Gyurkity Péter

Három operációs rendszert jelentett be az Apple

A cég rendezvényén nem volt hiány a bejelentésekből, minden platformnak kijutott a jóból.

Már jó ideje tudtuk, hogy az Apple a hónap elején kerít sort az idei WWDC rendezvényre, amelyen fontos bejelentéseket terveznek, ebből a szempontból pedig az illetékesek nem is okoztak csalódást. Szemügyre vehettük az asztali, a mobil, illetve a viselhető készülékekre szánt új szoftvereket, amelyeket a cég saját zeneszolgáltatása egészített ki.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A keynote alatt minden fontosabb fejlesztést megemlítettek, ezek között az OSX El Capitan volt az első helyen. Az operációs rendszer új verziója a javításokra és a sebességnövelésre helyezi a hangsúlyt, ennek megfelelően a legtöbb funkció terén gyorsulást tapasztalunk majd, a Mail, a Safari böngésző, a Spotlight, valamint számos egyéb alkalmazás frissült, de javult az egymás mellett futó ablakok megjelenítése és kezelése is, miközben a Metal API révén az energiahatékonyságot sikerült növelni. A béta júliusban, a végleges változat valamikor az ősszel jön.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Az iOS9 előzetese alig 10 hónappal a közvetlen előd megjelenését követően mutatkozott be a nagyközönség előtt, itt szintén a felhasználó élmény, az üzemidő, a biztonság, illetve a teljesítmény javítása került a fókuszba. A Siri jóval okosabbá válik, így például a beérkező hívásoknál igyekszik minden kapcsolati listában felkutatni és beazonosítani a valószínű forrást, szokásaink alapján kínálja majd nekünk az egyes appokat és funkciókat, emellett pedig automatikus bejegyzésekkel bővíti naptárunkat. Állításuk szerint ők nem fésülik át a felhasználók adatait és kommunikációját, a biztonságot pedig egyéb intézkedésekkel igyekeznek fokozni, amire az Apple Pay és a Passbook (immár Wallet) alkalmazása miatt szükség is lesz (előbbi egyébként hamarosan az Egyesült Királyságban is elérhetővé válik, így a mobilfizetési platform egyre közelebb kerül hozzánk).

Klikk ide! Klikk ide!

A kaliforniai konszern sajtóközleményében kiemelte, hogy júliustól több mint 250 000 elfogadóhelyen lehet majd az iPhone 6, az iPhone 6 Plus, az iPad Air 2, az iPad mini 3 és az Apple Watch készülékekkel fizetni. A projektet támogatja a Boots, a Marks & Spencer, a Lidl, a BP, a McDonald's, a SPAR, a Starbucks és a Subway. Az érintés nélküli fizetést támogatni fogják a helyi postahivatalok és a londoni tömegközlekedésben is alkalmazható lesz.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A gyártónak sikerült a program támogatására megnyernie a legtöbb meghatározó helyi bankot, így a partnerek között van a HSBC, az Ulster Bank, a Lloyds Bank, a Royal Bank of Scotland és a Santander, nincs viszont ott a Barclays, amely Nagy-Britannia harmadik legnagyobb pénzintézete. Az Apple Pay szolgáltatást támogatja a továbbá az Airbnb, a Booking.com, a British Airways, az easyJet, a lastminute.com, a Topshop, a Zalando és a Zara. Az érkező iOS 9 segítségével a platformot kibővítik a bónuszprogramok, illetve a különböző piaci szereplők (American Express, MasterCard, Visa Europe) hitel- és bankkártyáinak a támogatásával is.

Klikk ide! Klikk ide!

A virtuális billentyűzet a másolás-beillesztést is könnyebbé teszi, ez akár trackpad felületté is átváltható, míg az iPad Air 2 esetében a Microsoft Snap mintájára elérhető lesz a valódi multitaszk, amely itt picture-in-picture móddal bővül ki. A low-power mód révén a cég szerint akár 3 órával is kitolható az üzemidő, a Swift 2 programnyelv pedig kinyitja kapuit, vagyis nyílt forráskódú lesz. A különböző javítások révén maga a frissítés is jóval kisebb lesz a megszokottnál, az ezt letöltőknek ezúttal "csak" 1,3 GB-tal kell számolniuk. Az első előzetes itt is júliusban lesz elérhető, a megjelenés ősszel esedékes.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Az Apple Watch megjelenése után alig 6 hónappal már itt van a watchOS 2, amely a fentiekhez hasonlóan az optimizálásra koncentrál. A kijelzőt jobban egyedire szabhatjuk majd, itt a külső fejlesztők saját widgetekkel toldhatják meg az egyes sémákat, a kijelző tartalmának elfordítása is lehetővé válik, de emellett több ismerőst adhatunk a listához, a Siri az edzéseknél segít, a Wallet ugyanezt teszi a fizetéseknél, az App Logic pedig közvetlenül az okosórán futtathat bizonyos alkalmazásokat, jobban elválasztva azt a telefontól. A fejlesztők számára már most elérhető az előzetes, a hivatalos megjelenés azonban itt is az ősszel jön.

