SG.hu·

Jönnek a hajlítható telefonok

Jönnek a hajlítható telefonok
A Samsung és az LG lenne az első, de a Nokia is érdeklődik a terület iránt.

Többször olvashattunk már korábban a hajlítható okostelefonok fejlesztéséről és azok várható megjelenéséről, ez azonban eddig még nem valósult meg. Idén változhat a helyzet, hiszen egyes források szerint egyszerre két gyártó is piacra dobhat ilyen megoldásokat, valamikor az év második felében.

A The Korea Herald számolt be a hírről, miszerint két ottani gyártó is készül a piaci megjelenésre. A Samsung munkájának szenteltek nagyobb figyelmet, mivel erről némileg több információnk van, ebből pedig kiderül, hogy a harmadik negyedévben futhat be a telefon, amely egyes jelentésekben a Galaxy X néven fut. Komoly eltérés azonban az eredetileg felbukkant koncepcióhoz képest, hogy nem egy alapállapotban összecsukott és a működéshez kihajtandó készülékről van szó, hanem egy telefonról, amelynek kijelzője nagyobbá varázsolható, ezzel pedig táblaként is hasznosítható lenne.

Egy másik forrás arról beszélt a lapnak, hogy az LG is hasonló fejlesztésen dolgozik, mégpedig már két-három éve. A tervek szerint ők is még az idei évben dobnák piacra saját változatukat, emellett azonban hajlítható érintőképernyőket szállítanának több riválisnak, amelyek között az Apple, a Huawei, valamint a Google is megjelenik. Állítólag az ő technológiájuk némileg kifinomultabb, de erről nem tudunk konkrétumokat, tehát várnunk kell a további hírekre. A Samsunggal kapcsolatban még megjegyzik, hogy korlátozott, 100 ezres példányszámban gondolkodnak, a vékonyka profitmarzs azonban megakadályozhatja a debütálást, különösen a Note 7 fiaskója után.

A jelek szerint a Nokia is érdeklődik a terület iránt, hiszen ők már 2013-ban benyújtottak egy kérelmet az amerikai szabadalmi hivatalhoz, amelyet most ősszel hagytak jóvá és tettek elérhetővé a hivatalos oldalon. Ebből még nem feltétlenül következik, hogy a finn cég is ilyen telefont dobna piacra, de mivel a hajlítható akkumulátorra vonatkozóan szintén rendelkeznek egy szabadalommal, egyre közelebb kerülnek a megvalósításhoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wraithLord2017. 01. 16.. 08:41||#6
A technológia hasznos, azzal nincs gond, csak nem ez az alkalmazása a leghasznosabb. Viszont jó bevételi forrás, mert akinek van pénze rá, az megveszi.
© Baker12017. 01. 15.. 19:32||#5
Minek ez? Teljesen felesleges és hasztalan eszköz lenne ebben a formában. A hülyeség tényleg határtalan.
© esztyopa2017. 01. 15.. 18:45||#4
OKvetlen veszek egyet a *hajlítható Jézusom* mellé !
© globint2017. 01. 15.. 18:13||#3
Néztem a Tv-ben még jó régen a "Bolygó neve Föld" című sorozatot, abban volt egy videofon modell, ami két egymás mellet levő, nem túl vastag "kapaszkodóból" állt, és amikor videotlefonáltak, csak széthúzták a "kapaszkodókat, így kigömbörödött belőlük a képernyő. Hátránya volt, hogy mind a két kezet lefoglalta. Akkor ez magyon futurisztikus volt nekem, mint nagyapámnak a számítógép, aztán tessék, egy két év, és már az óccsó kínaiak is gyártani fogják!
Utoljára szerkesztette: globint, 2017.01.15. 18:14:51
© Attilawap2017. 01. 15.. 17:28||#2
Ezek le vannak maradva, mert az Apple már bemutatta első hajlítható telefonját 2014-ben: Iphone 6 (bendgate edition) 😄
Utoljára szerkesztette: Attilawap, 2017.01.15. 17:28:52
© DarkHorSe2017. 01. 15.. 12:46||#1
nagyon kell