17
  • AcsMarci
    #17
    Kezdjék a Telekommal. Úgy is egy nagy rakás szar, és minden szabályt kiskapukkal kerülnek meg. Kötbért még egy fillért sem fizettek, mert ha bejelentesz egy hibát, hiába nem tudják időben kijavítani, 3 nap után egyszerűen teljesítettnek jelölik - még sms-t is küldenek róla - majd bejegyeznek egy újat. De persze ők ez egy "becsületes" német cég.
  • Sir Cryalot
    #16
    Hja ez egyértelmű , a qualcomm "privát" r&d- je már "kínai mértékben" gyanús , olyan mintha a darpa féle szédelgéseket olvashatnánk pár szó eltéréssel.
  • grobs
    #15
    Akkor még egyes államok ezt megtehették. Hidegháború volt. Egy-egy renitens cég gyorsan lehúzhatta magát. A cégek helyhez kötöttek voltak. Amikor 2000 körül felmerült, hogy az MS-t fel kellene darabolni akkor Gates egyszerűen kijelentette, hogy átviszi a céget Kanadába. El is halt az ötlet.
    Ez nem csak ekkora méretben megy. Amikor Gattyán cégeire szemet vetett a magyar kormánypárt akkor ő is elvitte az egészet Luxemburgba.
  • kiak
    #14
    Ez teljesen normalis (inkabb az nem, hogy egy ideje nem teszik). Meg a 70-80-as evekben is az USA-ban feldaraboltak a monopol helyzetbe kerult cegeket, hogy lenduletet kapjon a piac. A Standard oil a legismertebb a 20. szazad soran tobbszor feldaraboltak, de a 80-as evek elejen pl at AT&T-t is.
  • kiak
    #13
    igen. Sot, tobbsegeben ez a toke allami penz. Van egy erdekes eloadas neten megtalalhato, "secret history of silicon valley" a cime (ha jol emlekszem).
    Egy stanfordi egyetemi tanar meseli el, hogy annak tokenek a jelentos resze amibol a startupok "kinonek" tulajdonkeppen a 70-es evek haditechnikai fejleszteseibol szarmazik (gyakorlatilag allami katonai megrendelesek).
    Erdemes megnezni.
  • jkedzs
    #12
    a skype-ot, nokiát kilóra felvásárolták az amerikaiak.
    aztán jól elbaszták őket. bár a nokia egyébként is szar volt...
    armot megvették a japánok asszem. operát meg a kínaiak.

    kiárusítjuk saját magunkat.
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2016.10.03. 20:44:13
  • M2 #11
    Akkor most hogy meg is értsd amit mondtam: hogyan indultak ezek a cégek? Miért nem európai gyökerű egyikük sem?
  • Sir Cryalot
    #10
    Gyakorlatilag nincs nokia mert nem lehetett rá nyáladzani időben a microsoft meg nem lóg ki eléggé látványosan a kaliforniak ****-éből hogy eladja vele.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.10.03. 17:24:33
  • gseldon
    #9
    Vagy akár csak a Yahoo-ra. Ha valakinek volt pénze, azok ők voltak.
  • Cat #8
    "Semmi. Európa átaludta a múlt századi nagy tőkefelhalmozást (a szellemi tőkét is ideértve)."

