Berta Sándor

A vártnál tartósabbak az SSD-k

Hosszú távú tesztnek vetettek alá hat SSD-meghajtót, hogy megtudják hányszor lehet rájuk ismételten adatot írni.

A tesztet a TechReport végezte el és kiderült, hogy a kereskedelemben kapható modellek jóval hosszabb távon működnek, mint azt sokan várnák. Ugyan a vásárlóknak azzal kell számolniuk, hogy az adattárolók előbb vagy utóbb elromlanak, de a korábban hittnél sokkal tartósabbak.

A portál hat SSD-t vizsgált meg, automatikusan és folyamatosan adatokat írtak rájuk, majd törölték azokat. A teszt több hónapon át tartott és három készülék esett ki a rostán. A vizsgált modellek között volt a 240 gigabájtos Corsair Neutron GTX és a szintén 240 gigabájtos Intel 335, a 250 gigabájtos Samsung 840, a 256 gigabájtos Samsung 840 Pro és két 240 gigabájtos Kingston HyperX 3K. Mindegyik SSD-meghajtóra több száz terabájtot írtak. 600 terabájt után is mindegyik működőképes volt, de néhány eszköznél már megfigyelhetők voltak bizonyos problémák, például lassabb adattovábbítás. Az Intel 335 és az egyik Kingston HyperX 3K a 700 terabájt írt adat után romlott el,, majd ezt követően a Samsung 840 esett ki a versenyből. A petabájtos határt így csak a Corsair Neutron GTX, a Samsung 840 Pro és a másik Kingston HyperX 3K érte el.

A tesztelők rámutattak, hogy a kísérletükkel nem akartak teljes képet festeni az SSD-meghajtók minőségéről és ráadásul még az egyes termékeken, illetve termékcsaládokon belül is lehetnek eltérések. A legfontosabb azonban, hogy a felhasználók általánosságban azzal számolhatnak, hogy az átlagos használat során nem fogják elérni az SSD-k élettartamának határait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dundiego86 #13
    Az SSD-t a saját inteles progijával néztem. Sajnos a HDD-t nem tudtam nézni. Én kifejezetten a fejvezérlési hiba miatt váltok minden fő winyót SSD-re, mert volt velük rossz tapasztalatom sajnos.
  • grebber #12
    Milyen progival nézed hogy mennyi írást kapott egy SSD/HDD?
    Ráereszteném a 6-7 éves agyontorrentezett agyontelepitett már atomlassú HDD-mre mit kapott szegény.
  • dundiego86 #11
    3.97TB írás 5.73TB olvasás. intel SSD 320 80GB. 2éves. Én nem bánom azt sem, ha csak 300Terrát fog bírni :D
    Én nem tudom, hogy egy sima mezei HDD mennyit bír a tesztek szerint, amíg elszáll a fejvezérlés... xD
  • AgentKis #10
    Nem kell aggódni, a hónapra pontosan tervezhetően kiszáradó kondenzátorok ezekben is benne vannak, ha a flash memóriák bírnák is, az eszközön belül a tápellátás 5 évnél semmiképpen sem bírja majd tovább... ;-D
  • MsUser #9
    Be iktatták a tervezett elavulást, csak nehéz a jóból igazi szart tervezni. :)
  • asgh #8
    Szerintem egy ideig még nem fog, mert jelenleg az összes gyártó azon pörög, hogy az SSD-k kiszorítsák a HDD-ket a piacról. Majd ha már csak SSD-ket lehet kapni, akkor iktatják be a tervezett elavulást.
  • CairoJack #7
    Nem lepődnék meg, ha ezek után hirtelen romlana kicsit az SSD-k teljesítménye. Nehogy már ne vegyen újat a user... érteeeed...
  • grebber #6
    Nekem nincs egy éves és már 2TB-ot kapott. Ha 3 évet még kibír akkor megszolgálta a 23K-t!

    Most jön majd egy 240GB-os játékokra ami ebből kifolyólag szerint Samsung lesz.
    Az 5xxGB-os SSD-k ára eshetne már 35K körülire annak örülnék :D
  • Anubys #5
    Ne örülj, nekem is az van, 1 terránál tart, de már csak 98%-os a condition-je. Szerintem tök lutri, hogy meddig jó egy ssd.
  • Sir Quno Jedi #4
    Természetesen. A fenti teszt is csak azt igazolja, hogy vannak a minőségi cuccok, meg a szarfosok. Én is másfélszer annyiért vettem ezt az SSD-t, de ebben bízom. Előző is minőségi darab volt a maga korában, egy OCZ Vertex2 Turbo. Há olcsó az sem volt.

    Evvan. De ez mindenre igaz, olcsó húsnak híg a leve.