Berta Sándor

Európában továbbra sincs a repülőkön internet

A repülőgépeken még mindig nehezen lehet csatlakozni a világhálóra.

Úgy tűnik, hogy hiába gyorsult fel a technikai fejlődés és állnak már egy ideje rendelkezésre a szükséges rendszerek, a légitársaságok meglehetősen nehézkesen reagálnak a felhasználói igényekre. Ennek tudható be, hogy nem terjedtek el a repülőgép-fedélzeti internethozzáférések.

A Check 24 ár-összehasonlító portál felmérésében azt vizsgálta, hogy ezen a területen miként teljesítenek az európai cégek. Jelenleg csak kevés európai légitársaság kínál repülőgép-fedélzeti internetelérést, az 57 vizsgált vállalatból mindössze 18 teszi lehetővé az utasok számára a világhálóhoz való csatlakozást. Tovább ront az összképen, hogy még a 18 ezt bevezető cég sem minden útvonalon és minden repülőgéptípus esetében nyújt ilyen lehetőséget.

A felhasználók helyzetét az is nehezíti, hogy aki a repülőgép fedélzetén szeretne internetezni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Az Airberlin például egyetlen óra szörfölésért és 50 megabájt adatforgalomért 8,90 eurót kér el. Az Air France esetében az ár 1 órára 10,95 euró, míg 24 órára 19,95 euró, ugyanakkor ezeknél a konstrukcióknál nincs garantált adatforgalom. A Norwegian Air az egyetlen olyan európai légitársaság, amelynél a fedélzeti WLAN-használat ingyenes.

A platform megvizsgálta az európai repülőterek által kínált internetezési lehetőségeket is. A 25 vizsgált légikikötő közül szinte az összes esetében van ingyenes internetezési konstrukció, ezek időtartama 30 perc és 24 óra között változik, de a kapcsolat sok helyen lassú, vagy a csatlakozás módja a regsiztráció miatt bonyolult. Vannak azonban olyan repülőterek is, ahol nincs online csatlakozási lehetőség, de ezek jellemzően kisebb, általában regionális vagy helyi légikikötők, például Kassel-Calden vagy Sylt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Candi #2
    Utaztam párszor gépen. Nem arról van szó, hogy nem lehet kibírni, hanem arról, hogy az uncsi repút alatt nincs mit csinálni, és jól jönne egy kis net, hogy barom videokkal, online filmekkel vagy épp az SG olvasgatásával üsse el az ember az időt. Két óra Londonig, pont elég egy film megnézéséhez.
    Persze, le is lehetne előre tölteni, de az előre letöltött három filmet meg néha végignézed a becsekkolástól a felszállásig, annyit kell várakozni...
  • Ender Wiggin #1
    Hát érdekes forma lehet az, aki nem bír ki pár órát net nélkül...