SG.hu·

Orosz cég biztosít internetelérést Észak-Koreának

Orosz cég biztosít internet­elérést Észak-Koreának
Az ázsiai állam eddig csak Kínán keresztül jutott ki az országból, de most már az oroszok felé is tudnak forgalmazni.

Kiszivárgott információk alapján a TransTeleCom nevű orosz távközlési szolgáltató is ellátja hozzáférésekkel a világtól elszigetelt rezsimet. A hírről elsőként a John Hopkins Egyetem Amerikai-Koreai Intézetének 38 North nevű projektje számolt be, amely azt írta, hogy az észak-koreai adatforgalom körülbelül 60 százaléka a TransTeleCom hálózatán keresztül bonyolódik.

A Dyn Research internetelemző cég szerint a változás a múlt hét vasárnap óta figyelhető meg. Az észak-koreai online adatforgalom fennmaradó 40 százaléka továbbra is a China Unicom hálózatán keresztül zajlik. A TransTeleCom úgy reaglt, hogy történelmi kapcsolata van az észak-koreai féllel, s ennek a kooperációnak az alapja a helyi postával és távközlési társasággal még 2009-ben kötött együttműködési megállapodás. A telekommunikációs szolgáltató az esetleges új kapcsolatok tényét viszont eddig nem erősítette meg.

Jelenleg Észak-Koreában csupán kevés működő internetelérés van, a szakértők úgy becsülték, hogy ezek száma néhány száz, de maximum 1000 körül lehet. Bryce Boland, a FireEye biztonsági cég ázsiai és csendes-óceáni térségért felelős technológiai vezetője kiemelte, hogy ezek az internetkapcsolatok elengedhetetlenek a lehetséges támadások végrehajtásához. Az új interneteléréseknek köszönhetően Észak-Korea jobban vezérelheti az esetleges kiberakcióit, de hatékonyabban is védekezhet az ellene irányuló kibertámadásokkal szemben és csökkenhet a függősége más országoktól, mindenekelőtt Kínától.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a TransTeleCom nagyon nem aggódik amiatt, hogy pont az észak-koreai rezsimmel kötött üzletet. Az oroszok leginkább befolyást nyernek a dolgon: most már bármilyen Észak-Koreával kapcsolatos netszankció esetén őket is be kell vonni a tárgyalásokba, ráadásul arra is jó rálátásuk van, hogy a diktatúra mit csinál a világhálón. Azt sem feltétlenül baj nekik, ha a rezsim hackerei fejfájást okoznak az Egyesült Államoknak, hiszen mindez erőforrást és figyelmet köt le az óceán túlpartján.

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy DoS-támadásokat rendelt el az észak-koreai titkosszolgálat infrastruktúrája ellen Donald Trump. Az akciókat az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének Kiberparancsnoksága hajtotta végre és azok a múlt héten szombaton zárultak le. Az érintett infrastruktúra lerombolása nem volt a terv része, az akciókat eleve rövid időtartamra korlátozták.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© esztyopa2017. 10. 09.. 08:23||#13
Mint a fogalom is jelzi - TOTÁLIS !
Valaki elkezdi,és MINDENKI belesodródik !
Nincs Ki,és Kik !
És mint jelezni szándékoztam a hatalmi *libikóka*könnyen megbillenhet.
Ez válthat ki egy nem tervezett,de esztelenül végrehajtott lépést.
Hogy mire alapozom a véleményem? A politikus-nevű fajzat semmitől sem fél jobban,mint a hatalom elvesztésétől.Ezért képes föláldozni akár az egész emberiséget.Hajlandó meghozni ezt az áldozatot is...
© T2k2017. 10. 08.. 14:18||#12
A "mi" az mit jelent nálad. Te meg másik 2 degenerált terrorista seggnyalót? <#ravasz1>
© Alanw2017. 10. 08.. 12:55||#11
mi meg a russzkikat gondolom ertheto
© T2k2017. 10. 06.. 00:52||#10
Te hány éves vagy? 9?
Ha netán több vagy mint 9 akkor az értelmi képességeid megrekedtek egy 9 éves szintjén. Ez persze önmagában még nem lenne baj ha nem ugatnál bele olyanba amihez a lehető leghalványabb fingod sincs.
© molnibalage832017. 10. 05.. 20:17||#9
Totális atomháború? Kifejtednéd, hogy ki és miért vívná...?
© fonak2017. 10. 05.. 19:35||#8
Vannak win-win és zéró összegű játszmák is a világban, a geopolitika inkább az utóbbiak közé tartozik - ahogy end3 is írta, az oroszok geopolitikai gondolkodásának alapja, hogy megpróbálják a világhatalmi szerepüket fenntartani, és abban, hogy e téren a fő ellenségük Amerika, nem is tévednek, az amerikai katonai és titkosszolgálati establishmentet, a "deep state"-t olyan személyek irányítják, akik abban nevelkedtek, hogy Moszkva az ősellenség, amelyet hiba volt nem teljesen megsemmisíteni a 90-es években, a médiát pedig olyan személyek, akik jelentős részben személyes indíttatásból gyűlölik az oroszokat a származásuk miatt - abban tévednek az oroszok, hogy azt képzelik, hogy fenn tudnak tartani maguknak egy az egykori SZU-éhoz hasonló világpolitikai súlyt - de az USA a közvetlen érdekszférájukban is beavatkozik ellenük, ez egyértelmű az "ukrán tavasz" óta. Bár valójában inkább csak retorikailag meg pózolásban nyilvánul meg, hogy világhatalomnak tartják magukat, valójában a hozzájuk közelebbi térségekben érdekeltek csak.
Visszatérve Észak-Koreára, azt bizony elsősorban Kína tartja fenn ha szavakban el is ítéli időnként, mert nem akarja a két Korea egyesülését, sem amerikai csapatokat abban az Észak-Koreában, ahonnan anno egymillió kínai űzte ki őket.
Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.10.05. 19:38:20
© Cat2017. 10. 05.. 12:30||#7
Míg a nyugati világban alapesetben inkább win-win szituációkra törekednek, addig az oroszok úgy képzelik, hogy ha valaki nyer a világban, akkor másvalaki veszít.
© lammaer2017. 10. 05.. 12:22||#6
Hát annyi van, hogy az oroszok barátságából még egy ország se jött ki nyertesen. Mi sem. Más sem.

A sokat köpködött amerikaiakkal jobban járunk... ott se 100%ig biztos a dolog, de jóval több az esély... 😊
+1
© end32017. 10. 05.. 11:10||#5
Gonoszoknak..? - Nem erkölcsi kérdés. Saját nemzetük világhatalmi szerepét igyekeznek fenntartani vagy kiterjeszteni. A többi nagyhatalom nem ugyanerre törekszik? Ők is "gonoszok" ezért? - (Úgy hívják, nemzetpolitika.., vagy csak egyszerűen minden hatalom természetrajzához hozzátartó magatartásforma.)
© Cat2017. 10. 05.. 10:29||#4
Az oroszoknak a bizonytalanság, az instabilitás, a káosz fenntartása az érdekük. Ezért tartjuk őket gonoszoknak.
+1