Gyurkity Péter

Gyémántréteg védené a telefonok kijelzőjét

Mégpedig egy új fejlesztés jóvoltából, amely vékonyabb és hajlékony is marad.

Az Akhan Semiconductor már jó ideje dolgozik az okostelefonok területén eddig használt edzettüveg-rétegek leváltását célzó technológián, a választ pedig a gyémánt alkalmazásában vélik megtalálni, amely szerintük több előnyt is kínál az eddig alkalmazott megoldásokhoz képest. Állításuk szerint már közel járnak a piaci megjelenéshez.

A cég az Akhan Miraj névre keresztelt platformot dolgozta ki, amely tulajdonképpen egy igencsak vékony gyémántréteg és hagyományos üveg kombinálását jelenti. Ennek révén még ellenállóbbá válna a különböző hordozható kütyükön alkalmazott kijelző, amely nemcsak a fizikai behatásoknál, de a szennyeződéseknél is hasznos változás lenne, a költségek terén pedig szintén előrelépést tapasztalnánk, hiszen a mesterséges gyémántok előállítása már jó ideje nem jelent problémát – ezek egyébként a cég első embere szerint kémiai értelemben tökéletesebbek, mint a természetes gyémánt.

A területen belül csak nemrég bukkant fel a zafírüveg, amely szintén jobb védelmet kínál (ezt az Apple néhány termékében, illetve a kifejezetten aktív életet élőknek szánt okostelefonoknál kipróbálhattuk), itt azonban gondot jelent a kellő mennyiségben történő előállítás és az utánpótlás megbízhatósága. A gyémánttal megerősített üveg 800-szor vékonyabb a Gorilla Glass 5-nél, miközben a zafírüvegnél is erősebb lehet – ezzel kapcsolatban a cég 3,5-szörös előrelépést ígér a töréseknél, a karcolásoknál pedig szerintük 7-szer jobban állnak, mint a Gorilla Glass. Az Akhan jelenleg 8 hüvelykes ostyákat állít elő, az alig néhány nanométeres vastagság miatt pedig a rugalmasságot is biztosítani tudják. A fényvisszaverés terén módosítani tudják a mutatókat, így ez szintén nem jelent majd problémát.

A cég szerint egy éven belül megvalósulhat a tömeggyártás, ezt azonban külső partnerek bevonásával valósítanák meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    ez feltehetőleg egy pár mikron vastagságú növesztett filmréteg
  • Palinko #2
    ez egy igazán szép marketing gondolat :D úgy értem, nagyon jól el lehet majd adni a megoldást a gyémánt szó miatt, de szerintem nem lesz hatékony. a gyémánt rohadt kemény, de ez nem azt jeleni, hogy nem törik! hanem annyit, hogy nem karcolódik. az apple zafírüveget használt ha jól emlékszem már a 6-nál is, mutogatták külön, hogy a 4 sarkát teljesen össze lehetett nyomni, tehát hajlékony volt, vadász tőrrel próbálták megkarcolni és nem sikerült. tehát már elérték eddig is amit a gyémánttal szeretnének...

    szóval nem tört a 6-os kijelzője? dehogy nem, egy merev vázban van, nem nyeli el a rezgést és jön a "pókháló". gyémántot sem olyan nehéz ám törni, pl robotgépben is simán eltörik, vagy egy nem is túl nagy kalapácsütés is elég, egy dinamikus terhelés, minthogy ráesik az asztal sarkára sztem az is elég lenne a töréshez.
  • Sir Cryalot #1
    ...ez a cég már annyi mindennek el akarta adni a cuccát "100ghz tranzisztor!!!" , "MEMS!!!" és ugyanazt a pályát futja be most mint ahonnan kivált, meglehet nézni az unipixel nevű cég papírjait az ügyben hogy az is ilyes coating-es pump&dump.

    "Gyémántréteg védené a telefonok kijelzőjét", LOL,bár ez igazi pimp cucc ,szóval az apple lehet harapna.



    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.08.11. 12:53:22