Berta Sándor

A Softbanké lehet az ARM

A japán távközlési és internetes konszern megtette az ajánlatát, a többi már a brit chiptervező cég részvényesein múlik.

A Softbank bejelentette, hogy 24,3 milliárd fontért felvásárolja az ARM-et. Ez azt jelenti, hogy a japán társaság részvényenként 17 fontot fizet, ami gyakorlatilag 43 százalékos felárat jelent egy-egy ARM-részvény múlt hét pénteki árához képest. A kiadott sajtóközlemény alapján a két felügyelőtanács jóváhagyta az üzletet, már csak az ARM részvényeseinek kell zöld utat adniuk.

A lépésen nem igazán lehet csodálkozni, hiszen az ARM meghatározó szereplője az okostelefon- és a táblagép-piacnak, a chipjei megtalálhatók többek között az Apple, a Samsung és a Huawei készülékeiben is. Emellett gyakori, hogy az alap chipkonstrukciókat a gyártók továbbfejlesztik. Az ARM chipjeit építik be számos mobileszközbe, szerverbe és autókba is. A Softbank egyrészt komoly márkanévhez és piachoz jut, másrészt a birtokába kerülnek az ARM licencbevételei is. A japán vállalat ígéretet tett arra, hogy a tervezőcég székhelye továbbra is Nagy-Britanniában, Cambridge városában lesz és az ott foglalkoztatottak számát a következő öt évben a jelenlegi kétszeresére növelik.

A Softbank az egyik legagresszívebb és a legtöbbet kockáztató japán vállalkozás, amelyet 35 évvel ezelőtt Masayoshi Son alapított és vezet a mai napig. Az üzletember az egyik legsikeresebb japán vállalkozónak számít. A Softbank többek között tulajdonrésszel rendelkezik a Yahoo!-ban és az Alibabában, emellett egy helyi mobilszolgáltatót üzemeltet és 2013 óta a Sprint amerikai mobilszolgáltató többségi tulajdonosa. Az 58 éves Son közismert a merész és bátor befektetéseiről. Az ARM átvételét tartalékokból és hitelből finanszíroznák, ez ugyanakkor jelentős mértékben növelni fogja a konszern adósságállományát. A mostani befektetéssel Son nem csupán a dolgok internetére készül fel, hanem a brit font újbóli megerősödésére is. Ez az első olyan nagy befektetés egyébként, amely a Brexit óta valósulhat meg.

Son közölte, hogy már régóta világszerte ismert és tisztelt technológiai vállalatként csodálják az ARM-et, amely ideális stratégiai kiegészítése lehet a csoportnak és lehetővé teszi, hogy ki lehessen használni azokat a fontos lehetőségeket, amelyeket a dolgok internete biztosít. Stuart Chambers, az ARM elnöke "visszautasíthatatlan ajánlatról" beszélt, amelynek segítségével az ARM már most biztosíthatja a jövőjét. A Softbank megígérte nekik, hogy komoly mértékben befektet majd az üzletbe, s megmarad a tervezőcég egyedi kultúrája és üzleti modellje. Az ARM igazgatótanácsa szerint a Softbank által kínált erőforrások segíteni fognak a vállalatnak abban, hogy felgyorsítsa az ARM-alapú technológiák még szélesebb körű elterjedését és használatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!