Berta Sándor

Párizsban eltávolítják a jogsértő falfirkákat

A francia főváros köztisztasági vállalatát utasították arra, hogy tüntesse el a Hadopi hivatal és a francia szerzői jogi törvény elleni falfestések is.

A Hadopi ugyan hivatalosan már nem létezik, azonban a párizsi fiatalok a mai napig megörökítenek olyan falfirkákat, amelyekben szerepel a neve. Az már külön irónia, hogy az intézkedéssel gyakorlatilag a volt hivatalt is utolérte a cenzúra. A Hadopi tavaly júniusig 1,15 millió figyelmeztetést küldött el a francia felhasználóknak, de két évvel ezelőttig csupán 14 ügy került bíróság elé és csak egyetlen esetben indult végül eljárás. Mindezt Mireille Imbert-Quaretta, a Hadopi akkori elnöke jelentette be.


A mostani intézkedés a Sampsa nevű utcaművésznek köszönhetően került reflektorfénybe, aki Párizsban számos helyen helyezett el a Hadopi elleni graffitiket. A francia főváros közigazgatási hivatala ugyanakkor nincs elragadtatva ezektől az üzenetektől, ezért utasította a helyi köztisztasági céget az intézkedésre. Ami érdekesség: nem minden graffitit, csak a "politikai célú üzeneteket" kell átfesteni, illetve eltávolítani.


Sampsa egyáltalán nem örül sem a cenzúrának, sem annak, hogy hirtelen az érdeklődés középpontjába került. Ugyan zavarja, hogy elpusztítják az alkotásait, de a francia kabinet intézkedései ellen is fel akar lépni. A jövőben egyébként a szerzői jogsértők elleni úgynevezett három csapás eljárást automatikusan fogják elindítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!