Berta Sándor

Robotokkal kerülné el az ünnepi stresszt az Amazon

Az idei karácsony során először fog dolgozni a társaság mind a 15 000 robotmunkása. De az emberekkel sem bánnak kesztyűs kézzel.

A kereskedelmi platform igyekszik felkészülni a várható ünnepi vásárlói rohamra és úgy döntött, hogy mind a 15 000 robotdolgozóját munkába állítja. A Kiva Systems által gyártott narancssárga színű egységeket már a tavaly karácsonyi időszakban is tesztelték, azonban most fordul majd elő először, hogy az összes gépet használni fogják.

A robotok elsődleges feladata az lesz, hogy segítsenek azoknak az emberi kollégáiknak, akik az adott megrendelésekhez az egyes árucikkeket összegyűjtik és csomagolásra továbbítják. A dolgozóknak nagy segítséget fognak jelenteni a robotok, mert így nem kell a hatalmas raktárak polcrendszerei között perceken át bolyonganiuk, egyszerűbbé és gyorsabbá válhat a munkájuk. A folyamat során a Kiva-egységek a raktárcsarnok padlójára ragasztott vonalkódok alapján tájékozódnak a polcok között.


A USA Today cikke szerint az Amazon azt reméli, hogy így sikerül majd helyet megtakarítani és a raktárakban akár az eddigi termékmennyiség kétszerese is elhelyezhető lesz. Emellett várhatóan a munkatársak is hatékonyabban fognak dolgozni. Az Amazon 2012 márciusában 775 millió dollárért vásárolta meg a Kiva Systems 100 százalékos tulajdonrészét. A raktárakban alkalmazott robotoknak köszönhetően a munka hatékonysága akár a korábbi háromszorosára vagy négyszeresére is növelhető. A Kiva Systems ügyfelei közé tartozik a Gap ruházati áruházlánc, a Staples irodai kiegészítőket forgalmazó vállalat, a Zappos.com cipőbolt-hálózat és a Diapers.com pelenkaküldő cég.

A dolgozókra rá is fér a segítség: a Guardian cikke szerint egy fiatal amerikai nővel nagyobb tisztelettel bánnak, mióta fedél nélkül él, mint korábban a kereskedelmi platformnál. Amikor Nichole Gracely az Amazonnál dolgozott, volt, hogy 10 órán át kellett robotolnia, miközben a legmagasabb fokú koncentrációt követelték meg tőle és minden mozdulatát állandóan figyelték a főnökei. A hatalmas raktárépületekben kellett összeállítania a rendeléseket. A cégnél elvárás az ingyenes túlóra, amiről előfordult, hogy a munkaidő letelte előtt 5 perccel szóltak nekik.


Végül ebből és az állandó fenyegetésekből is elege lett, folyamatosan azt mondták neki ugyanis, hogy ha nem végzi jól a dolgát, akkor kirúgják. Az egyetemi diplomával rendelkező nő azóta hajléktalanként él, de így is több pénzt kap adományok formájában, mint amennyit korábban keresett, s az emberek sokkal jobban bánnak vele, mint az Amazonnál lévő főnökei.

