Berta Sándor

Kína a szabadalom-nagyhatalom

Az ázsiai állam minden rekordot megdöntött a területen.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) nyilvánosságra hozta a tavalyi esztendőre vonatkozó összesítését. Ennek alapján a Kínai Szabadalmi Hivatal (SIPO) tavaly - a világon elsőként átlépve az egymillió határt - 1 101 864 benyújtott szabadalmi keresetet regisztrált, ez kétszer annyi beadvány, mint amennyi az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához (USPTO), amely a lista második helyén található 589 410 benyújtott leírással. A rengeteg benyújtott szabadalmi dokumentum ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy ezeket minden esetben el is fogadták. A SIPO csak 359 316, a USPTO 298 406 szabadalmi keresetet regisztrált be.

Kína első helye egyébként nem meglepő, hiszen például a Huawei Technologies immár második éve vezeti a legtöbb nemzetközi szabadalmi beadványt benyújtott vállalatok listáját, emellett a ZTE is kiemelkedően sok szabadalmi leírást küldött be. A WIPO jelentéséből kiderült az is, hogy 2015-ben világszerte 2,9 millió szabadalmi dokumentumot nyújtottak be az illetékes hivatalokhoz, ami 7,8 százalékos növekedést jelent a 2014-ben regisztrált mennyiséghez képest.

A 2015-ös lista harmadik helyen Japán van 318 721 benyújtott szabadalmi keresettel. A negyedik Dél-Korea 213 694, míg az ötödik az Európai Szabadalmi Hivatal 160 028 benyújtott irattal. Amennyiben az európai uniós tagállamokat külön vizsgáljuk, akkor Németország az ötödik, megelőzi többek között Franciaországot és Nagy-Britanniát is. Érdekesség, hogy a külföldön is bejegyeztetett szabadalmi beadványok tekintetében az Amerikai Egyesült Államok (237 961) vezet Japán előtt, míg Kína esetében "csak" 42 154 ilyen leírást regisztráltak.

A WIPO egyébként a globálisan érvényes szabadalmak számát 10,6 millióra tette és ezek egynegyede köthető az USA-hoz. A szabadalmi dokumentumok 7,9 százaléka volt köthető az IT területéhez és 4,9 százaléka a digitális kommunikációhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #3
    "például a Huawei Technologies immár második éve vezeti a legtöbb nemzetközi szabadalmi beadványt benyújtott vállalatok listáját, emellett a ZTE is kiemelkedően sok szabadalmi leírást küldött be"

    nem éppen
  • hungi #2
    Gondolom a kínai másolás megelőzése miatt Kinában is levédik azt amit eddig "csak" máshol szabadalmaztattak....
  • Ender Wiggin #1
    Kína csak a külföldi szabadalom oltalmára sz.rik.