Berta Sándor

Nagy-Britannia bevezeti a Google-adót

George Osborne brit pénzügyminiszter bejelentette, hogy új adót vezetnek be, amely a multinacionális konszerneket fogja sújtani.

A politikus közölte, hogy az új adó minden olyan társaságra vonatkozik, amely kihasználja az adózási kiskapukat, így többek között érintett lesz az Apple és az Amazon is. Az úgynevezett Google-adó kulcsa 25 százalékos lesz. A The Wall Street Journal tudósítása szerint a cél az eddig adózatlan nyereségek megadóztatása. Osborne megemlítette az úgynevezett "dupla ír holland szendviccsel" (Double Irish with a Dutch Sandwich) becenevű rendszer használatát.

A miniszter által a brit parlamentnek eljuttatott jelentés úgy fogalmaz, hogy jelenleg néhány nagy multinacionális cég külföldre juttatja el a nyereségét, azért, hogy ne kelljen adót fizetnie Nagy-Britanniában. Amennyiben egy vállalat nagyon aktív a szigetországban, de el tudja kerülni a társasági adó megfizetését, akkor az állam fenntartja magának a jogot, hogy ezeket a pénzeket 25 százalékos kulccsal megadóztassa. A Google-adót várhatóan 2015 áprilisában vezetik be és a politikus azzal számol, hogy a következő öt évben egymilliárd font plusz adóbevétel folyhat be az intézkedésnek köszönhetően.

Egyelőre tisztázatlan, hogy pontosan mely tevékenységekre vonatkozik majd az új adókulcs, emellett azt sem lehet tudni, hogy az intézkedés milyen hatással lesz a Google vagy éppen a Facebook tevékenységére. A brit pénzügyminiszter már szeptemberben jelezte, hogy minden olyan - elsősorban technikai - vállalkozás ellen fel fog lépni, amelyek a komplex struktúrák segítségével minimálisra csökkentik a nagy-britanniai adófizetéseiket.

Korábban Írország is elfogadott egy új törvényt, amely megszünteti a cégek számára a fent említett rendszer használatának lehetőségét, ezzel párhuzamosan azonban lehetővé teszi, hogy a társaságoknak ne kelljen adózniuk a szabadalmakból, a licencekből és más szerzői jogi bevételekből származó jövedelem után. A Google megadóztatásának ötlete 2010-ben Franciaországban, idén pedig Izraelben és Spanyolországban merült fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #38
    Tudtom szerint több fejlett demokratikus ország alkalmazza a ún. progresszív adókulcsot, ami pont erről szól... havi 70k eurót keresel? Fizetsz 40% jövedelemadót... és köszönik jól vannak.
    Nem mellékesen a fenti történet pont nem erről szól, hanem arról hogy valaki többet dolgozik, több kockázatot vállal, marhára keresi magát de a bevételei után nem adózik hanem elviszi külföldre.. ez szerinted helyes?
    Egyesek szerint a kiskapukat kell becsukni, hogy ezt ne tehessék meg... könnyű mondani.
  • yamato41 #37
    Bocs, de ez mellément. Két gyerek után 135e bruttó fizuvan igénybe lehet venni a teljes adókedvezményt. Ez akár már egy keresővel is elérhető, akkor is, ha alacsonyabb ennél a fizetése, mert nem csak szja-ból vehető ki. Köszönöm, hogy támogatod a családi adókedvezményt. Tehát akkor ez mégis ínyedre való dolog?
    Aki többet keres, az nem csak azért lehet, mert többet dolgozik, hanem azért, mert öbb felelősséget vállal, vagy éppen olyan területen dolgozik, amiben kicsi a kínálat, nagy a kereslet. Tehát az a megoldás, hogy egy vezető, vagy éppen a magasabb fizetésért többet tanuló ember ne kapjon több pénz, kedvezményt, mint az, aki nem tud, vagy nem akar előrejutni? Tiszta kriptokomcsi felvetés.
  • bdzsana #36
    "Tehát az a megoldás, hogy a dolgozni nem hajlandók kapjanak többet, aki meg kidolgozza a belét, az kevesebbet?"

    Majdnem bele tudtál kötni csakhogy itt nem erről van szó. Miért szerinted aki áll a soron napi 12órát a gyárban az nem dolgozza ki a belét mert keveset keres, a programozó meg napi 5 órával + csocsó + ebéd + pingpong + szabadfoglalkozással kidolgozza mert neki 10x nagyobb a fizetése?
    Nem a naplopókat kell támogatni, hanem az alacsony keresetűeket.
  • yamato41 #35
    Hosszan válaszolnék legszívesebben, de nem teszem. Csak egyet.
    "Adókedvezmény gyerek után nagyon rendes dolog, csak épp görényiség. Nem a gyerek tehet róla, hogy az apja anyja keveset keres."
    Tehát az a megoldás, hogy a dolgozni nem hajlandók kapjanak többet, aki meg kidolgozza a belét, az kevesebbet?
    Nem mondom, hogy minden hülyeség, amit írsz (csak kb. 90%-a), de azért mindezt te sem gondolod komolyan. Nem libsi, bolsi, komcsi, vagy zöld takony, hanem egalitárius (libertárius?) fantasztaság, amit írsz.
  • bdzsana #34
    Nem akarok most már vitázni csak nézd meg ezt:
    http://www.nettober.com/index.php?p=berkalk20150101

