Berta Sándor

Facebook - drónokkal az internet­cenzúra ellen

A közösségi platform mindenkit összekötne egymással, még azokat is, akiknek a lakóhelyén a kormány lehetetlenné teszi az internet elérését.

A közösségi platform kapcsán tavaly márciusban vált ismertté, hogy drónokkal szolgáltatna internetet. 2014 szeptemberében kiderült, hogy az alkalmazandó drónok akkorák lesznek, mint egy Boeing 747-es, ugyanakkor a súlyuk azoknál jóval kisebb lesz. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Mike Schroepfer, a Facebook fő fejlesztője.

"Jelenleg körülbelül négymilliárd ember él internethozzáférés nélkül. Rendkívül sokba kerül kiépíteni a megfelelő infrastruktúrát, az alacsony népsűrűségű és alacsony átlagbevételű régiókban a klasszikus távközlési szolgáltatók csak nehezen tudják finanszírozni ezeket a beruházásokat. Ezért választottunk radikális technológiai megoldásokat. A magasan repülő, hálózatba kötött drónok talán a legradikálisabb módját jelenti annak, hogy ingyenes szolgáltatásokat kínáljunk világszerte. Azért karoltuk fel ezt a programot, mert mindig azt látjuk, hogy ha valahol hozzáférést adnak az embereknek a világhálóhoz, akkor ez támogatja a képzésüket, előreviszi őket a munkájukban és erősíti a barátaikkal, valamint a családtagjaikkal való kapcsolatukat. Ez egy alapvetően jó dolog, amit csak nehezen lehet pénzben kifejezni." - jelentette ki Mike Schroepfer.

"A projekt motivációja Mark Zuckerbergtől származik: számára az a Facebook küldetése, hogy a Föld minden lakosát kösse össze egymással. Ehhez elsősorban az kell, hogy mindenki hozzáférjen az internethez, mi pedig befektethetjük azt a pénzt, amit a világhálónak köszönhetően keresünk. Abba a helyzetbe akarunk kerülni, hogy mindenkinek, aki ezt szeretné és aki ebből profitálhat, biztosítsuk az internetelérést és azt akarjuk, hogy az emberek saját maguk dönthessék el, hogy élnek-e az ajánlattal vagy sem. Vitázhatunk erről vagy a következő tíz évet felhasználhatjuk arra, hogy a problémát műszaki szempontból megoldjuk és utána rábízzuk a világ többi részére annak az eldöntését, hogy kihasználják-e a lehetőséget" - tette hozzá.


A menedzser kifejtette, hogy ha műholdakat használnának, akkor nagyon sok felhasználónak kellene osztoznia egyetlen műhold korlátozott sávszélességén. De mivel ők gyors hozzáféréseket akarnak kínálni, így a több alacsonyabban repülő, de az adott régióban egymással lézerrel kommunikáló robotrepülőgép jobb és költséghatékonyabb megoldást jelent. Ez ugyanakkor csupán egy nagyon kísérleti technológia a számos lehetőség közül. A tervezett repülőgép prototípusa már elkészült és megtalálták a lézeres kommunikációs rendszer létrehozására is a megoldást. Ez utóbbi tízszer nagyobb sávszélességet kínál a jelenleg a piacon fellelhető minden más rendszernél.

A következő cél annak kiderítése, hogy az egész dolog működik-e a valódi repülési körülmények között. A kész szolgáltatás természetesen nem csupán a Facebook használatára fog korlátozódni. A felhasználók már most is hozzáférhetnek a Wikipédiához és a helyi platformokhoz. Amíg azonban a szolgáltatás ingyenes lesz, addig lehetetlen lesz, hogy valaki például nagy felbontású videókat tekintsen meg.


"Tíz évvel ezelőtt az emberek elsősorban szöveges üzeneteket osztottak meg egymással. Öt évvel ezelőtt jött az okostelefonok kameráinak köszönhetően a képek megosztásának robbanásszerű növekedése, ma pedig a videók korszakát éljük. A következő lépcsőfokot a 360 fokos videók jelenthetik és a jövőben a barátaimmal alighanem egy teljesen virtuális környezetben fogok találkozni. Szeretjük a virtuális valóságot, mert ott olyan dolgokat tehetünk meg, amiket korábban lehetetlen lett volna. A virtuális valóság a következő nagy lépés, még akkor is, ha egy darabig várni kell az áttörésre."

"A virtuális valóságnak köszönhetően egy teljesen más környezetbe helyezhetjük át magunkat, ráadásul mindezt olyan személlyel együtt is megtehetjük, aki lehet, hogy több ezer mérföldre van tőlünk. Ahelyett, hogy a gyors utazás vagy a teleportáció technikáját keresnénk, virtuálisan jelenhetünk meg egy másik helyen. Többek között megmutathatnám most a kedvenc helyemet, anélkül, hogy ehhez el kellene hagynom az irodámat. Bárki felkeresheti majd a Louvre-t anélkül, hogy a valóságban is el kellene utaznia Párizsba vagy felkeresheti Szíria antik helyeit, amelyek elérhetetlenek vagy már elvesztek. 2016-ban először az Oculus Rift hardverplatformját fogjuk integrálni és az eszköz először a szórakozásra összpontosít majd."

A felhasználóink olyan sok információt jelentetnek meg a hálózatainkban, hogy meg kell tanulnunk, miként tudjuk nekik megmutatni a leghasznosabb dolgokat. Tíz évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi volt látható egy fényképen, csak megmutattuk azokat anélkül, hogy ismertük volna az összefüggéseket. Időközben már képesek vagyunk azonosítani különböző dolgokat és meg tudjuk különböztetni az Eiffel-tornyot egy csecsemőtől vagy a naplementétől. Amennyiben az emberek megmondják nekünk, hogy mikre keresnek rá, akkor meg tudjuk nekik azokat a dolgokat mutatni."

"A Facebook azért vonzó, mert globálisan elérhető, semmilyen más hálózat nem köt össze 1,5 milliárd embert. Mi nem csupán a Facebookot működtetjük, hiszen ott van az Instagram, a Whatsapp és a Messenger is. Emiatt a legnagyobb kihívást számunkra jelenleg a hatalmas mennyiségű felhasználói adat jelenti. Minél jobbak leszünk ezek kezelésében, annál vonzóbb lesz az ajánlatunk. A mesterséges intelligenciát különböző módon alkalmazzuk a Whatsapp és az Instagram esetében is. Úgy gondolom, hogy az embereknek szerte a világban kapcsolatban kell maradniuk egymással és megosztaniuk dolgokat - ez alapvető jog. Amennyiben a barátaim Európában vannak, akkor nekik is lehetőségüknek kell lenni, hogy láthassák a képeimet és lehetővé kell tenni, hogy azokra reagálhassanak is" - hangsúlyozta végül a Facebook főfejlesztője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Whysper #5
    A légtér milyen magasságig felségterület? Mármint lehet magasabban repül mint a Törvénysértő volna és annak lelövése háborús cselekmény.
  • teddybear #4
    Mert ugye a drónt nem lehet lelőni? Ha már túlságosan idegesítik a diktátort....

    Meg hát Észak-Koreában csak úgy hozzá lehet jutni minden műszaki cikkhez....A nagyhatótávú Wifit is csak úgy szedik az árokparton....
  • barret #3
    Nem hoz lázba az ingyenes facebook hálózat? :D
  • zola2000 #2
    Oké hogy észak koreában így lesz net, de hogy veszik a jelet?
  • Tetsuo #1
    "Az internetcenzúra ellen." Vicces ezt a Facebooktól hallani.