Berta Sándor

Spanyolországot is megfigyelték, a német ellenzék Snowden meghallgatását sürgeti

Alig múlik el nap anélkül, hogy újabb részletek válnának ismertté az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának lehallgatási programjáról. Ezúttal a spanyolországi akcióról és a japán visszautasításról hullott le a lepel.

Az információkat az El Mundo spanyol napilap szellőztette meg az Edward Snowden által kiadott dokumentumokra hivatkozva. Kiderült, hogy az NSA az elmúlt évek során átfogó ellenőrzéseket végzett, a hivatal többek között telefonbeszélgetéseket hallgatott le és internethozzáférések forgalmát figyelte meg. Tavaly december és idén január között az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala a Boundless Informant nevű adatbányász eszközt használta az információk összegyűjtésére. A megoldás segítségével több millió telefonvonalat figyeltek, a folyamat automatikus volt és még elemzőkre sem volt szükség a működtetéséhez.

A Spanyolország - az utolsó 30 nap című anyag bemutatja, hogy 2012. december 11. és 2013. január 8. között az NSA több mint 60 millió telefonvonal forgalmát figyelte meg. December 11-én ez a szám elérte a 3,5 milliót, míg 2012. december 30. és 2013. január 2. között nem voltak feljegyzések, alighanem az év végére tekintettel. Lehallgatások elvileg nem történtek, de minden esetben feljegyezték a mobil készülék sorozat- és telefonszámát, a beszélgetés időtartamát és helyét. Az adatok segítségével elkészíthető a hívó és a hívott fél mozgási profilja. Emellett összegyűjtötték a böngészési, e-mailezési és a közösségi tevékenységekre vonatkozó információkat. Az adatgyűjtésekkel az El Mundo álláspontja szerint a hivatal megsértette a hatályos spanyol törvényeket. A lakosság magánszféráját védő 2007-es jogszabály kimondja, hogy ezek az információk sem a nyilvános kommunikációs hálózatokból, sem az elektronikus adatforgalomból nem gyűjthetők össze.


A Japan Times arról számolt be, hogy Japán nem engedélyezte az amerikai titkosszolgálatnak az ázsiai és csendes-óceáni mélytengeri adatkábelhez való hozzáférést, mivel egy ilyen döntés ellenkezne a japán joggal, ami kimondja: még terrorizmus vagy annak gyanúja esetén sem hallgathatók le a távközlési hálózatok. (A szigetországnak egyébként sincs elegendő embere a lehallgatóállomások létrehozására és működtetésére.) Az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala elsősorban a Kínából kiinduló és az oda irányuló adatforgalomra volt kíváncsi, a beadott kereset még 2011-ből származik.

A német kormány szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség körül kialakult megfigyelési botrány ellenére folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról. "A transzatlanti szabadkereskedelmi övezet kialakítása továbbra is német érdek" - mondta Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján, reagálva konzervatív és szociáldemokrata politikusok követelésére, hogy függesszék fel a tárgyalásokat a kancellár mobiltelefonjának feltételezett megfigyelése miatt. Angela Merkel kancellár ezt nem támogatja, a banki adatok cseréjéről szóló Swift-egyezmény felfüggesztésével kapcsolatban viszont nyitottabb - mondta a kormányszóvivő. Hangsúlyozta: súlyos törést okozna a német-amerikai viszonyban, ha beigazolódnának a kancellár mobiljának megfigyelésére vonatkozó feltételezések, de a német kormány derűlátó, úgy véli, hogy az elveszett bizalmat vissza lehet szerezni, és a megfigyelési ügy nem rontja tartósan a két ország barátságát.

Német sajtóértesülések szerint az NSA és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lehallgatásra szakosodott közös egysége a berlini kancellári hivataltól alig néhány száz méterre álló amerikai nagykövetség tetőterében üzemeltetett megfigyelő központot. Steffen Seibert ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a német hatóságok "teljes erővel" vizsgálják az ügyet, és hamarosan Washingtonba utazik egy magas rangú küldöttség, amelynek tagjai között lesz a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) - a belső elhárítás és a külföldi hírszerző szervezet - elnöke. A delegáció a Fehér Ház és az NSA képviselőivel is tárgyal.

