Ötvös Tibor

Egyre több elektronikai hulladékot termelünk

Az ENSZ, a különböző kormányok és szakértők által közösen életre hívott Solving the E-Waste Problem (StEP) Initiative első beszámolója alapján 2017-re 33 százalékkal nő az úgynevezett E-Hulladék mennyisége.

Ahogy fejlődnek az elektronikus eszközök, melyek már a mindennapjaink részeit képezik (tévék, hűtők, monitorok, mobilok stb.) egyre több úgynevezett E-Hulladékot (elektronikai hulladék) termel a világ lakossága. 2012-ben 54 millió tonnát termeltünk, ami annyit jelent, hogy a világ lakosságának minden egyes tagja átlagosan 20 kilót tett hozzá az egészhez.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Ez egyre nagyobb gondot jelent, hiszen egy darabig még lehet a fejlettebb országokban megtermelt még használható, de a tulajdonosa által már nem kívánatos eszközöket fejletlenebb országokba exportálni (a tévéket és monitorokat például Mexikóba szállítják), de a hely véges. Éppen ezért az ENSZ különböző szervezetei, a világ csaknem összes kormánya és tudományos szervezetek létrehozták a Solving the E-Waste Problem (StEP) Initiative (Megoldás az E-Hulladék Problémára Kezdeményezés) projektet, melynek berkeiben már meg is jelentek az első eredmények.

A StEP az alapító szervezetek adataira hivatkozva megállapította, hogy 2017-re 33 százalékkal nő majd az E-Hulladék mennyisége (72 millió tonna lesz) és eme "robbanásban" az Egyesült Államok és Kína járnak majd az élen. Ez az állapot azért is meglepő, mert az E-Hulladék megítélése országonként eltérő. Míg az Európai Unióban minden olyan eszközt bevesznek ebbe a kategóriába, ami elemmel vagy elektromossággal működik, addig az USA csak a fogyasztási cikkeket (tévék, hűtők stb.) veszi be ebbe a csoportba. "Ezért készítettük el ezt az e-hulladék térképet" - nyilatkozta Ruediger Kuehr, a United Nations University tagja. "Ez az első alkalom, hogy ilyen, összehasonlításra is alkalmas adatok megjelennek. Talán így segítséget nyújthatunk a különböző nemzetek, országok vezetőinek, hogy megfelelő döntéseket hozzanak az ügyben."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuchACHO79 #21
    ...legalább a voyager elhagyta a naprendszert...
  • coolbboy83 #20
    Nem kellene ennyi kula minőségű cuccot gyártani.... sok notebook meg telefon, amiknek kula a minősége....
  • halgatyó #19
    A legfőbb probléma megoldva: létrejött a projekt!

    Ezután következik a bizottságok felállítása, majd számuk (és létszámuk) növelése.
    Természetesen nekik a legeslegmodernebb számítógépek és kommunikációs eszközök dukálnak.... naná! Ilyen fontos bizottságoknak...
  • gforce9 #18
    Ez szabályozási rendszer kérdése. Ilyet meg még teszteltek nagyban, mert nem volt rá szükség, mert nem volt ilyen társadalom. Szabályozási rendszerre megfelelhet a likviddemokratikus irányítási rendszer. Önellenőrző a struktúrája, működéséből fakadóan nme engedi az embereket a társaik fejére nőni, mert csak addig lehetnek döntő pozícióban, amíg az "alattuk lévők" is jól érzik magukat. De ha érdekel keress rá, sok linket lehet találni erről. Érdekes elképzelés és tök logiku a felépítése. Nem törvényekkel szabályoz, hanem az egymástól való függésre építi fel az egészet. Vannak ilyen modellek is, de hát ugye társadalmi szinten nem kellett tesztelni, mert jelenleg az emberek inkább széthúznak, mintsem összefogjanak. :S
  • WoodrowWilson #17
    Játékelméletileg nem stabil képződmény az igazi kommunizmus. A saját érdek fontosabb, mint a köz. Nyilván minél kisebb egy közösség, annál könnyebb elnyomni ezt az opportunista viselkedést, de társadalmi szinten kizárt.
  • gforce9 #16
    Ez sincs bizonyítva, sőt vannak ellenpéldák. Vannak jól működő önellátó közösségek, teljesen közösségi alapon működnek. Izolált környezetben, nyugodtan eléldegélnek. Ha persze beteszi oda a lábát valamilyen módon a piacgazdaság, akkor annak annyi, hiszen annak működési elve nem teszi lehetővé az egyenlőséget. Ne mondj olyat, hogy a képzelet szüleménye. Társadalmi szinten nem volt megvalósítva sosem, de kis környezetben már bízonyított számtalanszor. Az, hogy a társadalom jórésze nem hisz abban, hogy megvalósítható, az nem érv. Ez ugyanis nem hitkérdés. Ez csupán elhatározás kérdése, technikailag kivitelezhető, ha megvannak hozzá az emberek, meg is valósítják. Országos szinten sajnos nem megy. Ilyen lobbik és hazudozó pártok mellett esély sincs arra, hogy olyan gondolatot, hogy: "közös munka" egyátalán asztalra tegye a széles társadalom, főleg úgy, hogy rögtön ráhúzzák a múlt rendszer gúnyáját, holott az nem kommunizmus volt. Ijeszgetésnek viszont kiváló.

