Berta Sándor

Áttörés előtt áll a Bitcoin?

A virtuális fizetőeszköz támogatói között hamarosan megjelenhet az eBay és a PayPal is.

Az eBay kereskedelmi platformhoz tartozó Braintree nevű pénzügyi szolgáltató komoly tárgyalásokat folytat a Bitcoin bevezetéséről. Amennyiben az eBay közvetve vagy közvetlenül támogatni fogja a virtuális fizetőeszközt, úgy az még jobban elterjedhet és akár meghatározó szerephez is juthat a jövőben.

A Braintree bonyolítja jelenleg többek között az Airbnb, az Uber és az OpenTable kifizetéseit is. A céget tavaly szeptemberben vásárolta meg az eBay, majd a konszern integrálta a vállalati struktúrájába és így a PayPal-részleg részévé vált. A kiszivárgott információk alapján az eBay vezetői azt szeretnék, ha először a Braintree rendszerében tesztelnék a Bitcoint és ezért már számos vállalattal, köztük a Coinbase nevű online tőzsdével, fel is vették a kapcsolatot.

Ha a tesztek sikeresek lesznek, úgy hosszú távon mind az eBay, mind a PayPal rendszerében elfogadott fizetőeszközzé válhat a Bitcoin. Mindez nem lenne meglepő, hiszen John Donahoe, az eBay vezetője már tavaly novemberben azt nyilatkozta, hogy azon vannak, hogy kibővítsék az elfogadott pénzek körét, és folyamatosan figyelemmel kísérik a Bitcoin és a többi digitális fizetőeszköz fejlődését. Michael Dell, a Dell első embere július közepén jelentette be, hogy cége a jövőben Bitcoint is elfogad. A Wikimedia alapítvány pedig augusztus elején jelezte, hogy a jövőben a felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy akár Bitcoin-adományokkal is támogassák a népszerű lexikon működését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #16
    éppen az a jó ebben hogy nincs köze hozzá az államnak, nem tudnak megfigyelni, nem tudnak lopni tőled (adók), a pénzváltóknál meg van olyan hogy VERSENY (hol van ilyenkor a "szabadverseny a legjobb legnagyobb legtermészetesebb" hozzáállás? :D), így ha annyiért adják amennyiért nem szégyellik, akkor nem fog senki sem rajtuk keresztül váltani... ennyi. Főleg hogy magánemberek egymás között is váltják a bitcoint, így nincs lehetőség olyan monopoliumra, kartellezésre, mint amit pl a bankoknál szokás.
  • torreadorz #15
    "nem lesz. Tudod a torrentet is le akarták tiltani/kontrollálni de az se ment. Ez még annyira sem fog :)

    Egyszerűen nem lehet sehogy. Persze a bitcoin pénzváltókat lehet adóztatni, de akkor jön az offshore telephely és hello... "

    Remélem tisztában vagy vele hogy mekkora hülyeséget beszélsz. Ha az állam nem ismeri el a bitcoint mint fizetőeszköz és nem szabályozza a használatát, akkor te bizony a hajadra kenheted.

    Jelenleg mivel nem hivatalos fizetőeszköz, a kereskedő olyan árfolyamon váltja be amilyenen nem szégyelli. Ha vásárolsz rajta egy mosógépet majd azt vissza akarod vinni (mert pl. rossz) a kereskedő nem fog neked bitcoint visszaadni hanem bizony magyar forintot. Aztán jogi elismerés nélkül a bankok sem fognak szóba állni veled legyen akármennyi bitcoinod is. És te jogilag _semmit sem_ tehetsz és ez a lényeg.
    A bitcoin állami elismerés nélkül csak olyan mintha a gazdálkodj okosan-ból a játékpénzzel fizetnél.