Klikk ide! Klikk ide!

A cég emellett bemutatta saját új zeneszolgáltatását, amely a Beats Music tavalyi felvásárlásával vált lehetővé. Az Apple Music révén az iTunes katalógusából streamelhetünk majd zeneszámokat és albumokat, a felhasználók ajánlásokkal fűszerezhetik a kínálatot, de ezt korábbi lépéseink alapján automatikus módon maga a rendszer is elvégzi majd. A Music Connect révén az előadók további tartalmakat oszthatnak meg a felhasználókkal, akik véleményezhetik és megoszthatják azokat, míg a platform második fő alkotóeleme a Beats 1 névre keresztelt non-stop rádióállomás, amelynek globális kínálatát az első körben három DJ-vel biztosítanák. A megjelenés június 30-án esedékes (és az év vége előtt Androidon is), mégpedig egyszerre több mint 100 országban - a 3 hónapra szóló próba után az ár havi 10 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #16
    "Egyébként nem értem ezt a "milyen feature melyik rendszerben volt előbb" játékot. Régóta másol mindegyik mindegyikről, és ezzel a felhasználók nyernek. "

    Ezt így gondolom én is, csak a másik azt hitte, hogy minden az iOS-ben volt először.
  • M2 #15
    Köszi, eddig nem is tudtam erről, tényleg óriási:
    App Thinning

    Az "On-demand resources" dolgon pont a minap agyaltam, hogy lenne egy App ötletem, de sok száz megát kellene szerveremre felpakolni hozzá - milyen jó lenne, ha az inAppPurchase kiszolgálására tárhelyet is biztosítana az Apple. Erre tessék! :-)
  • pixx #14
    Igen azért terjedt el, a Google Wallet. Most meglovagolja az Apple Pay-t

    Egyébként mindig jót röhögök rajtad, te voltál az, aki azt állította, hogy az Android egy nagyon rendszer, nem megy semmilyen adatod NSA-hoz, meg a többihez.
    Miközben 3 éve a gmailben benne van a leírásban, hogy átvizsgálják az emailjeidet.

    Nézd meg a videót, nagy android fan emberünk, és ő sorolja az új funkciókat. :D

    És az android indítás, úgy kezdődik, adja meg "gmail jelszavát" :D

  • pixx #13
    Igen, mikor anno androidos telóm, volt csak akkor tölthettem le, ha megengedtem neki mindent :D

    Mondjuk a videót meg kéne nézni. :D

    Amúgy alapról beszéltünk, nem arról, ha szét van rootolva :D
  • Trolleádor #12
    Cikkből kimaradt, de számomra így elsőre a "kisebb" (keynote-on nem nagyon reklámozott) újdonságok tetszenek a legjobban, mint pl hogy a gyári keyboardon végre funkcionalitást helyezték design elé, és nem a shift billentyű nehezen értelmezhető állapotaival akarják jelezni, hogy éppen kis- vagy nagybetűvel gépelek, settingsben lehet keresni (és ha már itt tartunk, indexelhetővé tehetőek az alkalmazások tartalmai), és a kedvencem: App thinning. Félelmetes, hogy ez eddig nem így ment, lényege, hogy Store-ból csak a szükséges architektúrának megfelelő binárist szedi le (és nem a teljes fatbinary-t), illetve erőforrások közül is csak azt, ami az adott eszközön ténylegesen használatba kerül. Gyanítom ez rengeteg helyet fog jelenteni...
  • Trolleádor #11
    Androidnál M-től kezdve lesz alapértelmezett az engedélyek on-demand jellegű kérése. Eddig ez nem így volt, telepítéskor tolt mindent a szegény felhasználó arcába, aki - ha ki akarta próbálni az aktuális kedvenc játékot - kénytelen volt minden engedélyt elfogadni, kivétel nélkül. Persze 3rd party ROM-ok/eszközök lehetővé tették ezek mélyebb szabályzását, de ez a Google-féle vanilla Android verziótól (ami ugye a fejlesztői referenciának számító Nexus eszközökön is fut) eltérő viselkedés. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy az alkalmazások hány százaléka nem szállna el, ha futás közben mégsem férne hozzá egy egyébként manifestben igényelt képességhez. Android 4.3-ban egyébként megjelent ez a fajta viselkedés, de aztán - kompatibilitási aggályok miatt - kiszedték belőle.

    "A programokra keresest sem igazan ertem mint ujdonsagot"
    Vanilla launcher nem tudott eddig keresni. Persze ezen lehetett a legkönnyebben segíteni, mindenesetre én érzek benne némi iróniát:)

    VolJin #10:

    "A probléma az, hogy Gizikének fogalma sincs, hogy azok mik."
    Épp ezaz, mindent elfogadott gondolkodás nélkül, aztán csodálkozott, ha a cuki beszélő párna app használata után többezres számlát kapott. Ezek után ha feljön egy teljesen váratlan kérés, lesz esélye szelektíven elutasítani.

