Gyurkity Péter

Megjelent az Android 5.1

A Google az Apple rendezvényével egy időben tette elérhetővé szoftverének új változatát.

Az Android 5.1-es verziója már jóval korábban felbukkant a világhálón, a Google ugyanis igyekezett előre felkelteni az új generációra váltó felhasználók érdeklődését. A megjelenést az Apple rendezvényére időzítették, nem véletlenül, hiszen éppen ekkor vált elérhetővé az iOS 8.2-es verziója is, így a mobil operációs rendszerek küzdelme szünet nélkül folytatódhat, immár az új változatokkal.

Az Android 5.1 a hivatalos blogbejegyzés szerint három főbb újítással érkezik. Először is, végre elérhetővé válik a több SIM-kártya támogatása, vagyis a megfelelő készülékek használói a jövőben kényelmesebben (minden külső szoftver nélkül) oszthatják meg egymás között ezen kártyákat, illetve egyazon felhasználó egyszerre több szolgáltató ajánlatait veheti igénybe – egyszerre akár három kártyával, ahogy arra korábban láthattunk néhány példát. A Device Protection ezzel egy időben az okostelefonok nagyobb biztonságáért felel, megjelenésével ugyanis lehetőségünk lesz a saját Google-fiókunkba történő belépéshez kötni az ellopott telefonok használatát, akár a gyártói beállítások visszaállítása esetén is.

Ezzel nyilván csökkenni fog a tolvajok aktivitása, bár a funkció az első körben (a Nexus 6 és Nexus 9 mellett) csak azon telefonokon lesz elérhető, amelyek megjelenésük pillanatában az új szoftverre támaszkodnak. Hosszabb távon a többi megoldáson is elérhetővé válhat a nagyobb biztonság, ám ehhez némi időre és további munkára lesz szükség. A harmadik nagy változás a HD-hanghívások támogatása, ezzel még jobb minőségben telefonálhatunk majd, legalábbis azon készülékek és szolgáltatói hálózatok felhasználásával, amelyek szintén támogatják a HD Voice opciót.

A Google a Nexus 5, a Nexus 7 Wi-Fi, valamint a Nexus 10 esetében elérhetővé tette a szükséges firmware-t, ezeket a felhasználók már most letölthetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #15
    "-megoldhato lenne a belso flash kiterjesztese az SD kartyara, de onnantol az nem tavolithato el a rendszer integritasanak megsertese nelkul,"
    a baj az, hogy már most is vannak olyan alkalmazások, amik elvileg a belső memórián figylenek, de a ikonjuk a külső sd-re van kirakva. Erről a rendszer nem ad tájékoztatást.
    Ebbe én simán belefutottam. SD csere után 3 alkalmazás sem indúlt el. Pedig végig néztem az SD-t még kivétel után is. Aha... rejtet könyvtárban voltak a kérdéses ikonok.
  • Elmin #14
    A beépített aksi legalább megoldja azt a gyártói óhajt, hogy az aksi gyengülésekor pár év után mindenképpen cserélve legyen a legtöbb telefon, és ne használják 6-10 évig.
  • kvp #13
    Ket megjegyzes:
    -most is vannak olyan android-os keszulekek, amikben nincs belso memoria, hanem tisztan SD kartyarol mennek, mint egy desktop gep ssd-rol
    -megoldhato lenne a belso flash kiterjesztese az SD kartyara, de onnantol az nem tavolithato el a rendszer integritasanak megsertese nelkul, ez utobbi eseten viszont egyszerubb ha csak az van a gepben, mondjuk ket SD hely, egy rendszer meg egy cserelheto (lasd fent)
    -a normalisabb programok most is SD-n tartjak az adataikat (jo regen van erre kulon api), szoval max. a binaris kod es a beegetett eroforrasok maradnak a belso memoriaban, ami idealis esetben nem igenyel tul nagy helyet (persze a szoftverkeszitok lustak ezt tiszteletben tartani, az azsiaiak inkabb, mert ott sok embernek van kis belso memoriaju telefonja)

    A korrekt megoldas egyebkent a masodik, tehat cserelheto flash, amibol az egyik az elsodleges, a tobbi a cserelheto tarolo. Igy mindeki akkorara boviti amekkorara van penze. (az android-ban van gyarilag beepitett titkositott SD kezeles, tehat kepes a rendszermeghajtot SD-re rakni es mindezt akar biztonsagosan is)

