MTI

Az európai innovációs lista utolsó harmadában kullogunk

Újra Svédország vezeti az unióban az innovációs listát, a legnagyobb mértékű fejlődést az innováció területén Lettország érte el, Magyarország a 21. helyen áll a 2016. évi európai innovációs eredménytáblában - közölte az Európai Bizottság.

Az európai, illetve a regionális innovációs eredménytábla és az Innobarométer adatait összegző közlemény szerint a gazdaságilag erős országok és régiók nagy hangsúlyt fektetnek az innováció támogatására a beruházásoktól az oktatáson át a rugalmas munkaerőpiaci szabályok kialakításáig. A jelentés szerint a sikert leginkább a kiegyensúlyozott innovációs rendszer hozhatja meg egy országnak: ezen belül fontos, hogy megfelelően ötvözzék a köz- és a magánberuházásokat, a vállalkozások pedig hatékonyan működjenek együtt egymással és a tudományos világgal. Mindehhez magas színvonalú oktatás és kutatás szükséges - tették hozzá.

Fontos az is, hogy az innovációnak kézzelfogható eredményei legyenek a gazdaságban, például a termékek értékesítésében és a foglalkoztatásban. A kulcsfontosságú alaptechnológiákra, különösen a fejlett anyagokra, az ipari biotechnológiára, a fotonikára és a gyártási csúcstechnológiákra való szakosodás növeli a régiók innovációs eredményét - közölték. A tájékoztatás szerint javítja majd az innovációs forrásokhoz való hozzáférést az Európai Bizottság 315 milliárd eurós beruházási terve is. (Az Európai Bizottság 2015 januárjában döntött az alap elindításáról annak érdekében, hogy három éven belül 315 milliárd euró értékű beruházás valósuljon meg az Európai Unió tagállamaiban, túlnyomórészt a magántőke mozgósításával.)


A jelentés megállapításai szerint a listavezető Svédországot Dánia, Finnország, Németország és Hollandia követi az innovációs táblázatban. A bizottsági anyag Szlovéniát, Franciaországot, Ausztriát, Luxemburgot, Nagy-Britanniát, Belgiumot és Írországot az erős fejlődést mutató országok közé sorolta. Az uniós tagországok innovációs eredményeit bemutató grafikonon az utolsó helyen álló Románia előtt Bulgária áll. A kelet-közép-európai országok, amelyek legtöbbje mérésékelten emelkedő innovációs eredményt ért el, a tagállamok egyharmadát teszik ki.

Magyarország, amely az alacsonyabb értéket mutató Szlovákia és a valamivel jobban végzett Spanyolország között helyezkedik el az uniós országok sorában, látványos innovatív változást nem könyvelhetett el az előző évhez képest. Svédország a humánerőforrások felhasználása és a tudományos kutatás színvonalában, Finnország a pénzügyi keretszabályozásban, Németország az innovációs célú magánberuházások területén, Belgium az innovációs hálózatok és az innovációs célú együttműködésekben, Írország a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységében ért el kiemelkedő eredményt.

A leglátványosabb innovációs fejlődést Lettország, Málta, Litvánia, Hollandia és az Egyesült Királyság könyvelhette el. A mérsékelten innovatív országokban is működnek regionális innovációs központok, így például a Piemonte és Friuli-Venezia régió Olaszországban, a Baszkföldön Spanyolországban, valamint Pozsonyban és vonzáskörzetében Szlovákiában. A jelentés megemlítette, hogy a következő két évben az unió innovációs teljesítménye várhatóan javulni fog. A vállalkozások többsége az innovatív tevékenységekre irányuló befektetések szintjének fenntartását vagy növelését tervezi. A közlemény megjegyezte, hogy Romániában, Máltán és Írországban van a legnagyobb esély az innovációs beruházások növelésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #6
    A lista lényege hogy svédországnak jár az ass patting és hogy jogosultak a gőgösségükre, és a finneknek nem lehet elég nagyot zakózni ők is gőgösek lehetnek

    http://www.urbandictionary.com/define.php?term=ass%20patting

    azt hogy hogy végeztünk a lengyelek előtt meg a csehek sokkal előttük, azt meg intrikusságnak tudom be.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.07.15. 10:35:32
  • Sir Cryalot #5
    Értelemszerűen ott innovatívak az emberek ahol el tudják képzelni a jövőt, a szabadalomgyártás meg annak a bizonyítéka hogy ha kell még erőltetik is. Érdekes hogy mára egyfajta innovációs polarizáltsággal is igyekeznek javítani a megítélésükön pár országban, aminek a valós alapja, hozadéka erősen kétséges.
  • grobs #4
    Elvileg nem a szabadalmak mennyiségéről szól a cikk ... abban Magyarország is jól teljesít. Amiről szó van (elvileg): "nagy hangsúlyt fektetnek az innováció támogatására a beruházásoktól az oktatáson át a rugalmas munkaerőpiaci szabályok kialakításáig".
    Tehát hazánk ebben az EU átlag alatt teljesít. Ami nem is csoda, hiszen az oktatás katasztrofális helyzetben van, a beruházások legjobb esetben is stagnálnak, a munkaerőpiacról ne is beszéljünk.
  • Sir Cryalot #3
    Svédország is ilyen szabadalomgyár mint a ZTE ? Mit jelent ez a cikk?
  • Sir Cryalot #2
    Még a brokia bedőlése sem akadályozza a finneket a kamuszabadalmak bejegyzésében? Jó tudni hogy narcissztikusoknak természetes igénye az öndicsőítés mert alacsony az önértékelésük:

    http://healingnaturally.co.za/pics/add-adhd1.jpg
  • coyote55 #1
    Ez csak elterelés, hiszen Magyarország jobban teljesít! ;)