Berta Sándor

A Lenovo miatt tiltólistán az IBM szerverei

Az amerikai haditengerészet által meghozott döntés hátterében biztonsági aggodalmak vannak.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) úgy döntött, hogy a jövőben egyetlen IBM szervert sem telepíthetnek az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének Aegis fegyverrendszert alkalmazó hadihajóira. A jövőben kizárólag egyesült államokbeli technológia kerülhet ezekre a fregattokra, rombolókra és cirkálókra.

A szaktárcának azóta vannak biztonsági aggályai, mióta a Lenovo tavaly januárban megvette az IBM x86-os szerverrészlegét, majd a két fél januárban lezárta a tranzakciót. Az aggodalmak nem alaptalanok, ugyanis 2013 májusában ismertté vált, hogy amerikai csúcstechnikához fértek hozzá kínai hackerek. Egyebek között olyan fegyverrendszerek titkossága sérült, mint a Patriot, a THAAD, az Aegis, az F/A-18, a billenő rotorú V22 Osprey, a Black Hawk, a Littoral hadihajó és az F-35. A jelenlegi legjobb légvédelem, az Aegis Combat System többek között x86-os BladeCenter HAT-szervereket alkalmaz, ezért a Lockheed Martin már egyeztet az amerikai haditengerészettel, hogy sikerüljön megoldást találni a problémára.


A Lenovo a The Wall Street Journal megkeresésére nem kommentálta a hírt, de utalt rá, hogy továbbra is elad majd szervereket és más termékeket az amerikai kormánynak. Ray Gorman, a Lenovo szóvivője azt mondta, hogy becsülik az amerikai kormánnyal lévő kapcsolatot és közösen megpróbálják azokat az aggályokat vagy a kérdéseket megválaszolni, amelyek bármely hivatal részéről felmerülnek.

Errol Rasit, a Gartner elemzője közölte, hogy a múltban gyakran előfordult, hogy az amerikai és a kínai kormány biztonsági okokból lemondott bizonyos külföldi gyártók termékeiről. Nemrég geopolitikai okokból mind a két kabinet úgy döntött, hogy inkább a hazai rendszereket részesíti előnyben, ez pedig alapvetően megváltoztathatja több piaci szereplő lehetőségeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RAZOR27 #6
    skynet :O
  • saxus #5
    Persze, vannak ilyen stratégiailag fontos dolgok. Viszont mi mit csináljunk? :)
  • CairoJack #4
    Az USA helyében én sem engednék semmiféle külföldi cuccot kormányzati berkekbe. Nem csak a hadseregbe, vagy a titkosszolgálatokhoz, de még a rendőrséghez, sőt még a hivatalokhoz se nagyon.
    Amúgy sem egészséges, hogy az gyártókapacitásuk nagy részét külföldre (főleg Kínába, vagy egyéb ázsiai régióba) telepítik. Ha netán lenne valamilyen katonai konfliktus (nem komoly háború, csak afféle hidegháború, meg gazdasági blokád), gond lehetne az ellátásból.

    Régebben olvastam cikket, hogy komoly probléma az USA hadseregében, hogy már összeszerelt, élő, működő, szolgálatban lévő haditechnikai eszközökben (például akár helikopterekben, vadászgépekben) konkrétan hamis chipek, számtech eszközök vannak. Méghozzá nem 1-2 elszigetelt esetről volt szó, hanem százalékos formában kimutatható arányban. Azét ez egyfelől durva, másfelől gondolatébresztő(nek kéne lennie).
  • saxus #3
    Minden normális szerverben van távmenedzsment. Maximum a nyomiknál külön meg kell venni.

    Egyébként van azért még a HP-n kívül: Dell, Supermicro, Oracle, Intel. Cisco. Ez kapásból 6.

    Megjegyzem, ezen kívül szerver fronton aki még játszik és brand az a Fujitsu és keletebbre talán az Acer meg az Asus.
  • NEXUS6 #2
    Hát igen, úgy tűnik nem csináltak ők semmi új hekkercsodát, csak az infók ma már nem az NSA-hoz mennek a gépről, hanem a saját címükre (is).
  • kvp #1
    Amikor az IBM eladta a laptop es desktop reszleget a Lenovonak, akkor kitiltottak a Lenovo keszulekeit a Pentagonbol. A fo ok az volt, hogy a gyarto a TPM chip-ekben lecserelte az amerikai allam kulcsait a kinai allamera. Az IBM szervereiben raadasul van hardveres tavfelugyeleti rendszer is. Ezek utan egyertelmu volt, hogy az eladas utan az osszes immar Lenovo-s szervert kitiltjak a katonai rendszerekbol. Mostanra viszont a HP-n kivul mar nem nagyon maradt amerikai gyarto es ok is Kinaban gyartatjak a hardvereket. (ugyanott, sot neha ugyanazon a gyartosoron ahol az Apple)