    "Widgatek még most sincsenek az iOS-ben."
    iOS8 óta vannak. Valóban nem az a koncepció, mint Androidon, home screen helyett a lehúzható sávban találhatóak meg, de szerintem mindkét megközelítésnek vannak előnyei.

    Egyébként nem értem ezt a "milyen feature melyik rendszerben volt előbb" játékot. Régóta másol mindegyik mindegyikről, és ezzel a felhasználók nyernek. Engem pl nem tud érdekelni, hogy felső értesítési sáv Androidon volt előbb, ha jó a megoldás; ugyanígy örülök annak is, hogy a robotos rendszeren értesítések képesek megjelenni a lezárt képernyőn - külső, "mindenhez hozzá akarok férni" alkalmazások telepítése nélkül.
  • VolJin #10
    Szerintem te kevered a szezont a fazonnal. Az Androidon a programok kezdetek óta a rendszer része a jogosultságok kezelése. A probléma az, hogy Gizikének fogalma sincs, hogy azok mik. Ezért szűkítették a lehetőségeket, és szinteket találtak ki az M-ben, ahol gyárilag előre beállított jogosultsági kombinációk vannak. Szóval csak egyszerűsítettek.

    A szavak kijelőlése meg teljes tévinformáció nálad. Mellesleg a copy-paste iOS-n évekig nem létezett.

    Widgatek még most sincsenek az iOS-ben.
  • kvp #9
    "Azt láttam az android M-ben ami nem rég jelent meg, hogy most már szavakat is ki tudsz jelölni, és a programoknak te mondod meg, hogy mihez férhet hozzá. :D Ezt a kezdetek óta tudja az IOS :D"

    Nem ertem mi az uj, a szavak kijelolese (akar dupla tap-el automatikusan) tokeletesen mukodott mar 2.1 alatt is, amikor ios alatt meg a vagolap sem volt engedelyezve. Szoval itt valami felreertes lesz. A programok hozzaferese eddig is felhasznaloi engedelyt igenyelt, sot minden program telepitesekor az ember kepebe nyomta a teljes hozzaferesi kerelem listat (ugyis mindenki csak ok-ot nyom), annyi valtozott, hogy az open source verzio utan most mar a kereskedelmi valtozatban is meg lehet tagadni a jogokat egyesevel is. Az ios a regi egyesevel kerdezgetos megoldast hasznalta, ami meg a symbian-bol es a mobile java-bol jott. Valamiert a sony kereskedelmi android-os keszulekei ugyancsak tudjak ezt a modot, bar igazabol engem mindig idegesitett, hogy nem elore van beallitva minden, de ujabban alapbol nem is eroltetik. A lenyeg, hogy android alatt a gyarto donti el, hogy melyik modot hasznalja es mennyi jogot allithat a felhasznalo. Pl. a samsung hires arrol, hogy semmit, mig az open source-os android disztribuciokban meg azokat is allithatjuk amit a kereskedelmiekben nem. A google 'sajat markas' keszulekei hivatalosan tamogatjak az aosp disztribuciokat is. Mindenki olyat hasznal amilyen neki tetszik.

    A programokra keresest sem igazan ertem mint ujdonsagot, ez eddig is resze volt a market-nek (ujabban play store), ahol a sajat, megvett es telepitett alkalmazasok kozott is lehetett keresni, akar kategoriankent is. De ezt android alatt nem hasznalja a legtobb ember, mert a start menu-t (launcher-t) mindenki csak akkor hozza elo, ha ki akar rakni egy uj programot a desktop-ra, ha a store-bol a telepites soran nem tette meg.

    Android pay = google wallet, 5 evvel ezelotti fejlesztes csak atneveztek mint a market-et store-ra. Ez marketing, bar nem tul hatasos.
  • Madve #8
    Szerintem ezek inkább csak most tűntek fel neked. Szerintem fogj egy régebbi android 2.xx készüléket, vagy egy symbian annát futtató nokiát, és csodálkozz el rajta, hogy mennyi mindent tudnak, amit apple az utóbbi pár évben hozott be frissítésekben, vagy még csak fog, és utána nézz körül egy újabb androidot futtató készüléken, hogy mi változott rajta a régi verziókhoz képest...
  • pixx #7
    Azt láttam az android M-ben ami nem rég jelent meg, hogy most már szavakat is ki tudsz jelölni, és a programoknak te mondod meg, hogy mihez férhet hozzá. :D
    Ezt a kezdetek óta tudja az IOS :D

    Ja és mostmár rá tudsz keresni a programokra is. Ezt is tudja pár éve az IOS.

    És most már van Android Pay is...

    https://www.youtube.com/watch?v=XZvqQ4xK1R8