Berta Sándor

Vírusosak az amerikai rendőrségi testkamerák

A kártevő a testkamerákon keresztül fertőzte meg a számítógépeket, a Conficker a vadonatúj termékeken volt.

A világ számos országában viselnek már a rendőrök a testükre rögzített kamerákat, amelyek segítségével ellenőrizhetővé válik a munkájuk és egyúttal nagyobb biztonságban is érezhetik magukat. Most kiderült, hogy ezekre a készülékekre Conficker vírus került, amely aztán sikeresen megfertőzte azokat a PC-ket is, amelyeket a kamerákhoz csatlakoztattak.

A ZDNet beszámolója szerint a testkamerákat előre feltelepített Conficker vírusokkal szállították ki. Az iPower cég fedezte fel a dolgot; az iPower társít a kamerákhoz felhőtárhelyet, kifejezetten az amerikai hatóságok és rendőrségek számára.

A rendszer tesztjéhez a Martel Electronics két Frontline testkameráját vásárolta meg az iPower, az egyes termékek 499 dollárba kerültek. Mindkettőn már rajta volt a Conficker és meg is fertőzték azokat a kamerákhoz csatlakoztatott konfigurációkat, amelyekre a rögzített felvételeket játszották át a szakemberek. A vírus ezután megpróbálta a hálózatban lévő többi számítógépet is megfertőzni és felvenni a kapcsolatot a helyi szerverrel, feltehetően azért, hogy további kártevőket töltsön le.

Az iPower álláspontja szerint ez az eset is kiválóan bebizonyította azt, hogy a gyártóknak mennyire kellene ügyelniük a biztonságra és ellenőrizniük kellene a forgalomba kerülő termékeiket, különösen, ha azokat külföldön gyártják. A Martel Electronics a saját adatai alapján 20 éve értékesíti a különböző termékeit az amerikai hatóságoknak. Azt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy hány Conficker vírussal ellátott kamerát adhattak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OhMyG0d #3
    Lesz jogi következménye?
  • KRTuning #2
    Bwáháháháháhá...
  • Csaba161 #1
    Most akkor mi van, eddig ugye az NSA figyelt meg mindenkit, most meg őket a kínai kormány a náluk gyártott kamerákon keresztül...