Gyurkity Péter

Európában is megjelent az Android One

Az eddig nem túl sok sikert arató program első képviselője Európában is felbukkant.

A napokban még arról olvashattunk lapunk hasábjain, hogy a Google által kezdeményezett Android One program első három okostelefonja nem váltott ki nagy rohamot Indiában, ami egyrészt a hagyományos üzletekben történő értékesítés kései beindításával, valamint az olcsó megoldások nagy számával magyarázható. Most végre az európai debütálásra is sor került.

A kontinensen – pontosabban az Egyesült Királyságban, amely gyakran szerepel a sajtóban és az emberek fejében az európai kontinenstől elkülönülő országként – az Amazon jóvoltából vált elérhetővé az első ilyen megoldás, bár ennek kiszállításával nyilván a környező országokban sem lesz gond. Egészen pontosan a szintén indiai Karbonn cég Sparkle V névre hallgató készülékéről van szó, amely 130 fontos áron jelenik meg, ennek eredményeként pedig elsősorban a Motorola Moto G, valamint a Nokia Lumia 635 ellen veszi majd fel a versenyt, tekintettel arra, hogy ez utóbbiak is hasonló áron kaphatók a szigetországban.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Sparkle V – másik két társával egyetemben – kifejezetten visszafogott jellemzőkre támaszkodhat. Ezek között az első helyen a 4,5 hüvelykes kijelző szerepel, amely a leginkább belépő szintű megoldásokra jellemző 480 x 854 pixel felbontást támogatja, ezt pedig egy 1,3 GHz-en futó négymagos MediaTek chip, 1 GB RAM, egy alapesetben 4 GB-os, de kibővíthető belső tároló, valamint egy 5 megapixeles hátoldali és egy 2 megapixeles előlapi kamera egészíti ki. A szoftveres oldalon a megjelenés pillanatában az Android 4.4 KitKat dolgozik, ez azonban nem mindig lesz így.

A készülék legfőbb előnye ugyanis a garantált frissítési ciklus, aminek köszönhetően a Google legalább az első két év folyamán gondoskodik majd a legújabb szoftver leszállításáról, így – ellentétben számos más megoldással – az Android One készülékek esetében ezzel nem lesz gond.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #4
    Es akkor meg, nalunk majd, 5 eves hussegel dupla ennyiert fogjak adni.
  • wraithLord #3
    4,5 "-nél talán már egy kicsit kevés a 480x854 pixel felbontás. 4 "-nél még határeset (szerintem). 130 GBP nagyon sok ezért a telóért. Ki vesz ilyet ennyiért? Olyan 80 GBP talán reális.
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2014.12.01. 19:45:36
  • ledon #2
    Ott a pont. Ennyiért kenjék a hajukra. Idióták. Nem csoda hogy a Xiaomi hülyére fogja verni az összes gyártót. Azt hiszik Eu nagy része Eu szinten van.
    Utoljára szerkesztette: ledon, 2014.12.01. 13:43:16
  • MsUser #1
    Lett volna esélye Indiai áron 100 dolcsiért ehelyett 130 font lett Európában?
    Mit mit várnak ettől, majd a fekete piacon, vagy más úton bejuttatva az országba meg veszi akinek tetszik.
    De az Amazon nem fog kaszálni ekkora áron, így rengeteg elérhető alternatíva van helyette!