Gyurkity Péter

Csalnak a teszteken a mobilgyártók

A legtöbb gyártó belső optimalizálással srófolja fel az okostelefonos benchmark mérőprogramokban elért eredményét, ez a gyakorlat azonban a jelek szerint komolyan visszaüthet.

Az okostelefonokban helyet kapó processzor és grafikus vezérlő teljesítményét pontosan lemérni hivatott, úgynevezett benchmark programokkal kapcsolatos visszaélések már a nyár folyamán napvilágot láttak a sajtóban, az első körben azonban kizárólag a Samsung manővereire koncentráltak. Időközben kiderült, hogy nemcsak a dél-koreai gyártó, de majdnem minden más cég is érintett az ügyben.

Az Anandtech részletes listája alapján alig találunk olyan modern készüléket a piacon, amely ne reagálna automatikus módon a benchmark szoftverek futtatására. A Samsung esetében a grafikus vezérlő frekvenciáját és a hőmérsékleti plafont emelik meg, hogy a telefon jobban teljesítsen a különböző teszteken, míg a többiek a processzorra fókuszálnak, abból csikarva ki némi pluszt, jobb színben feltüntetve ezzel megoldásukat. A felsorolásból jól látható, hogy nehéz megtalálni a kivételeket.


Felső sorban a tesztprogramok neve, bal oldalt a telefonok. Ahol Y van, ott hamis az eredmény

Az eddigi mérések alapján úgy tűnik, hogy a Motorola és az Apple nem folyamodott ehhez a trükkhöz (legalábbis nem a legújabb, jelenleg kapható készülékek esetében), ahogy a Google Nexus változatok is mentesek attól. Az Asus, a HTC, az LG, valamint a már említett Samsung azonban mind sárosak az ügyben, megoldásaik felismerik a népszerű benchmark teszteket, amelyek futása alatt mindent igyekeznek kipréselni az érintett komponensekből. A szaklap munkatársai kiemelik, hogy ezzel több kárt okoznak, mint amennyi hasznot remélhetnek a lépéstől, hiszen 5-10 százalékos növekedésről beszélünk, míg a negatív visszhangok ennél jóval komolyabb mértékben befolyásolhatják majd az eladásokat.

Nem lenne meglepő, ha a lista tovább bővülne a közeljövőben - kérdés, hogy a gyártók miként reagálnak majd a hír megjelenésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #627
    Nálad nem ismerek butább embert.
  • Papichulo #626
    Egy, illetve két gond van evvel:
    egyáltalán nem csak Samsung csalt, ez elég fontos

    Ki allitotta, hogy csak a Samsung csalt?

    messze nem a csalás miatt uralja a piacot

    Ki alitotta, hogy emiatt "uralja a piacot"?

    Na latod ez a gond a te erveleseddel?! Hogy egyaltalan nem tudsz... ;)
  • levente68 #625
    Nagyon tetszik, hogy érv hiányában te kanyarodsz vissza a cikk témájához.
    Te, aki leginkább ugrál a témák közt, hogy igaza legyen...
    Nagyon jóóóóóóóóóó!


    Egy, illetve két gond van evvel:

    - egyáltalán nem csak Samsung csalt, ez elég fontos

    - messze nem a csalás miatt uralja a piacot, tehát gyenge beszólás volt ez ismét.


    De tőled megszokottan léptél, bár ezúttal a témaváltás (az egyik fő jellemződ) érdekes módon az eredeti témára irányult.

    Kár, hogy ennyire nem viseled a kritikát, vagy akármilyen kevésbé kedvező mondatot a kedves gazdacégedet érintően...

    Bár, nem is kár, a szórakoztató trollkodásod alapja ez, elveszítenénk a legkiválóbb bohócunkat, ha megváltoznál...

  • levente68 #624
    Tévedés.

    Elég pontosan képben vagyok magammal.
    Ha meg tévedésben vagyok, az legtöbbször inkább a magam alábecsülése szokott lenni, aztán mégis megoldom, amire azt hittem, nem tudom megtenni.

    Nem kell rossz logika mentén ismét ostobaságot írni. Egyáltalán nem nézek le mindenkit. Kár ugyanis magadat, meg a hozzád hasonló tudatlanul tudálékos majmokat "mindenkiként" kezelni...

    Te, pufikuro barátod és mentorod, meg még pár barom bőven bizonyítottátok az elmétek roncsoltságát, így amit kaptok, azt megérdemlitek.
    Az, hogy szerinted én mindenkit lenézek, csak egy a szaros ferdítéseitek közül és csak egy gyenge vitastílus kibontakozása.

    Nincs ezzel baj, egy ostoba alak nehezen viseli a kritikát az életben is. Így azon sem csodálkozom, hogy te sem bírod.

    Fontos: a barátnőm, akiről beszélek, nem azonos veled és még csak nem is hasonló hozzád!
    Ő nem ostoba, hanem tapasztalatlan e téren és az értelmi képességei ezt láttatják is vele, ezért nem okoz neki gondot egy, az érintett területen nála messze járatosabb ember véleményének kérése, elfogadása, természetesen megfontolás mentén. Mert azzal, aki befogadni képes dolgokat, azzal azokat meg is lehet tárgyalni, ellentétben veletek, akik soha nem láttok be semmit, csakis azon fáradoztok, hogy (legtöbbször még nevetségesebbé téve magatokat) addig csűrjétek a dolgokat, hogy (legalább számotokra) úgy tűnjön, igazatok van.
    Figyelem! Ettől még nem lesz igazatok!

    Szánalmas kis pöcsökként bizonyítjátok folyton, hogy megrögzött, a valódi tényeket magasról leszaró trollok vagytok csupán, akiket nem is vesz komolyan senki.

