Gyurkity Péter

Egységes 5G-t akar az Európai Unió

Ezért Japánnal szövetkeznek a szabványosítás és az interoperabilitás érdekében.

Az ötödik generációt képviselő technológiák fejlesztésének témája egyre gyakrabban bukkan fel a sajtóban, hiszen ezen már több ország és nagyvállalat is dolgozik, többnyire laboratóriumi körülmények között érve el az újabb és újabb sebességrekordokat. Az EU a szabványosítást és az egységesítést támogatja, ezért most Japánnal szövetkeznek.

A hivatkozott közleményben arról olvashatunk, hogy a közösség elkötelezett az 5G fejlesztése iránt, amivel nyilván a negyedik generáció esetében látott lemaradást és késlekedést szeretnék feledtetni - ez különösen annak fényében volt fájó, hogy a 3G megjelenésekor Európa még az élvonalban volt a régiók versenyében. Most azonban a 28 tagországot tömörítő, gazdasági és szociális problémákkal küszködő Unió ismét az innovációban látja a kiutat, ezért nemcsak a technológia minél gyorsabb megjelenését, de egyben annak egységesítését is szeretnék elérni, hogy a felhasználók számára minél kisebb kényelmetlenséggel járjon az átállás.

Elsődleges fontosságú kérdés a frekvenciasávok kijelölése, amellyel kapcsolatban az EU globális együttműködésben gondolkodik. Ennek eredményeként nem lenne jelentős eltérés az egyes régiók és kontinensek között, vagyis a vásárlóknak nem kellene azon gondolkodniuk egy-egy új készülék beszerzésekor, hogy az mely régiókban lesz majd használható. Ehhez persze a többiek beleegyezése is kell, de éppen ezért kötnek most szerződést Japánnal, amely a Dél-Koreával, valamint egyéb országokkal és vállalatokkal kötött hasonló megállapodásokat követi a sorban.

Az 5G bevezetését a területtel foglalkozók 2020 táján látják megvalósíthatónak, addigra nemcsak a szabvány végleges verziója, de a szükséges technológia és infrastruktúra is készen állhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #2
    Nyilván tudod, hogy volt ilyen terv, ahogy azt is, hogy a lobby meg a kartelezés nyert egyenlőre.
  • Bmarley #1
    A hálózatokat egyesíthetnék már....az lenne a forradalmi, nem az 5G. Roamingdíjmentes hívások és adatátvitel az egész EU-n belül.