SG.hu·

A WD szerint nem az SSD miatt csökkennek a merevlemez-eladások

Az SSD-meghajtók ára folyamatosan csökken és ennek köszönhetően egyre népszerűbbek világszerte. A siker ellenére a Western Digital vezetője úgy gondolja: ezek a termékek még nem befolyásolják a merevlemezpiac történéseit.

A merevlemezpiac rendkívüli mértékben megszenvedte a 2011-es őszi thaiföldi árvizet, a világpiac még mindig nem érte el azt a két évvel ezelőtti szintet. 2011-ben negyedévente 170 millió darab háttértárolót gyártottak a különböző cégek, míg az elmúlt negyedévben ez a szám csupán 135 millió volt. Stephen Milligan, a Western Digital első embere szerint az, hogy kevesebb HDD fogy, elsősorban nem amiatt van, mert az emberek inkább SSD-meghajtókat építenek be a számítógépeikbe. Azok az eszközök, amelyekbe - alternatív megoldásként - a merevlemez helyére SSD-t építenek be, csupán a piac egy kis százalékát teszik ki. Gyakori, hogy a meghajtókat egy nagyobb tárolókapacitású winchesterrel együtt használják a felhasználók.


A cég szerint az árvíz és a PC-piac a felelős a gyenge eredményeikért

Amennyiben a terméksorozatok fejlődését vesszük górcső alá, akkor az látható, hogy egyre többen vásárolnak ultrabookokat és az Apple például már szinte az összes termékét SSD-meghajtóval kínálja, de más gyártók is követik ezt a példát. Milligan ebben sem talál semmi kivetnivalót, sokkal inkább annak tulajdonít komoly szerepet, hogy fokozatosan csökken az értékesített számítógépek száma és a vevők inkább az okostelefonokat és a táblagépeket részesítik előnyben.

A Western Digital azt reméli, hogy a következő hónapokban néhány tábla PC-be is háttértároló kerülhet, ugyanakkor aligha kérdéses, hogy a jövőben a gyártó is komoly szereplő szeretne lenni az SSD-piacon. Eladási adatokat soha nem közölnek, de más gyártók, például a Micron folyamatosan emelkedő trendről számolt be. Az SSD piac azért is nehéz terep, mert míg a merevlemezeknél néhány gyártó van csak jelen, itt tucatnyi, olyan márkák, mint a Samsung, a Toshiba, az Intel, az OCZ vagy a Corsair.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vol Jin2013. 05. 01.. 17:33||#18
Ezt csak azért írtam, mert sokan nem tudják, és ha berakják egy XP alá, akkor pár hónap alatt kuka lehet a vége. Továbbá nem lehet csak úgy particionálni, hogy a megfelelõ blockok logikailag szinkronban legyenek a partíció blockjaival. Ha nem így van, akkor az írás belassul. EZért érdemes SSD-hez optimalizált particio managert használni, amelyik figyel erre a korlátra.
© Vol Jin2013. 05. 01.. 17:26||#17
Ha az 50% csak az én óvatosságom is, a 10-20% meg túl optimista. Jó lesz az egyharmadnak is. Ezt sokan nem tudják. A gyártók amit beletesznek a rendszerbe tartaléknak, az csereterület a meghibásodottak pótlására. Ha jól tudom azt nem használja a rendszer a folyamatos logikai átcímzéshez (trimmelés). Például az XP alapból nem ismeri ezt a lehetõséget, így az a rendszer hamar kinyírja, ha nem telepítik ezt a parancsot, mert nem automatikusan csinálja a hardver, hanem amikor a az OS szól neki, hogy most nem kell adat, szöszmötölhetsz a háttérben.
© Mark19892013. 04. 30.. 19:32||#16
Rendszernek 256mb-os ocz vertex4-et+ háttértárnak 2TB-os Segate 7200RPM-es vinyot használok.
47-ezer+ 19 ezer ft-ér vettem õket, jelenleg nem tudok Teljesítmény/árban jobbat és olcsóbbat.
© wraithLord2013. 04. 30.. 17:21||#15
Utánaolvastam, mielõtt SSD-t vettem...
Igaz, nem 50 %-ot olvastam, hanem 10-20 %-ot... és a legújabb modellek már a gyári névleges kapacitásuknak eleve csak a ~ 90 %-át engedik használni (úgy vannak formázva - itt jegyezném meg, hogy tudom, formázni sem szabad õket) pont ebbõl kifolyólag. Amúgy 28 GB hely van az SSD-men, amiben az a 10 % nincs benne. 😊