    Szóval ideje felébredni. Törvényi szabályozás nélkül igen hamar beszaladsz a f@szerdőbe és semmiféle biróság vagy jogi eszköz nem lesz a kezedben.
  • nofish #14
    Nincs jelentős orosz webshop és váltó sem. (a bolgár btc-e mögött nincs cég, bankszámlája csehországban és panamában van)
  • Kryon #13
    Megértem az oroszokat. Ott már minden tilos amit az állam, azaz Putyin és sleppje nem tud ellenőrizni. Lassan ez lesz nálunk is, ideális terep a BTC-nek, de azért a világon vannak szerencsésebb országok is, ahol általában csak a bűnözőknek van oka bujkálni.
  • nofish #12
    Adózási és szabályozási szempontból nem a szerver helye a mérvadó, hanem a vásárlók és a cég fizikai helye. Attól, hogy USA-ba áthelyezem a szerveremet nem fogok tudni legálisan 0%-os áfás számlát kiállítani magyarországon.
    És szerinted bármelyik komoly kereskedő kockáztatná, hogy újjat húzzon az adóhatóssággal? Valamint itt jóval nagyobb érdekekről van szó,mint a szerzői jogi dolgok.
  • Inquisitor #11
    Na igen, az lenne mint régen a kaffetéria jegyekkel. Elvileg csak kajára, vagy utazásra vagy tankönyvre lehetett fordítani, még is volt pl. műszaki bolt amelyik mindegyiket elfogadta ... megoldották és kész. Mondjuk a BTC forgalom vagy 90%-át most sem a hagyományos bolti vagy online webshop forgalom teszi ki, az ilyen letiltás a sz*rnak a pofon téma lenne. Amúgy pl. Oroszország már letiltotta. Ehhez képest a BitCoin váltók, meg azzal mindenféle bizniszt elkövető oldalak 70% orosz. :D
  • sanyicks #10
    miért ne tudná elfogadni? Internet. A szervert bárhova lehet vinni... Mint mondtam a torrent oldalakkal sem tudnak mit kezdeni :)
  • nofish #9
    A Bitcoin esetében egyszerűbb lenne a dolog:
    Egységesen illegálisnak nyilvánítják (terrorizmus, pénzmosás, stb.) -> Egyik nagy webshop se tudja elfogadni -> A nagyközönség számára használhatatlanná tették = Nyertek

    Ezután persze tovább élhetne a hálózat, de innentől kezdve nem jelentene veszélyt a bankokra.

    btw itthon is lehet már fizetni vele: http://www.220volt.hu/Kerdesek/Bitcoin+fizetesi+mod
    Utoljára szerkesztette: nofish, 2014.08.20. 13:36:29
  • sanyicks #8
    nem lesz. Tudod a torrentet is le akarták tiltani/kontrollálni de az se ment. Ez még annyira sem fog :)

    Egyszerűen nem lehet sehogy. Persze a bitcoin pénzváltókat lehet adóztatni, de akkor jön az offshore telephely és hello...
  • Kryon #7
    Korlátozott az össz mennyisége, egy idő után már nem lehet többet bányászni. Ez is az egyik baja. A BTC-nek sikerült egyesítenie a hitelpénz és az aranystandard összes hibáját. Ugyanúgy fedezet nélküli akár a jelenkori hitelpénz rendszerek. Még az ország gazdasági teljesítménye sem áll mögötte. És ugyanúgy korlátozott a BTC mennyisége, mint az aranystandard esetén az arany, ami miatt azt egykor elvetették (nem tudtak annyi pénzt kibocsátani, amennyit a gazdaság igényelt). Mindehhez hozzájön, hogy követhetetlen és nem lehet szabályozni. Míg szükség esetén jelenleg a jegybankok be tudnak avatkozni a BTC-nél ilyen eszköz nincs. Infláció, árfolyam ingadozás, senki se tudna ellene tenni semmit. Sőt, a korlátozott mennyiség miatt valószínűleg hosszú deflációt eredményezne. A folyamatos értéknövekedés miatt jobban megérné felhalmozni a BTC-t mint elkölteni, tehát nem is funkcionálna pénzként, nem mozgatná a gazdaságot. Olyan válságot eredményezne, hogy a mostani ahhoz képest semmi.