    A kivetheto aksi meg izles kerdese, akinek olyen kell, az legfeljebb vigyaz, hogy ne lopjak el a keszuleket. Egy szempontbol fontos, hogy ha kivesszuk az aksit, akkor tenyleg ki van kapcsolva a keszulek, mig soft off eseten a szerviz processzor tovabb fut, mivel az kezeli az atx-es bekapcsologombot is. Ennek mellekhatasa, hogy esetleges rootkit eseten csak azt hisszuk, hogy ki van kapcsolva, de valojaban akar folyamatosan rogzithet es tovabbithat is a telefon, tehat egyreszt lehallgathato, masreszt bemerheto, harmadreszt egy szoftveres hiba miatt magatol bekapcsolo keszulek gondot is okozhat. (pl. korhazban) Ezert pl. a kivehetetlen aksiju keszulekeket en kikapcsolva sem engednem kritikus helyekre, csak ha bizonyithato modon mechanikusan le van valasztva az aksi kabele minden mas aramkorrol.
  • ugh #12
    Nekem meg ne ugasson egy olyan ceg a biztonsagi resekrol,
    akinek minden cuccabba be van kapcsolva az osszes powered by nsa funkcio jol eldugva, hogy egy laikus meg se talalja.
    Az emberek 99%-a a tudta nelkul tolja fel magarol az osszes kibaszott informacot ami cdak etezik, mert nem tudja, hogy hol, vagy egyatalan hogy ki lehet kapcsolni. Te meg massz vissza szepen egy fara ha ezeket a baromsagokat elhiszed, mert nem vagy meg erett a ket labon jarasra. ;)
    Peace
  • ugh #11
    Arrol nem is beszelve, hogy pc-n tobb tonna titkosito szoftver van es ha kiszeded a vinyot nem tudsz vele max nsa-s technologiaval kezdeni vele barmit is.
    Kicsi programok amik lehetnenek az android reszei ha annyira aggodnanak a vedelem miatt.
    Masrol van szo.
    Idiotaknak el lehet adni plusz fewturekent az ilyen telokat.
    Ennyi.
  • ugh #10
    Ha az aksit kiveszed es az nullaz minden biztonsagi dolgot az nem biztonsagi res hanem a tehetsegtelenseg netovabbja a google reszerol.
    Siman lehetne erre a celra epromot hasznalni.
    Vagy egy gombelemet mint a pc-k biosanal.
    Ez suket duma meg idiotizmus.
  • ugh #9
    Ezert nem kell venni gagyi szemetet.
    Wp-n siman lehet a kulso sdre telepiteni mert az at van gondolva rendesen az android meg csak osszeokadva.
  • zola2000 #8
    Ha a kép már nemcsak hd hanem fullhd ... mit fullhd inkább 4k, pedig 5 collon kb különbséget sem lát a legtöbb ember a hd és a 4k között (jó a vr sisak használata esetén kellhet 4k)

    Akkor a hang is legyen hd, ott még legalább észreveszik a különbséget azok akik azonnal megveszik az új telefont, mert jobb dolguk nincs (vagy tönkrement a régi)
  • takysoft #7
    Azért azt tegyük hozzá, hogy a memóriakártyás bővíthetőség és a kivehető akksi irdatlan hatalmas biztonsági rések, amihet szoftveresen lehetetlen befoltozni.
    A Gugli már a.4.4 óta próbálja gyártókat leszoktatni ezekről a baromságokról. Méghozzá jó okkal.

    A memóriakártya adatai nincsenek titkosítva. Vagyis BÁRKI hozzájuk férhet, ha egyszerűen kiemeli azt a telefonból. Sőt, ugyanígy be is tehet adatokat rá.

    A kivehető akksi pedig azonnal lenulláz bármilyen lopásgátlási technológiát. Azok ugyanis azon az elven működnek, hogy a telefont ugye nem tudja kikapcsolni, akinek nem szabadna.

    Ezek olyan komoly biztonsági rések, amikkel senkinek sem szabadna együtt élnie. Nekem évek óta csak olyan telóim vannak, amik mentesek az ilyesmitől. (HTC One X, Oneplus One)

    Remélhetőleg a gyártók is belátják ezt, mert az sajnos tény, hogy ez elsősorban csak a drágább készülékekre igaz.

    (pedig az a jövő. sőt, az adatbiztonság már a jelen is. de a lopásgátlás is fontos. Az Apple is komoly lépéseket tesz az ügyben)


    A cikk érdekessége, hogy tudtommal a Nexus-ok nem kimondottan dualsimesek.

    A HD hanghívás érdekes kérdés. Már a GSM rendszerekben is számított, milyen a mikrofonja a telódnak. De a HD hang egy új mérce. Gondolj bele, hogy a mai telefonok eleve sokkal jobb mekrofonokkal rendelkeznek, és akár külső rendszereket is tudnak használni(bluetooth füles pl kocsiban)

    Jó felszerelés esetén pl drasztikus meniségnövekedés vehető észre. Pl céges mikrofonnál meetingen lehet hallani, ahogy a németeknél zümmög a légy a háttérben.
    (na persze ehhez olyan hangszóró is kell)

    Persze, a mai telefonok GSM-re lettek építve, így annak határainál nagyjából meg is állnak. De hát épp azért teszik, mert itt vannak a határok. Szóval tud ez még fejlődni.

    De az is igaz, hogy ugyan valóban drasztikusan észrevehető a különbség, de igény az nincs ilyesmire. A standard GSM-en keresztül is felismerhető a másik hangja, és hallod, mit mond. Nem egy térmikrofon, de működik. Megbízhatóan és jól.
  • Alien69 #6
    Ööö, mi a fenének HD hang? Énekelhetek is a telefonba? Az frankó lenne biztosan... Most akkor HD-ban fog szakadozni.