A megfigyelési ügyről a Bundestag is tárgyal majd. A német törvényhozás alsóháza november 18-án rendkívüli ülésen foglalkozik az üggyel - közölte hétfőn a konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőcsoportjának szóvivője. A rendkívüli ülés összehívását a konzervatívok a reménybeli koalíciós partnerrel, a szociáldemokratákkal együtt kezdeményezik, de a döntésbe bevonták a több parlamenti pártot is. Az ülésen várhatóan vizsgálóbizottságot alakítanak a német sajtóban MerkelPhone-afférnek is nevezett ügy feltárására. Az ellenzéki pártok, a Zöldek és a Baloldal szerint a bizottságnak meg kell hallgatnia Edward Snowdent is, ezért Németországnak menedéket kell biztosítania az NSA Ororszországban tartózkodó volt munkatársának, aki kiszivárogtatta az ügynökség titkos megfigyelési programjairól szóló dokumentumokat. A német kormány nem keresi a kapcsolatot Edward Snowdennel. "Ez a kérdés egyelőre nem merült fel" - reagált a kormányszóvivő az ellenzéki javaslatra.

A Der Spiegel nemrég arról írt, hogy az NSA feltörte a mexikói elnöki hivatal informatikai rendszerét és hozzáfért az államfő elektronikus leveleihez. A műveletet még 2010-ben, Felipe Calderón hivatali idején hajtották végre. Majd az is kiderült, hogy a hivatal Franciaországban sem tétlenkedett. Tavaly december 10. és idén január 8. között az NSA összesen 70,3 millió telefonvonalakkal kapcsolatos adatcsomagot regisztrált az európai uniós államban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Nincs backdoor sehol. Mindenhol szabalyos lawful interception (LI) interface-ek vannak. Ezt minden amerikai halozatieszkoz gyarto beepitette minden forgalomba hozott keszulekebe. Ezeket termeszetesen mindenki hasznalja, az amerikaiak mellett a kinaiak es persze europa titkosszolgalatai is, de meg az anonymous hozzaertobb tagjai is. Az egyetlen gond abbol adodik, hogy van egy vita kina es az usa kozott, hogy kinek a root kulcsa legyen fent a keszulekeken, mivel az usa a sajatjat erolteti, mig a kinaiak is a sajatjukat teszik fel. Ez egyebkent csak arra kell, hogy ne kelljen a keszulek tulajdonosatol (a szolgaltatotol) kulcsot kerni, hanem barmikor a szolgaltato engedelye nelkul is be lehessen menni az adott keszulekekre es onnan a forgalmat megfigyelesi celbol kicsatolni. Ugyanis a szolgaltatok biroi vegzest kernek, mig ez altalaban nem all rendelkezesre. Ezert van az, hogy az usa-ban nem engedik forgalmazni a legtobb kinai halozati termeket, mig kinaban nem lehet uzembe allitani amerikai kulccsal szerelt termeket. Europaban meg megy a huzavona hogy a ket oldal kozzul, hogy kinek a halozati eszkozeit hasznaljak.

    Persze attol meg mindenki megfigyel mindenkit. A legjobb pelda, amikor az anonymous altal uzemeltetett tor exit point-okkal szedtek ossze a kinai hacker-ek altal ellopott adatokat. Tehat a kinaiak mikozben maguknak kutattak az amerikai kormany es egyes cegek rendszerein kozben tudtukon kivul az anonymous-t is ellattak lopott adatokkal. Ugyanez igaz forditva is, tehat az usa is uzemeltet tor kimeneti pontokat, hogy konnyebb legyen detektalni az ezeken kimeno tamadasokat es kovetheto legyen ki mit lopott el, tovabba igy konnyebb blokkolni egy kritikusabb tamadast es a sajat bemeneti pontok segitsegevel korrelalhato a kapcsolatok egy resze es ezzel meghatarozhato a felhasznalo valodi fizikai helye. Tehat ha valaki ugy hasznal tor-t, hogy a bemeneti es a kimeneti pont is az usa altal megfigyelt orszagban van, akkor meg fogjak mondani, hogy pontosan hol van, amibol viszonylag konnyen meghatarozhato az elofizetes tulajdonosa is.
  • DontKillMe #3
    A tuti recept:
    Minden nap szellőztess meg egy hírt a kényes, kiszivárgott ügyedről és a végén már unni fogják. Nem hogy reklamálni..
  • sedward #2
    Hát ezért sírtak az amerikaiak, amikor az antidemokratikus kínaiak és irániak korlátozták az internet szabadságát és nagy nemzeti tűzfalat építettek! Hiszen úgy nem lehet "demokratikusan" és szabadon lehallgatni őket...
  • Lucy in the Sky #1
    Az igazi jóság majd akkor lesz, ha a kormányok világszerte elkezdenek hozzáférést követelni a backdoorokhoz. NWO a küszöbön. Ha ez a folyamat elindul, gyakorlatilag USA polgárokon kívül mindenki többet bukik a Snowden balhén, mint amit nyert a nemrég szerzett bizonyosságon. Engem inkább figyeljen meg az NSA, minthogy a saját kormányom turkáljon a mostaninál is jobban a magánszférámban.