    Ez azért hülyeség, mert ezek a cégek alig néhány évesek, 2000 elején futottak be egyetlen sikeres termékkel. A Google egy keresőn alapszik (a többi - térkép, levelezés, tárhely stb. - arról szól, hogy minél több adatot tápláljanak bele), az Apple a telefonja előtt nem sokkal még csődben volt, a Facebook pedig 12 egytucat közösségi oldal, sose volt benne semmi egyedi. Ugyanúgy el tudnak bukni néhány év alatt, amilyen gyorsan felemelkedtek, gondoljunk csak a MySpace-re, a Napsterre vagy a Farmville tulajdonos Zingára. Emlékszik valaki ezekre az egykorvolt királyokra? Naugye.
  • Cat #7
    Ugyan most a Facebook - Whatsapp adatátadás miatt született az ötlet, de szerintem a németeket igazán az autóipar izgatja, látják, hogy a húzóágazatukat veszélyeztetik az amerikai cégek, és simán ki fogják terjeszteni erre is az informatikai piacon meglévő vezető szerepüket.
  • Sir Cryalot
    #6
    Igen , átalvásnak is lehet mondani, de ami rosszabb hogy amig az usa-ban brandek lettek a habókos félművelt hóbortosságokból, addig a nyugat európaiak megmaradtak félművelt habókosnak (működött a "stay foolish" ), akik úgy mellékesen fényesre nyalják az amerikai csókosaik cégérjeit ( "stay hungry" ). Médiában meg megy a viszolygós iszonyodás az oroszoktól meg kínaiaktól mert eszük ágában sincs önállósodni mikor a lakossági konzumidióták szemében a nyáladzás is maximálisan elfogadott "viselkedés" .
  • dyra
    #5
    már rég meg kellett volna csinálni. Tönkretesznek mindent. Az internetet is gyakorlatilag a Google - Facebook páros elfoglalta. A Microsoftnak desktop vonalon nincs ellenfele, a Google a mobilpiacon megkerülhetetlen. Megfojtanak mindenkit. Nem csak Európa az egész világ tehetetlen ellenük.
  • M2 #4
    Semmi. Európa átaludta a múlt századi nagy tőkefelhalmozást (a szellemi tőkét is ideértve). Így komplett iparágakat bukott el és fog elbukni.
    Törvényekkel próbálni megoldást keresni olyan, mintha pókerezéssel akarnánk eloltani az erdőtüzet.
  • grobs
    #3
    Nincs megoldás (illetve nincs gyors megoldás). Ameddig a politikusok országokban gondolkodnak, és még az EU tag Írekkel sem tudják betartatni a szabályokat. Illúziónak is gyenge, hogy bármit elérnek egy-egy törvénnyel.
    Amikor a google erővel válaszolt akkor eddig viszakozás lett belőle.

    Elég rossz szájízzel mondom, de a kínai-orosz modell működik. Van alternatívájuk, ami számukra katonai szempontból fontos. Kínaiak Baidu-t használnak, meg WeChat-et. Ezt fejlesztik, és tartják a lépést az amerikai cégekkel, akár szabadalom sértés árán is. Ha EU-ból holnap kivonulna az MS és a Google akkor az összes EU-ban lévő cég óriási hátrányba kerülne, mert nincs alternatíva.

    Fel kell építeni egy "B" tervet (ami ha jól sikerül lehet "A" is) különben a függés örökös lesz. Ha a szabadalmakat is elbukja az EU akkor pedig be is betonozódik a helyzet.
    Már most is a cégek diktálnak (lásd. EU vs. Apple). Egy törvény csak annyit ér amennyi erőt mögé tudsz állítani. Az adó vitában látszik, hogy mennyire gyenge az EU ... az egyes tagállamok egyesével meg ennyit se tudnának tenni.
  • Major
    #2
    Akkor mi lenne a jó megoldás?
  • kvp
    #1
    Hoznak egy ilyen torvenyt es masnap vagy kivonulnak a cegek a piacrol vagy papiron darabolodnak csak fel. Az elso esetben egyik naprol a masikra eltunne a google, a facebook, meg mondjuk az apple. A politikusokra meg ragyujtanak az emberek az epuletet. A masik lehetoseg hogy papiron egy csomo offshore ceghez kerulne a tulajdon, azaz onnantol senkit nem tudnanak felelossegre vonni. Problema eseten fordulhatnanak a facebook nemetorszag kajman szigetek kft.-hez, de ha a franciak is erintettek, akkor ott mar a facebook franciaorszag bermuda kft. lenne az illetekes es persze a ket ceg nem allna egymassal szoba az ugyben, tehat az eu-s hivatalkokon keresztul kellene koordinalni barmit. Ezzel a nagyobb cegek meg jol is jarnanak, mert onnantol soha tobbet nem kellene adozniuk, hiszen nincs is nagy ceg, csak egymassal kapcsolatban nem allo kis cegek valamilyen atlathatatlan rendszere. A google fele betuleves is ilyen cegcsoport. (google: alphabet soup)