Gyurkity Péter

Decemberben mutatkozik be a Honor V10

A Honor család új zászlóshajója több tekintetben a mai divatot követné.

A Huawei igyekszik egészpályás letámadással tovább erősíteni pozícióját, amire jól példa a különálló márkaként reklámozott Honor népszerűsítése. Itt legutóbb a V9 Play érkezéséről, valamint egy újabb olcsó változat közeljövőben esedékes megjelenéséről számolhattunk be, most azonban egy valódi csúcskategóriás megoldás van érkezőben.

A Honor V10 december elején mutatkozik majd be, bár ez csak nemrég derült ki, hiszen korábban mindössze annyit tudtunk, hogy a cég valóban készül valamilyen bemutatóra a hónap elején. Most egy kínai forrás erősítette meg a típus érkezését, mégpedig a fontosabb hardveres részletekkel együtt, így már szinte minden tényezőt megismerhetünk. Kiderült például, hogy a telefon a mai divatot követi, hiszen a meglehetősen méretes, egészen pontosan 5,99 hüvelykes kijelző a 18:9-es képátlóval bukkan majd fel, ehhez pedig a házon belül fejlesztett, a Mate 10 és 10 Pro esetében már látott Kirin 970 chip, immár 6 GB memória, valamint egy 64 vagy egy 128 GB-os belső tároló csatlakozik majd.

A hátoldalon egy iker-kamerát helyeztek el, amely egy 16 és egy 20 megapixeles szenzorra támaszkodik majd, nyilván a kiemelkedő minőség érdekében. A készülék a gyorstöltést is támogatni fogja, bár azt még nem tudjuk, hogy az akkumulátor mekkora lesz. Az mindenesetre kiderült, hogy a szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában az Android 8.0 Oreo dolgozik majd, ehhez pedig a cég saját EMUI 6.0 kezelőfelülete társul, ahogy azt a Huawei telefonjainál is megszokhattuk. A hivatalos ár Kínában állítólag 450 dollár körül lesz, ami nem vészes, tekintettel az imént felsorolt komponensekre.

A bemutatóra december 5-én kerítenek sort, a megjelenés nem sokkal követi majd a rendezvényt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!