Jeff Bezost, az Amazon első emberét korábban a világ legrosszabb főnökének választotta a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC). A kritikák között megtalálható volt, hogy a társaság figyelmen kívül hagyja az emberi méltóságot és és az emberi jogokat; a logisztikai központokban dolgozók naponta 24 kilométert tesznek meg, az alkalmazottakat gyakran mentőautóval kell elszállítani; a foglalkoztatottaknak digitális eszközt kell a karjukon viselniük, így minden lépésük ellenőrizhető és rendkívüli módon elterjedt a zaklatás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #13
    Az alapjövedelemmel kiegészítve viszont már igen.
  • Tetsuo #12
    Természetesen ez nem lenne megoldása a munkanélküliség növekedés problémájának, csak elhúzná annak hatását.
  • Tetsuo #11
    Nem extrapoláltam mai folyamatokat. Ez magából a kapitalizmus rendszeréből következik ill. abból, hogy létezik egy cionista (vagy hívd ahogy akarod) háttérhatalom immár 100%-os bizonyossággal.
    Van több forgatókönyv, de hasonlóak. pl. a gazdasági összeomlás/túlnépesedés miatti népvándorlások, blokádok miatti káoszt leverő "világcsendőrség" (a NATO vagy Transz-Atlanti Hadsereg) is hasonló uralmat vezetne be stb.
  • bdzsana #10
    Lehet, hogy viccesnek tartod. Magyarországon az is belátom, de vannak helyek ahol ez már valós dolog. Az állandó automatizálás miatt kevesebb de képzettebb emberre van szükség. A munkaidő csökkentése jó megoldás lehet az egyre növekvő munkanélküliségre és ezt már többen belátták. Sok helyen 35 órás munkahét van, Németországban pedig már pedzegetik a 32-t is.
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2014.12.09. 19:51:34
  • tomazin #9
    "A következő lépés a munkaidő lecsökkentése lesz."
    :D::DDD
  • Nos #8
    A jövőben sok minden lehet, nem mernék ennyire kiállni egyetlen szkenárió mellett :)
    Az a baj, hogy nagyjából egy lineáris extrapolációt próbálsz ráilleszteni a hosszútávú folyamatokra. Ez a fajta trendelőrejelzés a rövidebb időtávoknál időnként működik, de hosszabb távon nagyon ritkán jön be. Aláírom, hogy ez is egy lehetséges jövőkép, de semmivel sem valószínűbb, mint 100 másik.
  • Tetsuo #7
    A vállalkozások (egy szint felett) mind ugyanúgy működnek, mert a kapitalizmus lehetőségei között a maximális hatékonyságra törekednek.
    Egy végső cél van, a remélt haszon növelése.
    Láthatjuk, hogy amint Kínában is egyre jobbak a körülmények (mert a kormány még erősebb befolyással bír a korporációknál), csökkennek a külföldi beruházások; de egyszer elfogynak az újabb országok, a növekedési keretek. Addigra az óriásvállalatok területei fontosabbak lesznek, mint az országhatárok.
    Az ő szemszögükből az az ideális, ha nyomorban történik a gyártás és pazarló dőzsölésben az eladás. A Föld véges, egyszer elfogynak a növekedés feltételei és ezeket a körülményeket egy-helyben kell megteremteni. Ami már látszódik ilyen esetekben. Pl. az Egyesült Államokban sokkal nagyobb a nyomor, mint ahogy azt a média tálalja. Európában is ez a helyzet, csak még országosan szeparálva vannak ezek a társadalmi rétegek, de a népvándorlás már folyik, a törvények nem akadályozzák azt - hiszen tervszerűen haladnak.

    bdzsana - A kereslet-kínálat rendszere vagyis az ún. fogyasztás összeomlása egy bizonyos szint fölött már elvárt. A kis cégeket megeszik reggelire a nagyok, őket meg a legnagyobb. Egy globális monopólium számára - a jövőben - nem is a pénz számít, hanem a közvetlen munka. A szegény néptömegek kötelezően saját fizikai munkájukkal járulnak hozzá a "cég" bevételéhez, és kötelezően fogyasztja annak termékeit/szolgáltatásait.
    1984 - Ide vezetnek a monopóliumok, ha nincs állami szabályozás. Az állami szabályozás pedig előbb-utóbb megszűnik, hiszen a lobbierős gazdasági/vállalati érdekcsoportok irányítják azokat.

  • Nos #6
    Az igazság azért a kettő között van valahol. Tényleg vannak olyan multik, amik a világ egyes részein kizsigerelik a munkaerőt, másutt meg építik az imageuket. De ez nem érvényes minden multira, és nagyon sok kisvállalkozás is van, ahol a főnök a szerencsétlen 3-4 beosztottját ugráltatja és tartja rettegésben. Ez a tulajdonos, munkás, munkanélküli kasztosodás pedig valójában csak pár XIX. századi társadalomfilozófiában jelent meg tisztán, és kb. csak Nyugat-Európára volt jól ráhúzható egy darabig. Már az USA egészére nem annyira. A mai eléggé globalizálódott világban pedig főleg értelmetlen ez a háromkasztos leegyszerűsítés. Más érdeke van egy nyugat és egy kelet európai munkásnak, a klasszikus fizikai munkás szerepe és lehetőségei is mások, mint egy elméleti szakemberé. Egy elméleti szakember viszonylag könnyen válhat önállóvá. A kínai olcsó munkaerő az nyugatival versenyez, és nem a multikkal csatározik. Sok mai nagy cég 20 éve nem is létezett, szinte a garázsból jöttek. Szóval a három kaszt nagyon kevés, ma nem tudsz három olyan kasztot kialakítani, amibe nem kellene egymástól gyökeresen eltérő, ellenkező érdekekkel rendelkező csoportokat beletenned. Így meg már nem kaszt.
  • bdzsana #5
    Nem a gonoszmultinak kell vele foglalkozni. Neki azzal kell foglalkozni hogy az adott környezetben a maximum profitot termelje. A környezetet viszont az államoknak, kormányoknak kell szabályozni, amit ugye mi választunk.
  • Narxis #4
    Ahhoz, hogy a kereslet jelentősen csökkenjen még van pár évtized. Miért is foglalkozna ezzel a gonoszmulti? Na látod.