Berta Sándor

Hatósági kémszoftvereket vetne be az osztrák rendőrség

Míg az amerikaiak a távolból hajtják végre a megfigyeléseket, szomszédunknál a telefonokra telepítenének megfigyelő-eszközöket.

Wolfgang Brandstetter osztrák igazságügyi miniszter továbbra sem tett le arról, hogy a terrorizmus megelőzése céljából kémprogramok segítségével lehessen ellenőrizni Ausztriában a titkosított internetes kommunikációs szolgáltatásokat. A brüsszeli terrortámadások miatt a tervek hamarabb megvalósulhatnak. "A rendőrségi illetékesek szerint erre a dologra sürgősen szükségük lenne" - jelentette ki Katharina Holzinger, a miniszter szóvivője.

Az elképzelés ellenzői által csak "állami trójainak" nevezett programmal elsősorban a WhatsAppot ellenőriznék az osztrák szakemberek. A kémszoftvert nem "külső hackertámadással" juttatnák fel a mobil készülékekre, hanem például egy házkutatás során helyeznék el a gyanúsítottak telefonjain. Ezt a módszert már most is alkalmazzák néhány európai országban. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) inkább az eszközök elleni hackerakciókat részesíti előnyben.

Az osztrák igazságügyi minisztérium azt hangsúlyozta, hogy pontosan tisztában van vele, hogy egy ilyen program használata komoly beavatkozás a magánszférába. A szaktárca egy olyan megoldást akar kialakítani, amely megfelel az osztrák alkotmánynak is. A WhatsApp feltörését kizárólag olyan bűncselekmények elkövetőivel vagy gyanúsítottjaival szemben alkalmaznák, amelyeknél a büntetési tétel több mint 10 év, vagyis például gyilkosságok és terrortámadások esetén.

A megoldást ellenzők úgy vélték, hogy a kémszoftver használatának nem lenne sok értelme, viszont sok kockázattal járna. Szerintük a terroristákat és a profi bűnözőket nem lehet ilyen akcióval lebuktatni, ugyanis azok képesek a számítógépes rendszereiket megfelelően védeni. Ráadásul arra már jelenleg is lehetősége van az osztrák rendőrségnek, hogy - bírói engedéllyel - a terrorizmussal és a gyilkosságokkal összefüggésben ellenőrizzen telefonbeszélgetéseket és titkosítatlan e-maileket, illetve chatbeszélgetéseket.

A WhatsApp egyébként hasznos segítséget jelentett a brüsszeli hatóságoknak: az Astrid nevű hivatalos vészhelyzeti rendszer gyakorlatilag a terrortámadások után azonnal összeomlott és több órán át elérhetetlen volt. Egy rendőrségi szóvivő nem akarta kommentálni az esetet és azt, hogy milyen mértékű volt a probléma, de azt megerősítette, hogy a támadások utáni első órákban sok dolog nem úgy működött, ahogy kellett volna. Ezért a hatóságok a WhatsAppot használták, mert a szolgáltatás Belgiumban is népszerű, így szinte minden okostelefonon megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TOR-rent #3
    +100

    Már lassan mindenhova bele lehet látni csak a politikusok üvegzsebébe nem.
    Utoljára szerkesztette: TOR-rent, 2019.08.08. 12:25:40
  • M2 #2
    A bajok ott kezdődnek, hogy a terroristák nagyságrendekkel okosabbak mint a politikusok.
  • Skylake #1
    Lehet próbálkozni. Sajnos, én, mint félhülye informatikus is, ha a fél kezemet a s*ggembe dugom, akkor is körülbelül 60 féle applikációt és módszert tudnék leírni, amivel valamilyen titkosított adatcsere valósítható meg, plusz ezek kombinációit. Szóval lehet erősködni az állami szervek részéről, de ebben nem fognak tudni nyerni. Plusz mindez nyakon önthető szteganográfiával - így az is nehézséget fog jelenteni, hogy hol keresgéljenek a kedves szervek! Vonatkozik ez pártunk és k*rmányunk napokban kinyomott agyszüleményére is!

    Másrészt, aki nagyban utazik a T témakörében, vagy szervezett bűnözésben,az elég rendszeresen cserélgeti a telefonját. Sőt több telefonja van, sőt ezekből preferáltabb a butatelefon, mert kevesebb támadási lehetőséget teremt, azzal, hogy mely funkciók nincsenek beépítve, így nem is törhetők! Ezzel az osztrák ötletet kukába is lehet dobni - kiötlőivel együtt!

    Úgy emlékszem, hogy a brüsszeliek sem használtak semmiféle olyan titkosítóeszközt, amelyeket most megpróbálnak kontroll alá vonni. Hogy is van ez akkor? Csak nem önkényuralmi célú megoldásokat kívánnak a terrorizmus kategóriája alatt átnyomni ezek a drágalátos politikusok szerte a fejlett világban?!

    Akkor ezen az alapon be kell tiltani az épületeken a zárakat is, hiszen a zárt ajtók mögött bárki végezhet olyan tevékenységet, ami a terrorizmushoz kapcsolható, nemde, vagy valamilyen vonatkoztatási rendszerben akként vonatkoztatható, nem?! Aztán a betiltottuk a zárakat, és ez nem elég, akkor fokozandó a biztonságot, a társadalom még nagyobb biztonsága érdekében, jobb ha nem lesznek magánlakások sem? Legjobb, ha mindenkit proaktívan már előre bebörtönzünk, berakunk egy 3x3-as cellába, és éjjel-nappal, 24 órában az összes lehetséges technikai eszközzel megfigyeljük őket! Hiszen a börtön az az intézmény, amelyben a biztonság társadalmi értelemben maximális, és a maximális biztonságért érdemes meghozni minden áldozatot, nemde?

    Ugyanezen az alapon, be kell tiltani az összes olyan beszélgetést az emberek között, amely két személy között szóban történik, és hatósági, nemzetbiztonsági technológiákkal valós időben nem rögzíthető! Ez óriási biztonsági probléma! Hiszen ha két ember beszélget, simán beszélhet arról, ami a terrorizmus témakörébe tartozik, tehát hogy hol, merre, mi robbanjon, is ki kire lőjjön! Ez óriási biztonsági kockázatot jelent a nyugati világ számára, tehát az összes személyközi kommunikáció csak olyan technológiai megoldásokon keresztül történhet, amely valós időben rögzíti és kiértékeli mindenki beszélgetését mindenkivel, történjen az az ősi módon, ahogy arra hardver és szoftver telepítve van a homo sapiens-eknél!

    Ugye, menniyre abszurd baromságok ezek?! Na ezen az alapon mondom azt, hogy semmilyen hatalomnak sincs joge kimaxolni mindenek felett a biztonságot, mert lehetetlen. Azaz megfordítva a dolgot, k*rvára elidegeníthetetlen emberi joga van bárkinek olyan zárat felszerelni kommunikációs eszközeire, és technológiáira, amelyet szeretne!

    A hatósegg beoson a kecóba, és úgy akar feltölteni (ki tudja, hogy valósan működő) malware-t az egyes készülékekre? Lehet próbálkozni! Telefonhoz is jó, olcsó, egyszerű és eredményes megoldás!

    http://www.wired.com/2013/12/better-data-security-nail-polish/