Berta Sándor

A virtuális valóság mellett érvelt Kevin Spacey

A színész előszeretettel fektet be startupokba, több millió dollárt költ elsősorban a szórakoztatóiparhoz kapcsolódó fejlesztésekre.

A hollywoodi sztárt választották meg az idén a Bits & Pretzels konferencia házigazdájának, illetve ő lett a negyedik tagja az esemény szervezőcsapatának. Az elismerés nem véletlen, hiszen a művésznek van egy kevésbé ismert oldala is: előszeretettel fektet be startupokba. Kevin Spacey kijelentette, hogy mindig érdekli és motiválja az a lehetőség, ha új tehetségeket kell bátorítania. Szereti a jó ötleteket, különösen akkor, ha azok a szórakoztatás területén jelennek meg és az új technológiákhoz kapcsolódnak. A színész tavaly már tartott előadást a konferencián, az idén pedig interjút készített Rolf Schrömgens Trivago-alapítóval és Lukasz Gadowski befektetővel, majd bejelentette, hogy csatlakozott a Bits & Pretzels csapatához.

A hollywoodi sztár korábban már számos startupba fektetett be. 2015-ben a WoofbertVR virtuális valóság startupba invesztált 3 millió dollárt. A Woofbert VR alkalmazásának a segítségével a felhasználók virtuálisan is meglátogathatják a múzeumokat. Tavaly júniusban pedig a Wonder amerikai startupba is befektetett , amely szintén a virtuális valósággal foglalkozik.


Kevin Spacey szerint a virtuális valóság nem csupán a szórakoztatásban kínál nagyszerű lehetőségeket, hanem például forradalmasíthatja az oktatást. Az iskolai osztályok alig változtak az évek alatt, de a technológia segítségével a diákok előtt teljesen új lehetőségek nyílhatnak meg, például átélhetik a berlini fal ledöntésének pillanatát. A virtuális valóság egy hatalmas empátiagép és semmi nem teszi jobban lehetővé az emberek számára a dolgok és egy olyan világ megértését, amelytől ők maguk egyébként távol vannak.

Bernd Storm, a konferencia létrehozója közölte, hogy Kevin Spacey partnere lesz a rendezvénynek és nem fog a cégbe pénzt befektetni, sokkal inkább a kapcsolataival és a megjelenésével segít majd. A színész konkrét feladatot nem kapott, de valószínűleg ő moderálja majd a helyszíni beszélgetéseket. Andreas Bruckschlögl, a konferencia másik megálmodója leszögezte, hogy a céljuk az, hogy a Bits & Pretzels legyen a legnépszerűbb startup-konferencia a világon. A jelenlegi 5000 résztvevős korlátozás ugyanakkor mindenképpen megmarad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #9
    Újszülöttnek minden vicc új. Gondolom az kevésbé tetszett hogy a műszereket nem lehetett leolvasni, meg kissé furán működik az "autofókusz" . Sztereoban 720p kb. létminimum, ebből a sokkás sisakok kb 540p-t teljesítenek vagy annyit se.

    Utánanéztem ennek az empátiagépnek, Roger Ebert használta először ( közismert VR anti-fan)

    "And for me, the movies are like a machine that generates empathy. It lets you understand a little bit more about different hopes, aspirations, "

    Ebert képes volt a síron túlról is megtrollkodni a habzó szájjal elvakítani igyekvő VR-eseket ... :D
  • molnibalage83 #8
    Én csak az OR fejlesztői változatát próbáltam repszimben és pár demó progival. Még úgy is döbbenetes volt. Bár én néha rosszul lettem tőle, de nem tudom, hogy a felbontás és FPS gondok vagy maga a VR betegség miatt. (Bőven 30 alatti FPS-ek voltak a DCS-ben, az egyszerű teszprogramoknál nem volt ilyen gondom.)

    A DCS kabinja döbbenets volt, előfordult, hogy majdnem reflexből levegőben csapkodtam, hogy kapcsolót nyomjak meg.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.10.05. 10:40:32
  • zola2000 #7
    Csak egy kérdés próbáltad már a VRt?

    (még én sem -a mobilos cardboard nem számít :) - de aki próbálta az általában dícsérni szokta)
  • ugh #6
    Attol hogy valakit telebasznak markerrel (igy hivjak bazmeg) es mondjak hogy jatszon a forgatokonyv szerint meg nem kell tudni a technologiat mogotte.
    Te egy akkora hulye vagy mint ide lachaza..

    Ez az egesz egy raklam.
    O meg a reklam arc.
    Mert fasznak se kell ez a sok szar, meg a kutyuk hozza.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.10.04. 12:51:48
  • Sir Cryalot #5
    Hát a nagyképernyős >100" sztereo az tényleg mámorosító élmény, elvégre ablak egy másik világra, de annak az empátiához nem sok köze van, épp ellenkezőleg.
  • Sir Cryalot #4
    empátiagép :DDDDDDD
    oxymoron of the f year.

    emotion capture

    no comment

    pixarról is legyen már valami eufemizálós cikk hogy a grimaszolás milyen úttörő. Vagy a blizzard milyen jó irányba viszi a játékfejlesztést világszerte.Meg ez az AAA fejlesztősdi nem egyenesen a szakadékba vezet.
  • molnibalage83 #3
    Ezek szerint neked lövésed sincs arról, hogy már gyak. emotion capturrel dolgozott számítógépes játékban is, ezért van némi fogalma arról, hogy a jövőben a színészek nagyon sokszor csak face capture és voice actingban lesznek, mert a virtuális színész és kamera által végtelenszer fel lehet venni és meg lehet ismételni a "felvétel".

    A 2013-as Last of Us is olyan szinten volt már, hogy a filek 99%-át verte a sztori és cutscene. Izé...
  • Cat #2
    szerintem meg pont fordítva: egyrészt nem hogy pénzt kap ezért, hanem ő ad, másrészt biztos vagyok abban is, hogy amilyen szórakoztatóipari körökben ő mozog sokkal inkább téma, mint mondjuk nálad.
  • ugh #1
    Mindenkinel van egy osszeg amivel barmi mellett kiall.
    Szerintem joforman lovese sincs mi a faszrol van szo....