MTI

14 ezer dollár felett a bitcoin árfolyama

Fújódik a lufi, semmi nem támasztja alá ezt az értéket. Sok ember fog nagyon sok pénzt veszíteni.

Újabb történelmi csúcsot ért el a bitcoin árfolyama csütörtökön: a Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon reggel 14 ezer dollár fölé emelkedett a jegyzés. Huszonnégy órával korábban, szerda reggel még a 12 ezer dolláros rekordszint áttöréséről szóltak a hírek. Csütörtök délelőtt háromnegyed tízkor 14 237 dolláron állt a jegyzés, ami napi szinten 5,46 százalékos, a hét nappal korábbihoz képest pedig 48,26 százalékos emelkedést jelent. Az eddig napi maximum 14 400 dollár volt.

A bitcoin árfolyama az idén rohamosan emelkedett, de rendkívül nagy kilengések mellett. Januárban még 800 dolláron állt, májusban 2000 dollár fölé, szeptemberben 5000 dollár fölé, novemberben pedig 11 ezer dollár fölé emelkedett az árfolyam. Az utóbbi napokban tapasztalt emelkedést leginkább az magyarázza, hogy az amerikai értékpapír-piaci felügyelet a múlt héten engedélyezte a kriptodeviza határidős kontraktusok bevezetését a tőzsdéken. A digitális devizák így felzárkózhatnak a hagyományos pénzügyi eszközök közé az értékpapír-piaci kereskedelemben.

A chicagói opciós tőzsde (CBOE) vasárnap nyitja meg első határidős bitcoin kontraktusát, a chicagói árutőzsde (CME) december 18-án, míg az Egyesült Államok második legnagyobb elektronikus részvénykereskedelmi rendszere, a Nasdaq a tervek szerint a jövő év elején indítja be a bitcoin határidős ügyleteket. A bitcoin határidős jegyzések bevezetésével az intézményes befektetők számára is elérhető eszközzé válnak a kriptodevizák. A bitcoin árának látványos emelkedése nyomán számtalan figyelmeztetés hangzott el, miszerint piaci buborék alakul ki.


Hatalmasat kaszál, aki januárban vett és most eladja

Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve volt elnöke a CNBC gazdasági hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában elmondta, hogy a bitcoin az Amerika gyarmati múltjában bevezetett pénzre emlékezteti. Az 1775-ben bevezetett, ám 1782-re teljesen elértéktelenedett valuta jelentős része valós termékeket és szolgáltatásokat generált, dacára annak a ténynek, hogy néhány év alatt elvesztette értékét. "Az emberek mindenféle dolgot vesznek, amelyek semmit nem érnek. Az emberek kaszinókban játszanak, noha az esélyek ellenük szólnak. Ez soha senkit nem állított meg" - fogalmazott Greenspan.

Miután a brit adók teljesen kimerítették a gyarmatok arany- és ezüstérme készletét, az amerikai kormány 1775-ben elkezdett saját papírpénzt nyomni és a következő években ezzel finanszírozta a függetlenségi háborút. Ez a deviza beválthatatlan papírpénz volt, amelynek értékét a föderációs kongresszus a rendelkezésre álló bankók és az irántuk való kereslet alapján határozta meg. A háború elején 12 millió, a végén pedig 500 millió dollár volt az amerikai pénzkészlet, és 1782-re elértéktelenedett a pénz.

A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen - fórumos nevén Satoshi Nakamoto - bocsátott ki, közvetlenül a 2008-as amerikai bankválság kirobbanása után. Az elnevezés vonatkozik a fizetőeszközt kezelő nyílt forráskódú szoftverre, és az azzal létrehozott elosztott hálózatra is. A bitcoin nem függ központi kibocsátóktól és hatóságoktól, sem egyéb megbízható harmadik féltől, mivel a peer-to-peer hálózat csomópontjai által tárolt elosztott adatbázisra támaszkodik. Az adatbázis tartalmazza a fizetések adatait, garantálva az elektronikus fizetőeszközökkel szembeni alapvető követelményeket. A biztonságot digitális aláírások és proof-of-work rendszer adja.

A bitcoinok biztonságosan tárolhatók egy pénztárcafájlban, személyi számítógépen, mobiltelefonon, külső adathordózókon vagy felhő alapú szolgáltatóknál, küldésükhöz és fogadásukhoz pedig csak a küldő illetve a fogadó bitcoincíme szükséges. A peer-to-peer felépítés és a központi irányítás hiánya megakadályozza bármilyen hatóság számára, hogy a forgalomban levő pénzmennyiséget és tranzakciókat kontrollálja vagy befolyásolja, ami lehetetlenné teszi a manipulációt és infláció gerjesztését. A bitcoin a legismertebb a virtuális fizetőeszközök, a kriptodevizák között, amelyek közül több száz van forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #68
    "Fingod sincs a pénzügyi normákról, az alapvető szabályokról. Kevered a fogalmakat, az alapokkal se vagy tisztában"
    Oszt ezt miből vezetted le? D

    Szomorúan látom, hogy beteljesül az, hogy az embereket nem kell rávenni arra, hogy nyomkövetőt ültessenek beléjük. Önként fogják kérni. Az első díszpéldánya az új fajnak te vagy. Légy rá büszke.
  • Tinman #67
    Olvass utána... tipikus magyar mentalitás, amiben pénzt sejt azt teljes mellszélességgel támogatja, szarik rá, hogy azzal valójában mit is támogat.
  • Tinman #66
    Fingod sincs a pénzügyi normákról, az alapvető szabályokról. Kevered a fogalmakat, az alapokkal se vagy tisztában. A Bitcoin jelenleg egy kibaxott vadnyugat.

