SG.hu·

Ismét felmerült az óriáscégek feldarabolásának ötlete

Ismét felmerült az óriáscégek feldara­bolásának ötlete
A Google és a többi konszern feldarabolásának elképzelése rendszeresen előjön, mivel az amerikai IT-cégek egyre újabb ágazatokban jelennek meg, és elképesztő tőkeerejük ellen az európai vállalatok esélytelenek.

Ezúttal a német Zöldek hozakodtak elő az elképzeléssel és azt szeretnék, ha - nem csupán nemzeti, hanem európai uniós szinten is - lenne egy olyan törvényes lehetőség, amely biztosítaná az ilyen nagy társaságok feldarabolásának a lehetőségét. A Frankfurter Allgemeine Zeitung birtokába került az a kereset, amelyről november közepén tárgyalhat a német szövetségi parlament és amely nem csupán a Google, hanem a Facebook, az Amazon és az Apple ellen is irányul. A jogszabály nem csak Németországban lenne hatályos, hanem később az egész kontinensre kiterjesztenék az Európai Parlament segítségével.

Az ötlet lényege, hogy a feldarabolást akkor is végrehajtanák, ha egy adott piaci szereplő nem él vissza a piaci hatalmával és pozíciójával. A dokumentum szerint a Zöldek biztosítani akarják, hogy egy adott vállalat ne tudja kiterjeszteni egy másik ágazatra is a meglévő túlzottan nagy piaci hatalmát. Az új eszközt - végső lehetőségként - a versenyjogba integrálnák. Az előterjesztés négy képviselő (Konstantin von Notz, Katharina Dröge, Malte Spitz, Jan Philipp Albrecht) nevéhez fűződik, akik komoly támogatást kaptak a Zöldek parlamenti frakciójának vezetőitől is.

Spitz kiemelte, hogy egyes óriáscégek hatalma egyre inkább a felhasználók érdekei ellen irányul. Dröge hozzátette, hogy a német kormány éveken át csak aludt, miközben bebizonyosodott, hogy az olyan gigászi internetes cégek ellen, mint a Google és a Facebook, a régi versenypiaci szabályozások semmi sem érnek. Szükség van a kartelljog frissítésére, és ehhez azonban nem csupán a feldarabolási lehetőséget kell integrálni a törvénybe, hanem a fúziók ellenőrzésekor és engedélyezésekor meg kellene vizsgálni a bevétel és a nyereség mellett az adott piaci szereplők felhasználói táborának méretét és azt is, hogy a tranzakció egyesíti-e a két fél az adatbázisait. Az alkalmazásboltok és a vásárlási portálok számára különleges szabályokat kellene kidolgozni. Meg kellene tiltani többek között azt is, hogy amikor az egyik fél akciót hirdet, akkor a másik a meghirdetett ár alá mehessen a saját ajánlatával.

A Google feldarabolását már 2007 decemberében felvetette Hermann Maurer professzor, a Grazi Műszaki Egyetem munkatársa, de az EU-ban is felmerült ez az ötlet. Tavaly Peter Thiel befektető úgy vélte, hogy a Google feldarabolása több ok miatt is ésszerűtlen lépés lenne.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AcsMarci2016. 10. 10.. 12:31||#17
Kezdjék a Telekommal. Úgy is egy nagy rakás szar, és minden szabályt kiskapukkal kerülnek meg. Kötbért még egy fillért sem fizettek, mert ha bejelentesz egy hibát, hiába nem tudják időben kijavítani, 3 nap után egyszerűen teljesítettnek jelölik - még sms-t is küldenek róla - majd bejegyeznek egy újat. De persze ők ez egy "becsületes" német cég.
© Sir Cryalot2016. 10. 04.. 13:22||#16
Hja ez egyértelmű , a qualcomm "privát" r&d- je már "kínai mértékben" gyanús , olyan mintha a darpa féle szédelgéseket olvashatnánk pár szó eltéréssel.
© grobs2016. 10. 04.. 10:37||#15
Akkor még egyes államok ezt megtehették. Hidegháború volt. Egy-egy renitens cég gyorsan lehúzhatta magát. A cégek helyhez kötöttek voltak. Amikor 2000 körül felmerült, hogy az MS-t fel kellene darabolni akkor Gates egyszerűen kijelentette, hogy átviszi a céget Kanadába. El is halt az ötlet.
Ez nem csak ekkora méretben megy. Amikor Gattyán cégeire szemet vetett a magyar kormánypárt akkor ő is elvitte az egészet Luxemburgba.
© kiak2016. 10. 03.. 21:35||#14
Ez teljesen normalis (inkabb az nem, hogy egy ideje nem teszik). Meg a 70-80-as evekben is az USA-ban feldaraboltak a monopol helyzetbe kerult cegeket, hogy lenduletet kapjon a piac. A Standard oil a legismertebb a 20. szazad soran tobbszor feldaraboltak, de a 80-as evek elejen pl at AT&T-t is.
© kiak2016. 10. 03.. 21:30||#13
igen. Sot, tobbsegeben ez a toke allami penz. Van egy erdekes eloadas neten megtalalhato, "secret history of silicon valley" a cime (ha jol emlekszem).
Egy stanfordi egyetemi tanar meseli el, hogy annak tokenek a jelentos resze amibol a startupok "kinonek" tulajdonkeppen a 70-es evek haditechnikai fejleszteseibol szarmazik (gyakorlatilag allami katonai megrendelesek).
Erdemes megnezni.
© jkedzs2016. 10. 03.. 20:41||#12
a skype-ot, nokiát kilóra felvásárolták az amerikaiak.
aztán jól elbaszták őket. bár a nokia egyébként is szar volt...
armot megvették a japánok asszem. operát meg a kínaiak.

kiárusítjuk saját magunkat.
Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2016.10.03. 20:44:13
© M22016. 10. 03.. 19:23||#11
Akkor most hogy meg is értsd amit mondtam: hogyan indultak ezek a cégek? Miért nem európai gyökerű egyikük sem?
© Sir Cryalot2016. 10. 03.. 17:22||#10
Gyakorlatilag nincs nokia mert nem lehetett rá nyáladzani időben a microsoft meg nem lóg ki eléggé látványosan a kaliforniak ****-éből hogy eladja vele.
Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.10.03. 17:24:33
© gseldon2016. 10. 03.. 16:11||#9
Vagy akár csak a Yahoo-ra. Ha valakinek volt pénze, azok ők voltak.
© Cat2016. 10. 03.. 15:21||#8
"Semmi. Európa átaludta a múlt századi nagy tőkefelhalmozást (a szellemi tőkét is ideértve)."

Ez azért hülyeség, mert ezek a cégek alig néhány évesek, 2000 elején futottak be egyetlen sikeres termékkel. A Google egy keresőn alapszik (a többi - térkép, levelezés, tárhely stb. - arról szól, hogy minél több adatot tápláljanak bele), az Apple a telefonja előtt nem sokkal még csődben volt, a Facebook pedig 12 egytucat közösségi oldal, sose volt benne semmi egyedi. Ugyanúgy el tudnak bukni néhány év alatt, amilyen gyorsan felemelkedtek, gondoljunk csak a MySpace-re, a Napsterre vagy a Farmville tulajdonos Zingára. Emlékszik valaki ezekre az egykorvolt királyokra? Naugye.