Berta Sándor

A felhasználók fele nem fizet az alkalmazásokért

A Gartner piackutató cég közölte, hogy az emberek több mint fele nem akar a mobil szoftverekért pénzt kiadni, viszont akik hajlandók fizetni, azok nagy valószínűség szerint az alkalmazásokon belüli (in-app) vásárlásokra is áldoznak.

Folyamatosan nő a programokon belüli vásárlásokra való hajlandóság. Stéphanie Baghdassarian, a Gartner kutatási igazgatója elmondta, hogy ha az emberek készek fizetni egy programért, akkor az alkalmazásokon belüli kiadásaik még tovább növekednek, ez 2015-höz képest már 26 százalékos. A megvásárolt letöltésekkel kapcsolatos kiadások viszont tavaly csak 4 százalékkal emelkedtek. Az aktuális felmérésből kiderült az is, hogy a szoftvereken belüli tranzakciók költsége átlagosan 11,59 dollárt tett ki, míg a letöltésekért átlagosan 7,67 dollárt fizettek az internetezők.

Egyetlen letöltésért általában csak nagyon minimális összeget kérnek el a fejlesztők. Azok a felhasználók, akik három hónapon belül több mint 15 dollárt adnak ki, általában appon belüli tranzakciók miatt teszik ezt. Ennek pedig jó okai vannak, elsősorban az, hogy a mobil programok nagy többsége 1,99 dollárba vagy kevesebbe kerül. Amennyiben viszont a szoftvereken belüli tranzakciókat is aktiválják, akkor az többnyire azt jelenti, hogy a felhasználók egy alkalmazást értékesnek minősítenek és ezért arra szívesebben költenek még több pénzt.


A fizetési hajlandóság megoszlik kor és nem alapján. A férfiak inkább adnak ki pénzt a programokért, ráadásul a nők nem csupán kevésbé hajlandóak erre, hanem kevesebb időt is töltenek a szoftverek használatával. A nők inkább csak kipróbálják az egyes alkalmazásokat, amiket ingyen kínálnak nekik és amelyek további funkcióinak használatáért már pénzt kérnek el a fejlesztők.

Az amerikai, brit és kínai 25 és 34 év közöttiek hajlandók a leginkább áldozni a programokra. Az átlagos elköltött összeg három hónapra 19 dollár, míg a letöltések esetében 13,40 dollár. A második helyen a 35 és 44 év közöttiek vannak. Az emberek a kor előrehaladtával egyre inkább hajlandók fizetni a szoftverekért. A 18 és 24 év közöttiek a letöltésekre 3,80 dollárt, míg az in-app tranzakciókra 12,10 dollárt áldoznak. A Gartner úgy becsülte, hogy e csoportok tagjai a jövőben sem változtatnak a szokásaikon.

Baghdassarian azt tanácsolta a marketingmenedzsereknek, hogy keressenek alternatívákat, például botokat vagy virtuális asszisztenseket alkalmazzanak az adott márkák optimális megerősítésére. A fejlesztőknek pedig a jövőben is hinniük kell a programokon belüli tranzakciós modellben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #5
    Fizetek épp eleget az adatokkal amiket begyűjt. Mert ugye minek is az ingyenes fingós appnak (nincs ilyenem) a névjegy, meg a kamera, meg a netelérés?

    Ha egy app arra jó amire használom, és nem garázdálkodik a készüléken, valmanit reklámot sem tol a képembe, akkor bizony fizetnék is érte.
  • wraithLord #4
    Ha a fizetés megszünteti a reklámokat meg a korlátozásokat, akkor miért ne. Addig örülök, amíg pénzt is elfogadnak az end-usertől... :D
  • Andrevv #3
    Soha nem vettem semmit és nem is fogok. Egyáltalán hogy működik? A telefon számlámon jelenne meg az összeg? Vagy esetleg bankon keresztül? Ha igen akkor pech, mert egy banknak sem vagyok ügyfele, hála a jó égnek :)
    Igazából ingyenes appokat sem használok, mind fölösleges és csak lassítják a telefont mert minden fejlesztő futtatni akarja a háttérben. Nem igazán értem az emberek mit látnak bennük. Facebook kell? Ott a böngésző, és ráadásul sokkal gyorsabb is.
  • SaGaIn #2
    Pedig előbb utóbb mindenben lesz határtalan a kiadók kapzsisága... (az indie fejlesztőket megértem)
    Az korrekt rég elfeledett shareware rendszer volt. Ha tetszik megveszem ha korrekt az ár és nem kapok utána is a pofámba reklámot. (lásd Total Commander)
    <OFF> A Mozit is egyre jobban utálom a kötelező negyed órás reklámblokk miatt (nem az előzetesekre gondolok hanem ami azok előtt és után van.) Elvárnám ha már fizetek érte nem keveset akkor ne kelljen ugyanazt a reklámot huszonhatodszor is megnéznem amit a tvben is az arcomba tolnak. </OFF>
    Utoljára szerkesztette: SaGaIn, 2017.02.01. 13:33:07
  • arty #1
    IAP van benne = foslé, gagyi, értelmetlen grind. meg se nézem.