Gyurkity Péter

WiFi-vel egészül ki az Android Wear

Kényelmesebbé válik az értesítők és az alkalmazások kezelése is, a Google nem áll le a fejlesztéssel.

A napokban került sor az Apple Watch utolsó, eddig nem ismert részleteinek bemutatására, amelyet az új MacBook, valamint az iOS 8.2 kísért az Apple saját rendezvényén. Ezt persze a Google sem hagyhatta annyiban, ezért gyorsan lerántotta a leplet az Android 5.1-es verziójáról, amelyet nem sokkal később az Android Wear várható újdonságainak listája követett, igaz, ezúttal külső forrásból.

A Verge ugyanis – saját forrásra hivatkozva - arról ír cikkében, hogy az okosórák és egyéb viselhető eszközök szoftveres platformjaként megjelenő Android Wear soron következő változata a WiFi opció támogatásával egészül majd ki, amely egy meglehetősen egyszerű és könnyen végrehajtható változtatás lesz, tekintettel arra, hogy a platform alá szánt megoldások túlnyomó része a hardveres oldalon már eleve megbirkózik a technológiával. A szoftveres támogatás megjelenésével mindenesetre a Bluetooth kapcsolat nélkül is biztosítják az értesítők és a Google Now megfelelő kezelését, így egy újabb korlátot bontanak le a felhasználók előtt.


Ezt követően két további frissítés megjelenésére számíthatunk. Az elsőben az órát viselő kar, pontosabban a csukló megfelelő irányban történő mozdításával görgethetjük majd az értesítők listáját, vagyis nem lesz szükség a másik kéz használatára a kijelzőn való simításhoz. Nem sokkal ezután maga a kezelőfelület is változni fog, a fejlesztők igyekeznek még könnyebbé tenni az alkalmazások és a kapcsolati lista elérését, hogy feleslegessé tegyék a szóbeli utasításokat, illetve a több menün keresztüli navigálást. Ezzel még kényelmesebbé válik majd a Wear-t használó okosórák használata, amitől nyilván a népszerűség megugrását is várják.

Azt még persze nem tudjuk megjósolni, hogy az okostelefonok és a táblák után ez az új kategória is hasonló magasságokat ér majd el a vásárlók körében. Egyelőre sok kétkedő véleményt hallani ezzel kapcsolatban, de könnyen lehet, hogy néhány éven belül megszokott látvánnyá válik majd a többi hordozható eszközzel együttműködő, csuklón hordott okosóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Ez adasi energia kerdese. Az engedelyezett 4 wattal eleg messze megy, foleg hogy a wifi mukodesbol adodoan az ora viseloje is meretes antennakent funkcional, ha maga az ora hatlapja keves lenne antennanak. (mukodo gsm tererohoz varosban gyakorlatilag egy 1.5 cm-es trace es az antennacsonk is eleg, a wifi sem sokkal rosszabb) A trukk az, hogy viszonylag keves jel megy kifele, tehat ritkan es rovid ideig kell nagyobb energian mukodnie, raadasul feltoltesi iranyban kis savszelessegen. Az esetek tobbsegeben egy okos epuletben minden szobanak van sajat wifi router-e. A lenyeg tovabbra is a kapcsolat lehetosege az elterjedtebb wifi halozatokkal.

    ps: A 10-12 meteres wifi hatotavot vagy foldelt vasbeton falak vagy egymast zavaro wifi hotspot-ok okozzak, de a normal hatotav ennek a tobbszorose kellene hogy legyen, persze epuleten belul meg a 10 meteres hatotav is lefed egy 300 negyzetmeteres teruletet, ami boven elegnek tunik. Akinek nagyobb haza es/vagy irodaja van, az tud venni tobb wifi router-t. Ezek kozott a wifi mukodese miatt gond nelkul tud valtani az ora. A lehetosgek sokkal nyitottabbak mintha egy telefonhoz kotott bluetooth-os kapcsolat lenne csak.
  • SaGa #5
    Elhiszem, hogy van térerő mindenütt, azaz venni tud, de az óra adása is eljut az AP-ig? Napi panasz még rendes WiFi eszközöknlél, 2-3 méretes antennával és hálózati táppal, hogy 10-12 méter, vagy 2-3 fal mögött már semmi jel...
    Akkor most képzelj el egy ilyen kis ketyerét. Vételi térereje lesz, csak őt nem fogja érzékelni az AP.
    Utoljára szerkesztette: SaGa, 2015.03.16. 15:20:29
  • kvp #4
    Viszont wifi router es terero az van mindenutt egy rendes epuletben, mig a telefont otthon altalaban a tolton tartja az ember. Arrol nem beszelve, hogy a telefonok kivetelevel sok keszulekben nincs bluetooth, mig wifi vagy vezetekes ethernet igen. Ethernet-es wifi router-t pedig konnyebb venni, mint ethernet-es bluetooth router-t. Igy nem kell csak egy ora miatt meg bluetooth-ot is tenni minden smart office/smart home rendszerbe. Tehat a wifi lenyege, hogy ne kelljen telefon az orahoz, hanem barmi massal osszekotheto legyen.
  • SaGa #3
    Egy akkorka antennával, meg annyi energiával, amit egy karórába bele lehet szuszakolni, nem lesz nagyobb a hatótávja, mint egy bluetooth-nak. Azaz nem a telefonhoz, hanem a wifi routerhez kell majd közel maradni...
  • kvp #2
    Wifivel egy lefedett epuleten belul barhol elerheto marad az ora, nem csak a telefon hatokorzeteben, tovabba parosithato laptophoz vagy akar desktop gephez is. (pl. az irodai geptol vagy egy otthoni automatizalasi kozponttol is kerhet az ember ertesitoket wifi-n at) Elvileg a wifi sem igenyel akkora energiat ha az ido jo reszeben passziv figyelo allapotban marad a keszulek. A wifi engedelyezese sokat lendithet abba az iranyba, hogy rendes otthoni vagy irodai taviranyito legyen a telefonbol. (pl. a villany lekapcsolasara, garzsnyitonak, tv es media center tariranyitonak is alkalmas lehet)
  • Inquisitor #1
    Biztos bennem van a hiba , de a fogyasztás szempontjából fényévekkel JOBB BlueTooth 4.0-4.1 miért is nem jobb, szebb, okosabb megoldás, mint a WiFi?