Berta Sándor

Bevásárolt szabadalmakból a Google

Lezárult a webes konszern áprilisban elindított szabadalomvételi programja.

Az Institute of Electrical and Electronical Engineers (IEEE) arról számolt be, hogy a Google a július végéig felkínált több ezer szabadalom 28 százalékát vásárolta meg. Kurt Brasch, a társaság terméklicencelési menedzsere közölte, hogy sokkal több szabadalmat nyújtottak be hozzájuk az emberek, mint amire számítottak és így az egész projekttel nagyon elégedettek voltak.

A projekt célja az volt, hogy elsősorban a kisebb vállalkozásoknak és feltalálóknak megadják az esélyt arra, hogy a szabadalmaikat ők értékesíthessék, annak a veszélye nélkül, hogy azok szabadalmi trollok kezeibe kerülnének. A program keretében minden jogtulajdonos olyan árat határozhatott meg a saját szellemi tulajdonáért, amilyet akart. Az ár több szabadalom esetében is meghaladta az egymilliárd dollárt, sőt, az egyik 3,5 milliárd dollárba került. A szabadalmak felét ugyanakkor kevesebb, mint 100 000 dollárért kínálták a jogtulajdonosok.

A legolcsóbb megvett szabadalom 3000 dollárba került, a legdrágább 250 000 dollárba, az átlagár pedig 150 000 dollár volt. A dokumentumok 25 százalékát közvetlenül a feltalálók kínálták eladásra, a többit pedig olyan cégek, amelyek saját termékeket fejlesztenek ki és adnak el. A vállalatok egyharmada ugyanakkor a saját szellemi tulajdonát közvetítőn keresztül ajánlotta fel.

A Google 2013 tavaszán az Open Patent Non-Assertion Pledge (OPN) kezdeményezés keretében ígéretet tett arra, hogy számos fontos szabadalmat nem használ fel a nyílt forráskódú szoftverekkel szemben. Az ígéret először 10 leírásra vonatkozott, amelyeket később további 79 dokumentummal egészítettek ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!