MTI

Az NSA a mexikói elnök levelezését is figyelte

Az informatikai hírszerzéssel foglalkozó amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feltörte a mexikói elnöki hivatal informatikai rendszerét és hozzáfért az államfő elektronikus leveleihez, a műveletet 2010-ben, Felipe Calderón hivatali idején hajtották végre - írta a Der Spiegel.

A német hírmagazin az NSA korábbi munkatársától, Edward Snowdentől származó ügynökségi dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a Flatliquid elnevezésű műveletet az ügynökség különleges informatikai támadásokra szakosodott egysége (Tailored Access Operations) hajtotta végre. Az NSA a Calderón mellett számos miniszter által is használt levelezőrendszer révén mély betekintést nyert a mexikói politikai rendszer belső ügyeibe - áll a Der Spiegel cikkében. Az NSA hozzáférést szerzett más magas rangú állami tisztségviselők, például a kábítószer-kereskedelem és az illegális migráció elleni küzdelmet irányító hatóságok vezetőinek elektronikus levelezéséhez is. A művelet során egy év alatt több mint 260 titkos jelentést állítottak össze, és ezeknek mind nagy hasznát vették a mexikói ügyekkel foglalkozó amerikai politikusok - írta a Der Spiegel a Snowden-féle anyagok alapján.

Az már korábban kiderült, hogy az NSA a jelenlegi mexikói elnök, Enrique Pena Nieto digitális kommunikációját is megfigyelte, amikor a politikus még elnökjelölt volt. A leleplezés hírére az Egyesült Államok mexikói nagykövetét berendelték a külügyminisztériumba, és az eset feltárását követelték, de komolyabb diplomáciai következménye nem lett az ügynek. A Flatliquid műveletről szóló új adatok azonban ronthatnak a két ország viszonyán - írta a Der Spiegel. Felidézték: az NSA Dilma Rousseff brazil elnök levelezését is kikémlelte, és amikor ez szeptemberben kitudódott, a politikus tiltakozásul lemondta washingtoni látogatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #11
  • Sajátvéleményem #10
    Ilyenkor az egész amerikai kormánynak le kellene mondani és akik tudtak róla (beleegyezésével)20 év börtön. a vezetőknek meg halál.
  • Tetsuo #9
    Nekem az a durva, hogy a világ csúcstitokcégének csúcstechnológiájának áramforrása el lett méretezve és tonkrevágott eszkozoket is. :D
    Szerintem ez nagy kamu vagy tényleg balf@szok! :)
  • matrix222 #8
    Sajnos igaz, tobb bizonyitek van. Itten nem egy-ket bizonyitekrol beszelunk - de tobb 10 ezerrol. Az illetekesek ezt nagyon is tudjak mindket oldalrol. A kis ember pedig ha hiszi jo, s ha nem ugy is jo.
  • nlght #7
    jézusom, ezt a konteot még nem hallottam, hogy a Snowden story csak kamu és az usa nem is tud lehallgatni/feltörni senkit és annyira kétségbeesettek, hogy kitalálták ezt az egész ügyet, hogy úgy állítsák be magukat, mint akik képesek a totális kontrollra... tényleg ebben hiszel?
  • CairoJack #6
    Te meg dugd csak a fejed a homokba, csak ha pórul jársz majd, ne sírjon a szád...
  • Angel5 #5
    jo és? most akkor hova szarjak?? és majd az itt lévő gépek valószínű "http://hu.wikipedia.org/wiki/Roswell_%28%C3%9Aj-Mexik%C3%B3%29" és area 51 az ufok által használt dolgok fogják feltörni az egész világot :D ember ne higyjél már el minden szart
  • CairoJack #4
    És ez csak egy szerferfarm a sok közül...
  • CairoJack #3
    ..."Az 1,4 milliárd dolláros befektetéssel létesülő, 93 ezer négyzetméter alapterületű Bluffdale-i szerverparkban, ahol nem csak tárolnák, de elemeznék is a megfigyelések során begyűjtött adatokat.

    Teljes kiépítésében az adatközpont 65 megawatt áramot vesz majd fel működése közben. Ennyi energiával egy húszezer lakosú kisvárost is ki lehet szolgálni. Az NSA új adatközpontjának havi villanyszámlája egymillió dollár körüli lesz..."

    http://www.origo.hu/techbazis/20131008-leolvadtak-az-nsa-szerverei.html
  • Angel5 #2
    Aha ez a NSA biztos valami idegen technológiát használhat hogy képes az egész világot megfigyelni mindent feltörni minden mindent aha és ezt még be is veszik jó páran.............