Igaz, nincs fent minden program, amit szoktam használni, de azzal együtt sem foglal ennél sokkal többet a rendszer. Ha esetleg mégis rákényszerülök valami óriási helyet foglaló programra, akkor azt majd a vinyóra telepítem...
© Vol Jin2013. 04. 30.. 16:59||#14
Akkor most figyelmeztetlek, hogy egy SSD-t nem szabad a névleges kapacitásának a felénél tovább terhelni. Nem mennék bele, de utánanézhetsz. A lényeg, hogy egy cella tízezres nagyságrendben írható, ami bizonyos fájlok gyakori írása miatt gyors meghibásodáshoz vezetne, ezért egy rejtett folyamatban az egész merevlemezt jól megkeverik a háttérben a logikai és a fizikai címek újrapárosításával, és eközben az adatokat is mozgatják. Ha nincs szabad terület, akkor nem hatékony ez a háttérben futó folyamat.
© NovaTerra2013. 04. 30.. 16:28||#13
SSD op-rendszerekhez kell és programoknak, nem azért, hogy HD filmeket tároljunk rajta. Egy 120GB SSD bõven elég a legtöbb felhasználónak. Adatot tárolni pedig ott van továbbra is a HDD.
© torreadorz2013. 04. 30.. 15:37||#12
Ahogy irták neked attól függ mivel "dolgozol". Grobsnak teljesen igaza van, nagyon nem mindegy hogy pl. egy forditás 3 perc vagy 10 másodperc, mert lehet naponta 30x is forditani kell.
© lammaer2013. 04. 30.. 11:49||#11
Ahogy mondod.. elfelejtették hogy már rég elmúlt az árvíz, az árak szépen fennmaradtak. Naná hogy kevesebb ember vesz vinyót....

Az meg a másik dolog, lehet hogy kevesebbet gyártanak / adnak el, nade az ár magasabb, ergó a profitjuk tuti nem lett kisebb.
© Sajátvéleményem2013. 04. 30.. 11:48||#10
PL. filmeket gyûjtök, napi 20-30 GB (csak divix mkv avi semmi blue ray)
Videokazettákat digitalizálok, és megõrzöm.(lb. 40Gb egy óra.)
Néhány játékom is van és fel is van belõlük telepítve 5-10 db.
A fotókat nem említem, és annak szerkesztését, 3-400 GB. Meg aztán ki is írom õket lemezre. Mint mondtam, lehet, hogy van akinek szüksége van SSD-re.
De, ha játszom, vagy dolgozom mást nem igen csinálok közben, És ha már betöltõdött a program ami nem több 10-60 másodpercnél onnan már semmi várakozás nincsen, és 2-3 óra múlva kibírok megint ennyit, ha másba kezdek.
© grobs2013. 04. 30.. 11:23||#9
Valószínû nem dolgozol ezekkel a programokkal. Ha dolgoznál akkor értenéd miért lényeges különbség egy debug-build SSD-vel ~10s, HDD-vel ~75s.
Az ember kibír 2-3 percet 1x. Munka során nem 1x kell végigvárni. Játékokat tesztelik HDD-vel, hogy ne legyen kibírhatatlanul hosszú a töltés, vagy mentés. Egy PS-t, vagy VS-t nehezebb így optimalizálni.
Egyébként cégnél 2-3 emberóra egy 128-as SSD (magasan kvalifikáltnál lehet, hogy csak 1 óra). Ezt vesd össze egy nap 30 debug-build különbséggel. 1-1.5 hét alatt visszahozza az árát, és komfort érzetet is jelentõsen megdobja ... nomeg nem csak build van.
Nálunk cégnél csak laptop-ok vannak ssd-vel. Akinek kevés az ssd mert az archív cuccok, vagy nem használt vm-ek sokat foglalnak az vagy esata külsõ hdd-t használ, vagy kiveszi a dvd írót, és betesz a helyére egy 1 TB-os hdd-t.