    Egy nyomorult instant banki átutalás egyszerűn lekövethető, visszanézhető, ha éppen egy hatósági eljárás során erre szükség van.

    Te keverted ide a készpénzt, amihez semmi köze a Bitcoinnak, de ez is csak ékes bizonyítéka annak, hogy milyen szinten vannak szellemileg azok, akik ezt a lufi szart támogatják. Nem csak ön, de közveszélyesek is.

    "paranoiás félelmed van"

    Mondja az, aki fröcsögő nyállal kiáll az anonimitás mellett. Száni.
  • Grifid71 #65
    Nagyon gáz vagy. :D
    Honnan tudod hogy kit támogatsz a kutyát sem érdekel, hol mire költöttél pénzeddel?
    Vagy csak irigy, hogy másoknak telik rá. Erről ismerni meg a magyart szerte a világon.
  • gforce9 #64
    Eddig aki nem értelezett szöveget az te voltál. Hülyeségeket hordtál össze. Az, hogy neked szart se számít a magánélet, attól még nem én leszek a hülye. A nyomonkövethetőség a fontos tényleg? Ne mondd, akkor hogyafaszba jön oda az instantság? Ugyanis te azzal jöttél. Nem kéne maszatolni.

    "Az a helyzet, hogy akik a követhetetlensége pártján állnak, azok maguk is sárosak... ha nem is a teNorizmusban, de alja dolgokban feltétlenül. Másképp nem zavarná, hogy lekövethető."

    Attól hogy te ezt hiszed még nem lesz így...... az hogy neked paranoiás félelmed van egy olyan embertől, aki KP-t használ és bűnözőnek nézed kapásból, attól szintén te lesze akire defektesként néznek..... de semmi gond, élj csak az álomvilágodban, ahol mindenki be van drótozva központilag.

  • Tinman #63
    "A bitcoin párhuzama a KP, nem a banki tranzakció..." - ezt írtad, leírtam, hogy miért írtál faszságot, jó nagyot. Ki beszél arról, hogy tiltsák be? Végig a nyomonkövethetőséget kérem számon, mert a jelenlegi formájában a tróger emberek szent grálja. A magánéletét meg annak kell takargatnia, akinek vastagon van a füle mögött... ja, hogy ez a gondod, akkor legközelebb ezt írd, hogy van mit takargatnod ;-)

    Legközelebb próbálj meg szöveget értelmezni. LOL!
  • Tinman #62
    Sokkal lekövethetőbb, eleve Ahmedet európában megfigyelik a telefonálásait meg főleg. Ellenben BTC tranzakcióval egy szaros netkávézóból 1 perc alatt nyom nélkül megmozgathat milliókat.

    Az a helyzet, hogy akik a követhetetlensége pártján állnak, azok maguk is sárosak... ha nem is a teNorizmusban, de alja dolgokban feltétlenül. Másképp nem zavarná, hogy lekövethető.
  • Tinman #61
    Nem, a demegóg agyhalott az te vagy, meg a cimboráid, akik rendre ignorálják a tényt:

    Ez a jövő fizetőeszköze közül az egyik legerősebb, azzal az előnnyel, hogy 1 sec alatt ott van egy másik kontinensen, ezt a kp-vel nem tudod megtenni. Cserébe u.o. lekövethetetlen, mint a kp. bár az a sorozatszáma alapján még mindig lekövethetőbb.

    Fingod sincs az egészről az van és ez rohadtul szomorú :-(
  • gforce9 #60
    "Banki tranzakció jobb helyeken kb. instant, de a legrosszabb esetben is órák kérdése"

    Te most mégis miabüdöshód'kóros lótúróról beszélsz? Hol szempont illegális pénzmozgásnál hogy instant legyen? Meg egyáltalán hogy jön ez ehhez az egészhez?

    De mégha köze is lenne, akkor is, amíg nem volt bitcoin megoldották. Ha betiltják akkor is megoldják, csak ami hirtelen eszem,be jut. CSGO skinekkel kereskedő oldalakon instant azonnal 1mp alatt lehet fizetni, meg még vagy hetvenezer féleképp. Nonszensz amit írsz. Az érvelésed pedig lényegében a nullánál is kevesebb.

    Ha az a bajod, hogy léteznek nem nyomonkövethető fizetési formák akkor mondd azt. Igaz hülyének fognak nézn - mert az emberek nagyrészének a magánélet fontos.-, de legalább van értelme annak, amit mondasz, de így? Lol.
  • Sir Cryalot #59
    Nárcissztikus ügyeknek az a sajátossága hogy nincs "staying power".

    "a van másik" című történetben sem lesz.

    Amiért lehet aggódni az nem az hogy nincs másik "get rich quick" sztori, az mindig van hanem hogy nincs olyan elfoglaltságuk ezeknek az embereknek amire tartósan lehetne számítani ,hanem kb tudathasadást okoznak maguknak, lehetett látni sok öngyilkosságot bankárok közt is .