Gyurkity Péter

Többségbe kerülnek az AMOLED-es okostelefonok

Ezt vetíti előre a mostani trend, ehhez azonban több gyártó felzárkózása szükséges.

A DigiTimes szokásához híven iparági forrásokra támaszkodva számolt be a napokban egy érdekes előrejelzésről, amely az AMOLED-érintőképernyők penetrációját, az okostelefonok szegmensén belüli arányát veszi górcső alá. Ebből kiderül, hogy a technológia gyorsabb ütemben terjed, ez pedig az évtized végére jelentős változáshoz vezethet.

A most közzétett anyag szerint az AMOLED-panelek piacon belüli aránya jelenleg 27,6 százalékon áll, 2016 során pedig összesen mintegy 350 millió ilyen hordozható készüléket szállítottak le a különböző gyártók. Ennek legnagyobb részét természetesen a Samsung megoldásai tették ki, hiszen a dél-koreai cég korai úttörőként jelent itt meg, jól jelzi azonban az idők változását, hogy a kínai Oppo és Vivo együttesen már mintegy 20 százalékot mondhatott magáénak. Ehhez csapódott hozzá (új csatlakozóként) a Huawei, a Xiaomi, a Gionee, valamint a Meizu, akik nyilván mind a számukra hazai piacon megfigyelhető trendet igyekeztek meglovagolni, de az Apple ezzel kapcsolatos tervei is meglehetősen nagy publicitást kaptak.


Az LCD-vel ellentétben az OLED-nél nem kell háttérvilágítás

Az előrejelzésben 50 százalékos arány szerepel, amit az AMOLED nagyjából az évtized végére, tehát 2020-ra érhet el. Ez mindössze három évre van tőlünk, ennek alapján pedig máris jelzik, hogy a trendből nagy hasznot húzó Samsung jó eséllyel nem bírja majd kielégíteni a megnövekedett igényeket, vagyis arra lesz szükség, hogy több rivális is felzárkózzon hozzájuk. Szóba jön itt az LG, a Sharp, a Japan Display, a BOE Technology, valamint a Royole, akik mind igyekeznek kibővíteni saját kapacitásukat, természetesen szintén kellemes profitot remélve ettől.

Hiába olcsóbb és egyszerűbb tehát a LCD-panelek gyártása, a most zajló folyamat egyértelműen az AMOLED-nek kedvez, vagyis a jövőben még több ilyen készüléket ismerhetünk majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mhari #2
    Hát öööööö, ülj le, kvp fiam, kettes!!!
    Szép összefoglaló!
  • kvp #1
    A cikkhez mellekelt rajz valami katasztrofa es tobb sebbol verzik:
    -egyik oldednek sem polarizalo folia
    -az aktiv es passziv matrix kozott a tft reteg meglete vagy meg nem lete a kulonbseg
    -tovabba mindket oled technologia hasznalhat foliat uveg helyett es forditva

    A cikk egyebkent helyes, azt leszamitva, hogy az oled tomegesen gyartva olcsobb mint az lcd. A passziv matrixos egyszinu, folias elektrodas a legolcsobb, az aktiv matrixos szines pedig valamivel olcsobb mint ugyanazt lcd-bol eloallitani. Es akkor meg nem jott ra a hattervilagitas ara. Hatrany a kisebb elettartalom, ahol joreszt meg mindig az analog kepcsoves technologia vezet, mig masodik helyen az inorganikus led-es kijelzok vannak, amiket nem igazan gyart senki. (kiveve a kulteri fal meretu valtozatokat, diszkret led-ekbol) Az oled pedig valahol az eldobhato csomagolas szintjen van, viszont tomeggyartva, offset nyomtatott foliaval annyiba is kerul.