölt utasítások nagyon rövidek és pragmatikusak. A pilóták a futamok során csak egy töredékét látják és hallják annak, ami körülöttük történik. Viszont a bokszutcában minden versenyzőnek saját monitora van, azokon mutatjuk nekik a versenyek és az autók legfontosabb információit" - fejtette ki a menedzser.

Matt Cadieux hangsúlyozta, hogy a Siemens PLM- és CAD-rendszerei alapvetőek IT-stratégiájukban, mivel a járművek és a gyártás gyakorlatilag digitális ikrekként léteznek. Ez az a virtuális világ, amelyen a mérnökcsapatuk dolgozik és amelyben minden jármű, minden alkatrész és minden gyártási eljárás létrejön. Amennyiben egy futam során valami nem jól alakul, akkor a mérnökök azonnal a valódi világban látják és elemzik az autót vagy az egyes komponenseket. A virtuális világban viszont megtekinthetik a videókat vagy kiolvashatják az adatokat és ezáltal átfogó képet kaphatnak, például egy balesettel kapcsolatban.


"Amennyiben a virtuális modellek és a valódi járművek közül kellene választani, akkor természetesen a fizikai modelleket választanám, hiszen azok a mindennapi munkánk eredményei és azok képezik csapatunk üzleti alapját is. De a CAD-tervrajzokat, az elemzőrendszereket és a szimulációkat is szeretem, mert ezek teszik lehetővé a számunkra, hogy olyan járműveket építsünk, amelyekkel versenyeket tudunk nyerni. A stratégiák kidolgozása, a logisztikai folyamatok felépítése szintén a digitális világban történik, azaz munkánk háromnegyede a számítógépekhez kapcsolódik. De amennyiben elindulunk egy futamon, akkor minden rendszert egyszerre kell aktiválnunk és az adott helyszínhez igazítanunk, s elengedhetetlen, hogy a valóságban is minden zökkenőmentesen működjön" - ecsetelte a Red Bull Racing Team informatikai vezetője.

A menedzser végül leszögezte, hogy az Aston Martinnal együtt dolgoznak egy Valkyrie nevű gépkocsin, de az a fejlesztés nincs összekötve a versenyekhez használt belső IT-rendszereikkel. Az utóbbiakat kizárólag a Forma 1-es futamokhoz és versenyautókhoz használják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #29
    Van úgy hogy évközben cserélnek az esélyesebbre, mert maximalizálni akarják az esélyt az 1. helyre. Ugye marketing miatt nem mindegy. Ez mindig is így volt. Botrányok is voltak ebből szép számmal.
  • dyra #28
    Pascal Wehrlein nem "elég" tehetséges? AHA a DTM bajnoki címet gondolom ingyen kapta. Ellenben a FORMA1-el ott néha van autóverseny is.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2017.12.20. 12:54:34
  • dyra #27
    Nézd meg már a cikkben szereplő képeket. Hihetetlen komolyan mondom. Szerinted ilyen egy magányos pilóta? A 70-es 80-as években számított a pilóta, most már mindent kimatekoznak. A pilótákat meg lassan tenyésztik annyira tök egyformák a képességeik.
  • dyra #26
    Ugyanaz az Alonso tavaly esőben Braziliában mikor Verstappen brillírozott meg Hamilton akkor kb egy jó köre nem volt. Azért mert ott is a kocsi számít. Alonso kocsija nem volt jó beállítva esőre meg is látszott. A Holland kocsija meg arra volt belőve mindenkit agyon vert csak Hamilton ment nála jobb köröket.
  • dyra #25
    Daniil Kvyat az első évében verte Riccardót a Red Bull-ban (nézd meg a pontokat). Kellet a hely Verstappennek mert a holland üzletileg jobban megérte. Az a mese amit a Red Bull lenyomott baromság volt. Verstappen is csinált elég bunkó dolgot tavaly pl rendszeresen féktávon húzta rá a kocsit a többiekre amit a bírák sorozatosan el is néztek neki.

    Után természetesen szétcsúszott emberileg érthető. De hogy nem szar pilóta és még tavaly a kirúgása előtt is volt dobogós helyezése az is biztos.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2017.12.20. 12:46:14
  • dyra #24
    Marketing. Raikonnen a legjobb példa. Már rég kiöregedett. Megkoptak a reflexei mégis ott van az egyik legjobb F1-es csapatban. No azért mert elég megnézned az Origo-t azokban a hírekben amiben szerepel Raikonnen neve sokkal többen klikkelnek mint amiben nem. Üzletileg Raikonnen akkor is megéri ha szarul megy. De amúgy ő sem maradt le valami brutálisan.

    Ebben a mostani merciben a fél mezőny VB-t nyert volna. Nem kezdem el sorolni a GP2-ben már bizonyitott de az F1-ben soha komoly lehetőséget nem kapó piloták nevét mert nem férne ide.

    Verstappen sztárolják most, mert kell egy fiatal akivel a fiatalokat is megtudják szólítani. Az egyik legjobb kocsiban ül. Miért kéne hasra esni tőle? (amiben ráadásnak Riccardó kétszer simán leverte)

    Üljön be egy Minardiba és nyerjen azzal versenyt. Ja hogy csak olyan kocsival megy ami körönként 2 másodperccel gyorsabb mint a többiek kocsija. Nézd már meg az idei évet. A legtöbb versenyt hat kocsi fejezte be körön belül. A riporterek meg mindig "elcsöppentek" mikor Hamilton, Verstappen, vagy Vettel hátulról végigverte a mezőnyt.

