Berta Sándor

A Wikipédia is elfogadja a Bitcoint

A Dell után újabb jelentős támogatót szerzett a virtuális fizetőeszköz, amit immár a Wikipédia is elfogad.

A Wikimedia alapítvány bejelentette, hogy a jövőben a felhasználóknak lehetőségük lesz arra is, hogy Bitcoin-adományokkal támogassák a népszerű lexikon működését. Mindez azután vált lehetővé, hogy ismertté vált: a Wikimedia együttműködik a Coinsbase nevű amerikai online platformmal.

A Wikipédia kapcsán már most is számos lehetőségük van a látogatóknak arra, hogy adományokat juttassanak el az üzemeltetőkhöz. Többek között bankkártyával, valamint számos pénznemben (dollár, brit font, euró, svájci frank, z³oty, forint) lehet összegeket átutalni a PayPal rendszerén keresztül. Választhatók egyszeri és havi támogatások, de lehetőség van tetszőleges összeg megadására is.

Lisa Seitz-Gruwell, a Wikimedia alapítvány pénzügyi vezetője a lépést azzal indokolta, hogy a felhasználók részéről nagy igény volt a Bitcoin-adományozási lehetőség bevezetésére. A közösségük tagjai azt kérték, hogy a szervezet fogadja el a virtuális fizetőeszközt. Ez és az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Adóhivatalának a legújabb ajánlásai arra ösztönözték őket, hogy felülvizsgálják az álláspontjukat. Kiderült, hogy a technikai akadályok kiküszöbölhetők, míg a jogi kockázatok minimálisra csökkenthetők. Ezután összefogtak a Coinbase vezetőivel és így - egy minimális összegért cserébe - bárki dollárra válthatja át a Bitcoinjait, illetve Bitcoinra a dollárjait.

Kaliforniában július elején lett legális a Bitcoin, majd július közepén Michael Dell, a Dell első embere a Twitteren jelentette be, hogy a konszern a jövőben Bitcoint is elfogad. A Dell partnere szintén a Coinbase.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • netperformer #12
    Ha elég értéktelen a pénz ahhoz, hogy kitöröld vele, akkor miből veszel speciális papírt?
  • sanyicks #11
    pedálozni pedálozhatnak, de a példákból látható hogy ez nem szokott elég lenni(ugye látható hogy kuszaszem is pedálozik, még is egyre kevesebbet ér a forint). Törlésre pedig jobb az erre kialakított speciális papír, azért a pénztől csúnya fertőzéseket is lehet kapni, hiszen sok ember kezén átment :)
  • netperformer #10
    "értékére meg akkora garancia van mint bármelyik pénzre: kb semmi"

    Azért gondolom ha gáz van az egyes nemzetek jegybankjai pedáloznak, amíg ha a bitcoin lenullázódik, akkor még *törlésre sem lehet használni, ellentétben a papírpénzzel.
  • netperformer #9
    Köszönöm a választ! Most már értem, hogy ennek a valutának a porcukor a fedezete. Tehát van értelme, legalábbis a bűnözők számára.
  • sanyicks #8
    minél többet használják annál kevésbé valószínű az összeomlása, hiszen nő a tehetetlensége. Ez jól látszik az árfolyamon is, aminél a népszerűség növekedésével az ingadozások egyre jobban csökkennek.

    Ez a megveszik jó olcsón majd feltolják az árakat, és jó drágán eladják, nekem egy átlagos tőzsdei napnak tűnik ;)

    Ha egy pénznem összeomlik ott sincs kártalanítás. Bankösszemláskor van betéti kártalanítás (az se mindenhol). Nagyszüleink megtapasztalhatták a saját pénztárcájukon milyen az (pengő), szomszédaink is... Nem véletlenül az ingatlan számít jó "pénztárolónak", mert a pénz simán elértéktelenedhet.
  • Kryon #7
    Egyetlen dologtól függ az értéke, akár a többi pénznek, a bizalomtól. Csak míg a többi pénz mögött ott van az adott ország gazdasága, kormánya és jegybankja, mely szükség esetén bizalom erősítő intézkedéseket tehet, addig a BTC mögött csak a nagy semmi van.
    Nagyon is számít kik csinálták, ők tudtak róla leghamarabb, és akiknek először elmondták. Az elején sokkal könnyebb volt bányászni is. Akikhez az információ hamarabb jutott el, korábban kezdték a felhalmozását sokkal több BTC-hez jutottak, míg aki később szállt be egyre kevesebbhez és egyre drágábban, ha esetleg pénzért vette (elején még olcsó volt). Vagyis minél hamarabb szálltál be, annál jobban jártál. Jó sok BTC-t felhalmozhattál az elején amit most eladva néhányan akár milliárdokat kereshetnek, míg aki most száll be megveheti tőlük jó drágán és max használhatja, de keresni már nem fog rajta. Ez bizony így ebben a formában nekem piramisjátéknak tűnik. Aztán amint lesz jobb, a BTC összeomolhat akár egyik pillanatról a másikra, mert semmi sincs mögötte, ami meg tudná menteni. És olyan se, aki kártalanítaná a BTC károsultakat. Technikailag zseniális, de amúgy egy nagyon instabil valami.
  • sanyicks #6
    nézz utána a piramisjáték definíciójának. Persze divatos így nevezni, csak hülyeség.
    Nem is nagyon érdekes kik csinálták, hiszen nyílt forráskódú... az árfolyama pedig az utóbbi időben stabilabb mint a forinté, értékére meg akkora garancia van mint bármelyik pénzre: kb semmi.
  • Kryon #5
    Értelme van, de hibái is akadnak bőven...

    Az árfolyama össze-vissza hatalmasakat kileng. Az értékét semmi sem garantálja, még annyi sem áll mögötte, mint a hagyományos pénzeknek. A BTC nagyobbik részét felhalmozták, nem tudni pontosan kik. Azt se tudni ki/kik csinálták. Vagyis ha veszel/használod nem tudhatod kit segítesz vele. Amit tudni lehet, hogy az alvilág előszeretettel használja, mert lekövethetetlen. Ezért még most is leginkább az "alvilág pénze", csak egy veszélyes divat lett belőle egyes körökben, hogy ezt használják, mert milyen jó. Egy fenét jó... Egy technikailag nagyon ügyesen kitalált piramisjáték.
  • sanyicks #4
    miért ne lenne?
  • netperformer #3
    Tehát nincs értelme?