Berta Sándor

Egymilliárd euróval támogatja a Siemens a startupokat

A társaság külön vállalati egységet hoz létre az ígéretes ötletek felderítésére.

A next47 nevű egységet október elsejével alapítja meg a társaság, s a fő feladata a radikálisan új ötletek támogatása és az új technológiák kifejlesztésének felgyorsítása lesz. A név nem véletlen, hanem a Siemens 1847-es alapítására utal. Az óriáscég a next47-en keresztül az első öt évben egymilliárd euróval fogja segíteni a startupokat. Siegfried Russwurm, a Siemens műszaki vezetője kiemelte, hogy a next47 lehetővé teszi a kísérletezést és a növekedést anélkül, hogy ebben a társaság szervezeti felépítése korlátozná.

Az új egység a startupokkal való együttműködésre, az azokban való befektetésre és az új vállalkozások alapítására összpontosít. A cég önálló lesz, ugyanakkor élhet az anyavállalat biztosította előnyökkel és három központja lesz: Berkeley, Sanghaj és München. A fő befektetési területei az automatizálás, a digitalizálás, a mesterséges intelligencia, a nem központosított energiarendszerek, a Blockchain-alkalmazások és az önállóan dolgozó gépek lesznek. Joe Kaeser, a Siemens AG első embere szerint, hogy a konszern az 1847-es megalapításakor szintén startup volt. A next47-tel az akkori alapítók ideáljait követik és egyúttal fontos innovációs bázist hoznak létre a Siemens továbbfejlesztéséhez.

A next47 első projektjéről már áprilisban döntés született. Az Airbus mérnökeinek bevonásával megvalósított program keretében a két fél 2020-ig szeretné bebizonyítani, hogy létrehozhatók hibrid-elektromos hajtóművek a kis és a közepes méretű repülőgépek számára. A Siemens az 1990-es évek vége óta dolgozik együtt startupokkal és az elmúlt 20 esztendőben több mint 800 millió eurót fektetett be kereken 180 vállalkozásba. A cég évente több mint 1000 újonnan létrehozott vállalkozással kerül kapcsolatba és 25 kooperációt alakít ki, s eddig több mint 12 saját startupot alapított.

A mostani hír megerősíti a tavaly decemberben megjelent információkat. Akkor a Siemens létrehozott egy innovációs alapot is, amely a következő három évben akár 100 millió euróból gazdálkodhat. A pénzből támogatnák a munkatársak kreatív ötleteinek megvalósítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Ez már a hattyúdal része az jújrépan júnnyön-nek?