    Nem utálok én senkit, de fel vannak fújva a pilóták nem kicsit nagyon.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2017.12.20. 12:41:52
  • Lokker #23
    Jó ég! :D Annyira virít hogy gforce9 és dyra még a büdös életben nem nézet meg egy futamot sem. :D Nem hogy egy teljes szezont. De legalább utána jártak volna a dolgoknak. Lehet itt a számokat magyarázni de azt hogy kalkulálod bele ha valakit az első helyről ütnek ki? Hogy kalkulálsz bele egy hibás gumit ami eldurran a versenyző alatt vezető helyen?

    Gondolom akkor már az autók maguktól mennek ideális íven, maguktól gyorsítanak ki tökéletesen, megfelelő féktávot vesznek, fékerő eloszlást állítanak, menedzselik a gumik hőmérsékletét az energia visszanyerő rendszert állítgatják mikor mennyit használjon fel és hol. Akkor ezekhez a pilótának semmi köze.

    Sok mindent lehet magyarázni számokkal csak aztán a valóságban valahogy mégse úgy működnek a dolgok. A számok szerint elég jól élnek az emberek és közbe mégse. Most hogy rámutattam kőkemény érvekkel hogy lófaszt se számít a számolgatásotok mehetünk dolgozni.
  • ToxiMaxi #22
    "Ez minden csapatnál meg van dumálva ki fog nyerni. Amikor dollármilliók mennek a marketingre, ott nincs olyan, hogy tiszta verseny."

    2015 vs. 2016? Ja, hogy akkor másképp dumálták meg.... na persze, és ezt tudod is bizonyítani? Elvégre állítottál valamit.
  • ToxiMaxi #21
    És mi a helyzet, azzal amikor ezek a bizonyos tehetségtelen pilóták szarrá nyerték magukat F2-ben, gokartban?
    Ott se voltak tehetségesek, hogy azonos autóval, ami technológiailag is egyszerű elsők tudtak lenni? Vagy a tehetségüket az F1-be érve varázsütésre elvesztették?

    Alonso gokart bajnokságot nyert úgy, hogy a családnak nem volt pénze esőgumikra, ezért meg kellett tanulnia slick gumikkal versenyezni esőben, biztos ekkor sem számított a tehetség, hiszen mindenki képes rá. Ha jól emlékszem 7 gokart vb-t nyert. Amikor a Minardival tesztelt egyből tudta hozni a versenypilóta köridejeit, ami tehetség nélkül elég nehéz, egy ismeretlen technikában.

    Ugyanez elmondható minden vb pilótáról. Elég komoly karrier áll mögöttük, ahol ők voltak a legjobbak.
    Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2017.12.20. 09:59:01
  • ToxiMaxi #20
    Nem mondtam azt, hogy Hamilton a legjobb pilóta. Csak azt mondtam, hogyha a pilóta nem számítana, akkor Bottasnak minimum a vb második pozíciójában kellett volna végezni mivel a merci volt a legjobb autó de nem ez történt, mivel Bottasnak már jóval Mexico előtt elszállt a matematikai esélye is a vb-re. Még az ázsiai túra alatt 2x nullázó Vettelt sem tudta megverni.

    Azon lehet vitatkozni, hogy hány százalékban számít a pilóta a technika mellett de azt írni, hogy a pilóta EGYÁLTALÁN nem számít elég nagy hazugság és elvakultságra, utálatra utal. Ha ez igaz lenne, akkor nem akarná mindenki Verstappent vagy Hamiltont vagy Vettelt a csapatába.

    Webber csak egy évben volt Vettel szintjén. De ott is, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vettel számos versenyt sérült padlólemezzel teljesített de ez igaz, hogy akkor Webber érdemelt volna vb-t de a RB nem akarta.

    "az adott évben kinek jobbak a fizikai és a mentális képességei "
    Mint minden sportban... ezzel nem is értem mit akartál mondani. Egyébként számos pilóta van, akinek szinte minden autó fekszik (Alonso,Hamilton,Schumi,Senna, Prost), viszont vannak olyanok, akik csak egy bizonyos karakterisztikájú kocsiban jók (Kimi, Jenson).

    "Mítosz ez a legjobb pilóta. Nincs olyan."

    Az adott korszaknak igenis vannak kiemelkedő pilótái. Bár nem szerettem de Schumi képességeit mindig is elismertem, két különböző csapatban nyert számos VB-t. Senna, Prost, Mansel. Érdemes utánaolvasni. Ezek a pilóták kiemelkedően tehetségesek voltak. Számos versenyt jóval gyengébb autóval nyertek, mint a riválisok. Alonso is mikor legyőzte Schumit esőben, az sem a kocsi érdeme volt. Most is a halál szar Mclarennel versenyről versenyre bizonyítja, hogy egy igazán jó pilóta.


    Rajtok és az utáni helyezkedés, gumikezelés, gyors köröket akkor megy, amikor szükség van rá, időmérőn olyan plusz tizedeket hoz, ami az előzetes szimulációk alapján nem volt elérhető, ezek mind olyan dolgok, amit egy jobb képességű pilóta tud.

    Szerinted ha Marcus Ericsson-t beültették volna a mercibe tudta volna hozni azt, amit Hamilton?

    Daniil Kvyat is megkapta a lehetőséget aztán le is cserélték mert nem volt elég jó a RB-nak

    Pascal Wehrlein nem kap szintén ülést mert nem elég tehetséges

    Ha nem számítana a pilóta képessége, akkor nem is fizetnék meg a csapatok a sztárpilótákat!
    Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2017.12.20. 09:48:30