Gyurkity Péter

Kivonul az okostelefonok területéről a TI

A Texas Instruments úgy döntött, hogy a jövőben az okostelefonok és táblák helyett inkább a különböző beágyazott megoldásokra koncentrál, a döntés azonban sok megválaszolatlan kérdéssel érkezik.

Nagy meglepetést okozott a Texas Instruments alelnöke, Greg Delagi, aki egy befektetői konferencián jelezte a cég prioritásának megváltozását. Az oly sok hordozható eszközben sikerrel szerepelt OMAP processzorok ugyanis a jövőben várhatóan nem itt, hanem a beágyazott rendszerek területén végzik majd munkájukat, vagyis gyakorlatilag feladják a mostani riválisokkal szembeni harcot.

A cégvezetés az alacsony profitrátával, valamint a rendkívül kiélezett versennyel magyarázza a lépést. A jelek szerint úgy vélik, hogy nem éri meg folytatni a küzdelmet az olyan nagyokkal szemben, mint a Qualcomm, a Samsung és az Apple, annak ellenére, hogy a TI jelenleg a világ harmadik legnagyobb félvezetőgyártója. Az elmúlt időszakban ugyan valóban teret vesztettek a konkurenciával szemben, ám számos sikeres megoldásuk jelent meg a piacon, többek között olyan népszerű okostelefonokban, mint az eredeti Motorola Droid, vagy éppen a Samsung Galaxy Nexus. A táblák gyártói között is sokan választották a cég fejlesztéseit, ilyen chipeket találunk például a Kindle Fire, a Nook, valamint a Kobo táblákban is.

A jövőben tehát a beágyazott megoldásokat részesítik majd előnyben, ezek pedig a különböző háztartási eszközökben és autókban bukkanhatnak fel. Ez a piac véleményük szerint ugyan lassabb, nem kínál olyan növekedési ütemet, mint az okostelefonok és táblák szegmense, ám a profitráta kedvezőbb, így a bevétel tekintetében várhatóan nem lesznek gondok.

Elemzők látnak rációt a döntésben, szerintük nem véletlen, hogy a tervezett OMAP 5 még mindig nem bukkant fel, a TI lemaradt a versenyben, bár az kérdés, hogy milyen lehetőségeket és esélyeket kínál a beágyazott szegmens. A megmaradó kérdések miatt a befektetők egyelőre negatívan állnak a lépéshez, ez azonban idővel változhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #1
    Tudom kis késésben van az oldal a cikkek kipofozása miatt, de ... cáfolták: LINK