Berta Sándor

Ipari kémkedésről is szólt a Prism-projekt

A legújabb dokumentumok alapján kijelenthető, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala élénken érdeklődött India egyes kutatási projektjei iránt.

A június elején ismertté vált Prism-ügy keretében nem kizárólag felhasználókat figyelt meg az NSA, hanem gazdasági hírszerzést is folytathatott - erre világított rá átfogó cikkében a The Hindu nevű indiai napilap. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy az NSA az összes nagyobb indiai internetszolgáltatót, VoIP-hálózatot, chatüzemeltetőt, közösségi portált és távközlési rendszert kikémlelte. Ezeknek pedig aligha volt közük a terrorizmushoz, a hivatal valószínűleg a helyi politikai és a gazdasági életet akarta feltérképezni. Különösen az indiai nukleáris és űrhajózási program iránt érdeklődtek. Az indiai titkosszolgálat egyik munkatársa megerősítette a jelentésekben szereplő adatok hitelességét.

Mindez azt jelentheti, hogy az amerikai szervezet valós időben ellenőrizhette és lehallgathatta a helyi politikusok, a közigazgatásban dolgozók és a tudósok beszélgetéseit, chat- és VoIP-kapcsolatait. Az indiai döntéshozók és gazdasági vezetők, valamint a telekommunikációs társaságok meglehetősen nehéz helyzetbe kerültek. Kapil Sibal távközlési miniszter közölte: őt biztosította az NSA arról, hogyha nem áll fenn terroristatevékenység megalapozott gyanúja vagy nincs a birtokában erre jogosító bírói engedély soha nem fogja megkísérelni a távközlési tartalmakhoz való hozzáféréseket, . Nos, úgy tűnik, csalódniuk kellett...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #4
    Nincs itt semmi tévedés: az indiaiak is tenoristák csak még nem tudnak róla!
    Az említett akció pedig csak "egy megelőző csapás a tenoristák feltételezett állásai ellen"
    Aki pedig ezen dokumentumokat kiszivárogtatta "az amerikai életeket sodor veszélybe" szerte a világban!
    Így-így!
  • kvp #3
    A vicces az, hogy az amerikaiak altal telepitett rendszert hasznalja kemkedesre a fel vilag, mert gyakorlatilag egy atjarohaz az osszes lawful interception alrendszer, viszont egy ideje mindenbe beepitik. Tehat peldaul a kinaiak is az amerikai lehallgatorendszert hasznaljak az amerikai cegek ellen. Mostanra teljes kaosz van, gyakorlatilag mar mindenki lat szinte mindent, sot az utobbi idoben kezdenek megjelenni a magan celu lehallgatasok, tehat amikor allami meretu lehallgatast es adatbanyaszatot vegez par nem kormanyzati, de profitorientalt szervezet. Az mar csak kulon poen, hogy az anonymous az amerikai kormanyzati doksik egy reszet a kinai hackerek forgalmabol nyulta le, de ok legalabb nem a penzert csinaljak.
  • MrGer #2
    tessék csak a nyomkövető "okos" telefonokat használni, anélkül élni sem lehet már, ugye... és persze "felhők"... muhaaaaaa
  • Tetsuo #1
    Áá, USA olyat nem tenne! Vagy várjunk csak!... :)