    Egyébként ezt a jelenséget, hogy a növekedésre épülő kapitalista piacgazdasági rendszer egyik válságból a másikba esik, nem csak Marx jósolta meg, hanem tőle teljesen független társadalomkutatók. Olyanok, akik a "kommunizmus ideájától", mind földrajzilag, mind szemléletileg messze álltak.
  • WoodrowWilson #15
    "Megvalósított kommunizmus sehol nincs és nem is volt a világon."

    Pontosan, mivel az csak a képzelet szüleménye.
  • gforce9 #14
    Amire te gondolsz az dikatúra volt vagy más nével államkapitalismuz. AMiket felsoroltál: (besúgók, parádék stb.), pont a diktatórikus, központi irányítású rendszer ismérvei. Kommunizmushoz semmi köze. Megvalósított kommunizmus sehol nincs és nem is volt a világon. Másrészről nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy a piacgazdaság lehet csak az ösztönző. Sőt, rengeteg ellenpélda van, csak azt hajlamos az ember elfelejteni.

    Hogy a közös jó érdekében összefogni, az kommunizmus? Az. Csak az nem a sarló-kalapács, mert annak semmi köze a kommunizmushoz.
  • WoodrowWilson #13
    Igen, és esetleg ennek a nemzeti csoportnak lehetne a jelképe egy sarló és a kalapács, évente rendezhetnének kongresszusokat, ahol mindig eléneklik az internacionálét, esetleg lehetnének katonai parádék is. A másként gondolkodókat pedig természetesen el kéne hallgattatni egy mindenre kiterjedő besúgóhálózaton keresztül, mert a reakciósok megbonthatnák ezt az idilli rendszert.

    Csak a piacgazdaság tudja biztosítani, hogy a tudomány vívmányai beépüljenek a mindennapokba. Opportunizmus mindig lesz, az az emberiség velejárója, de fékezni csak természetesen kialakuló ösztönzőkkel lehet, nem az állammal.
  • Tetsuo #12
    A nemnovekedés elve mellett is van fejlodés, sot! Úgy van igazán fejlodés.
    A hiba a kapitalizmuban van, a szabadpiac. Eros állami (kultúrális régiószintu) kontroll kell(ene) a piacra, árakra, bérekre, cégekre stb. Az államot és vele a társadalmat pedig nem megosztottság, vagyis pártok, hanem egy nemzeti csoport irányítaná és nem 4-5 évente megújúlva, hanem ameddig megfelelo az egyén az adott posztra. Ezt egy néhány tagú (1-4) vezetés igazgatná. Ez lenne az egyeduli megoldás hosszútávra.
    Értelmes embernek elég hamar kiderul, hogy a demokrácia nem mukodik, csak megalapozza a káoszt.