    Olyanok, akik a szövegkörnyezetből kiragadott félmondatokba kapaszkodva próbáltok érvelni, miközben a téma egésze rejtve marad előletek és ezt szándékosan csináljátok. De mit várhat persze olyanoktól az ember, akik tehetségtelenekként alkalmatlanok is arra, hogy értsék a dolgokat?
    Semmit. Ezért maradtok hiteltelenek.
  • Papichulo #623
    A koreai cég egy éve még csak 4,3 millió tabletet adott el, amivel a piac 12,4 százalékát szerezte meg

    Attol meg csaltak a mobil teszteken... csak, hogy huek maradjunk a cikk temajahoz :)
  • UUUU #622
    http://www.hwsw.hu/hirek/51214/idc-tablet-piac-apple-samsung-lenovo-acer-asus-android.html


    A harmadik negyedévben 47,6 millió tablet fogyott világszerte az IDC friss adatai szerint. Az elemzőcég jelentése megjegyzi, a növekedés némileg elmaradt a várttól, de az eladások még így is több mint 36 százalékkal felülmúlták a tavalyi harmadik negyedév szintjét. Az Apple egyáltalán nem tudta növelni eladásait, piac bővülése szinte teljes egészében az androidos eszközök elterjedésének köszönhető.

    Egy helyben állt az Apple

    Ahogy az új iPadek megjelenésekor és az Apple negyedéves eredményeinek bejelentésekor is látni lehetett, az iPadek iránti kereslet egyáltalán nem nőtt a harmadik negyedévben, ennek oka valószínűleg az, hogy a vásárlók az októberben bemutatott és novemberben piacra kerülő modellekre vártak. Az iPadek eladásai mindössze 0,6 százalékkal nőttek az IDC szerint, ezzel a vállalat piaci részesedése 29,6 százalékra csökkent, ami történelmi mélypont. Az első iPad megjelenése óta nem volt ilyen alacsony az Apple részesedése.

    Sokan azt várták, hogy az Apple egy még megfizethetőbb tabletet dob piacra az őszi rajtkor, ezzel szemben pont az ellenkezője történt, a "retina" felbontású iPad mini ára megnövekedett a korábbi modellhez képest. Ezzel egyébként az Apple nincs egyedül, az új, full HD felbontású Nexus 7 és a Kindle Fire HDX is drágább mint a közvetlen előd, tekintettel a nagyobb felbontású kijelzőre és az erősebb processzorra. A Gartner szerint egyébként a karácsonyi szezon slágerei a 7-8 hüvelykes tabletek lesznek.

    A Samsung bebiztosította második helyét a gyártók rangsorában. A koreai cég egy éve még csak 4,3 millió tabletet adott el, amivel a piac 12,4 százalékát szerezte meg, most az eladásai 9,7 millióra emelkedtek, ami majdnem 21 százalékos részesedést ért.
  • M2 #621
    "egy teljesen egyszerű és nyilvánvaló tény az az Apple szidása"

    Tehát az egy tény lenne, hogy az "Apple nagyon az avar alatt van"? Ez miért is tény, szerinted?


    Aztán a tőled megszokott ömlengő önfényezés... a lány ettől a stílustól nem hányja el magát?


    Én nem sértődtem meg semmin, egy pillanatig se vettem magamra amit írtál. Meg a tiéd is csak egy vélemény, amiből nem a világról tudunk meg dolgokat, hanem rólad - az meg nem túl fényes: túl sokat képzelsz magadról és lenézel mindenkit.
  • levente68 #620
    A te "egyszerű hasonlat"-odban nagyon is benne volt az, amire jogosan kaptad a szerinted bunkóságot...

    Ha meg szerinted egy teljesen egyszerű és nyilvánvaló tény az az Apple szidása, arról én nem tehetek. Az értelmi szinted lesz az oka, hidd el!

    Ma megyünk hozzájuk és ha ragaszkodsz hozzá, elmondom ezt neki újra, bár szerintem felesleges, ugyanis már elmondtam és ellentétben veled, ő nem veszi sértésnek ezt.

    Két okból kifolyólag:

    1.: ezt ő maga is kitűnően tudja nélkülem is.
    2.: ismeri a saját és az én képességeim közötti különbséget ezen a téren.

    Természetesen az ő szakterületén meg én támaszkodom az ő tudására.

    Valamint kitűnően elcsacsogunk ezekről a dolgokról vita nélkül és még számos témáról, köztük néhány olyanról is, ahol nő létére egészen jól elvan, meg olyanokról, melyekben meg én lepem meg férfi létemre a járatosságomról.
    (Mielőtt ócska poénkodásba kezdesz, nem olyanokról van szó!)

    Tudod, értelmes emberek között ez így megy!

    Te meg csak legyél megsértve, ha így gondolkodsz! Nem sokat rontasz a világon vele. Bár, sok kicsi sokra megy...




  • M2 #619
    Látom te még egy egyszerű hasonlatból is tudsz Apple szidást generálni.

    "Bár, csökkent képességekkel rendelkezőknek valóban előnyös egy buta rendszer. ;o)"

    Ezt talán meséld el így a "tündéri barátnődnek", legalább látni fogja, hogy vele ellentétben te egy oltári bunkó vagy. :-)
  • levente68 #618
    Igen, ebben igazad van, Apple nagyon az avar alatt van...

    Bár persze szerinted az iOS a frissen nyírt pázsit, ezt tudjuk.

    Kár, hogy messze nem igaz.

    Bár, csökkent képességekkel rendelkezőknek valóban előnyös egy buta rendszer. ;o)