    360 bruttó fizetés az 235 nettó, és 460 ezer a munkáltató költsége. 50%os adólevonás. Aki sz.ros 200k-t keres azután a munkáltatónak fél misit be kell csengetni. Erre még egy vállalkozásnak jön a nyereség adó, ilyen olyan adó meg még a különadók is és pörögjön a gazdaság...
  • dyra #33
    Ja és az ember fél leírni a véleményét, mert mint a polip mindenhova elérnek a FIDESZ csápjai. Rettegni kell attól, hogy már a véleménynyilvánítás miatt is elveszíthetem a munkám és a megélhetésemet. Ez meg tán a kommunizmusban fordult elő utoljára. Csak, hogy tudd így is érzik magukat emberek ebben az országban.
  • dyra #32
    Belepofázok már én is. Előre bocsájtom az LMP-re szavaztam 2010 és 2014-ben is így nem vagyok libsi se komcsi! Gondolom én leszek a zöld takony :D

    Bajnainál ha jól emlékszem 180 - 190 körül volt a svájci frank mikor befejezte. Aztán jött a nagyon okos Kósa és Szíjgyártó amikor is azt mondták szűk esélyünk van elkerülni a Görög helyzetet. Na első körben ezt köszönd meg nekik. Nehogy már hősként állítsd be őket mert most 250 forinton kiszállhatsz a Svájci frank hitelből.

    Adókedvezmény gyerek után nagyon rendes dolog, csak épp görényiség. Nem a gyerek tehet róla, hogy az apja anyja keveset keres. Természetesen a FIDESZ politikája mégiscsak a tehetősebb gyerekeket hozza helyzetbe hiszen azoknak a szülőknek lesz több forrásunk államilag rásegítve akik amúgy is többet kapnak a szüleiktől. Semmi más nem történik mint a szegények munkáján az elit újra képzi önmagát. A társadalmi szakadékok betömése lenne a cél nem a növelése.

    Rezsicsökkentés. Ugyanez. Panelban alig észrevehető. Gróf uraknak meg százezrek maradnak meg. Miközben 27% rekord ÁFA, chips és telefonadó plusz tranzakciós adót kell fizetned. Neked lehet nem. De nekem mint vállalkozónak már akkor is adóznom kell ha épp az ÁFÁ-t fizetem be.

    Lázár, Szíjgyártó úgy vesz 100 millás házakat, hogy az életbe nem dolgoztak másnak csak a Magyar államnak vagy a FIDESZNEK. Orbán a falujában stadiont épített az Apjáé az a Dunántúl összes bányája (költői túlzás), és milliárdos lesz a gázszerelő haverja is. A Felesége nevén meg fél Tokaj.

    Kurvára nem vagyok komcsi se libsi de a reggeltől estig tartó hazudozásaitokból ami most már évi 70 milliárdjába kerül az országnak (minimum! sőt ez csak a TV) rohadtul elegem van.

    Miközben a múlt héten volt szerencsém megnézni milyen állapotok vannak a kórházakban. A stadionok árából mennyi korházat lehetett volna építeni? Miközben egy NB1 fordulóban jó ha 10 000 ember kint van. Addig a kórházakban potágyakona folyosókon fekszenek az emberek. Botrány.

    Egy tisztességes NAV vizsgálatot képtelenek vagytok csinálni. Na mind1, majd jön a békemenet természetesen a mi pénzünkből.
  • yamato41 #31
    Köszönöm, hogy megerősítettél. Most vagy nem tudtad értelmezni, amit írtam (az egyetlen kiskapulezárási lehetőség járhatatlan), vagy valóban egyetértesz.
  • yamato41 #30
    "Ha 45 ezret spórolsz ami a rezsid kb 15%-a akkor neked igen nagy lehet a lakásod ebből adódóan igen nagy lehet a fizetésed is tehát az egy kulcsos adó rád nagyon is jó hatással volt. "

    Ejnye-bejnye. Egyből ugrasz és okádod a megszokott libsi "kritikát", meggondolatlanul, figyelmetlenül, elfogultan, ráadásul fárasztóan unalmasan. A megfejtés egyszerűbb, mint gondolnád. Két gyerek (20k), rezsi (15k - 4. emeleti átlagos tömbházban...), devizahitel (5-10k - függően az árfolyamtól, leszámítva a gyűjtőszámlát). Telefonszámlám egy fillérrel sem több, mint korábban, az infláció pedig rekordalacsony. Miről beszélsz? Ennek is fuss neki még egyszer, mert ez nem megy, nagyon látszik. izzadságszagú, te magad sem hiszed el, csak felmondod a kötelező penzumot.
    Az a baj veletek libsikkel, hogy azt hiszitek ti vagytok a legokosabbak, majd jól megmondjátok, hogy mi legyen. De szerencsére mostanában nem rúgtok labdába.

    "Vegyünk egy manapság igen valószínű esetet:"
    Valóban, rettentő valószínű eset... hol élsz te? Egyébként ez befektetésekre vonatkozik. Erre meg kiemelsz egy olyan esetet, ami totál másról szól. Itt is újrázhatsz.
  • bdzsana #29
    "Mo-on bármilyen ipari, kereskedelmi, vagy egyéb termelő, szolgáltató tevékenységet csak gy lehet végezni, ha Mo-on bejegyzett a cég, illetve vállalkozás, külföldre pedig semmilyen bevételt nem szabad vinni. Az adót pedig bevételhez és nem nyereséghez kell kötni."

    Lehet, hogy te azt hiszed, hogy ez szépen hangzik, de azért egy szakértőt megkérdezhetsz:) Se magyar nem akarna Magyarországon vállalkozni (azok már amúgy sem akarnak), se külföldi nem jönne ide.