Berta Sándor

Az IBM-é a legtöbb bejegyzett amerikai szabadalom

A társaság új rekordot állított fel a bejegyeztetett szabadalmak számában.

Tavaly az Amerikai Egyesült Államokban az IBM-nek sikerült bejegyeztetnie a legtöbb, 8088 szabadalmat, ami új rekordnak számít ezen a területen. A dokumentumok számos ágazatot és technológiát fednek le a mesterséges intelligenciától kezdve a kognitív egészségügyi megoldásokon át a hálózatbiztonságig. Ez volt az első eset a világon, amikor egy vállalatnak egy esztendő alatt több mint 8000 szabadalmat ítéltek oda. Az IBM egymás után immár a 24. alkalommal végzett a bejegyeztetők között az első helyen az amerikai szabadalmi szektorban. Az óriáscég átlagosan naponta több mint 22 szabadalmat jegyeztetett be sikeresen.

Ginni Rometty, a társaság vezérigazgatója kijelentette, hogy 24 éve töltenek be vezető szerepet az innovációban, és nagyon büszkék a feltalálóik egyedi bejegyeztetéseire. A szakemberek a munkájukkal a technológiát és a tudományt akarják segíteni. Az USA-ban a második legtöbb (5518) elfogadott szabadalombejegyzés a Samsung Electronics, míg a harmadik a Canon (3665) nevéhez fűződik. Az első ötben van még a Qualcomm (2897) és a Google (2835), az első tízben pedig az Intel (2784), az LG Electronics (2428), a Microsoft (2398), a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (2288) és a Sony (2181).

Az IBM szabadalmainak egynegyede foglalkozik a mesterséges intelligenciával, a kognitív rendszerekkel és a felhőtechnológiákkal. Az egyik szabadalom például lehetővé teszi az erősen személyre szabott útvonaltervezést. Az IBM feltalálói kifejlesztettek egy navigációs rendszert, amely az egyes vezetők személyes preferenciáit figyelembe veszi és még az illető hangulatát is képes kiértékelni. Amennyiben a sofőrt túl sok stressz éri, akkor a rendszer képes javasolni kevésbé megterhelő alternatív útvonalakat.

A vállalat a kognitív egészségügyi megoldások területén megszerezte egy olyan drón szabadalmát, amely az egészségügyi környezetek, gyártóhelyek és mezőgazdasági területek szennyeződéseit vizsgálja és elemzi. A folyamatos vizsgálatok és az összegyűjtött minták alapján a robotrepülőgép megállapítja a szennyezés fokát. Az érintett helyekről térképet készít és azon automatikusan megjelöli a szennyeződéseket. A hálózatbiztonság területén egy olyan rendszert alkottak meg, amely értékeli a beérkezett mappában lévő elektronikus leveleket, s ennek köszönhetően visszaszorítható a vírusok terjedése és az adathalászat.

A világ szabadalom-nagyhatalmának ugyanakkor Kína számít, amely minden rekordot megdöntött a területen. A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) összesítése alapján a Kínai Szabadalmi Hivatal (SIPO) 2015-ben - a világon elsőként átlépve az egymilliós határt - 1 101 864 benyújtott szabadalmi keresetet regisztrált. Ez kétszer annyi beadvány, mint amennyi az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO) érkezett. A USPTO a lista második helyén található 589 410 benyújtott leírással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!