MTI

Az okostelefonok és a tabletek megnehezítik a szülők dolgát

A okostelefonok és a tabletek megnehezítik a nevelést. Az elektronikus eszközök nem helyettesítik a szülőt, sőt még több munkát adnak neki, mert új szabályokról kell megállapodnia gyermekével és ellenőriznie kell, biztonságosak-e a látogatott oldalak és játékok - állapították meg amerikai médiakutatók.

Noha a digitális eszközökkel a szülők szórakoztathatják, a telefonon pedig mindig elérhetik gyerekeiket, az új alkalmazások és weboldalak minden eddiginél több döntéshozatal elé állítják a felnőttet - tudósított a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a chicagói Northwestern Egyetem médiafejlesztési központjának kutatásáról. "Bár úgy tűnhet, egyre többen használják a digitális eszközöket bébiszitter helyett, a szülők többsége nem ilyen. Az volt a benyomásunk, minden étteremben minden kisgyerek kezében tabletet látunk. Kutatást indítottunk, mert arra voltunk kíváncsiak, valóban így viselkedik a szülők többsége? Képernyőt adnak a gyerek kezébe, csak hogy csöndben legyen?" - magyarázta Alexis Lauricella, a Northwestern Egyetem médiakutatója.

Kollégáival együtt körülbelül 2300 szülőtől kérdezték meg, milyen stratégiát alkalmaznak gyerekeik digitális környezetével kapcsolatban. A megkérdezettek mintegy 70 százaléka mondta, hogy az okostelefonok és a tabletek nem könnyítik meg a nevelést. Körülbelül 37 százalékuk állította, hogy főzés közben valószínűleg bekapcsolja a gyereknek telefont vagy a tabletet, 17 százalék nyugtatja meg a nyűgös kicsit ezekkel az eszközökkel. Ennél is gyakrabban fordult elő, hogy büntettek vagy jutalmaztak az elektronikus készülékek használatával.

A "digitális nevelés" rengeteg új döntés elé állítja a szülőket. Az új technológiák kora előtt elég volt annyit mondani, mielőtt elengedték a kicsiket biciklizni, hogy ne álljanak szóba idegennel, vacsorára pedig érjenek haza. Most a gyerekek naponta órákat töltenek videojátékokkal vagy fényképek feltöltésével, a közösségi oldalak és egyéb alkalmazások olyan mennyisége érhető el, hogy a szülőnek, aki gyereke biztonságáért aggódik, mindet végig kell látogatnia és lehet, hogy minden egyes programra új szabályokat kell alkotnia - mondta Lauricella, a kutatás vezetője.

Drámai következményei is lehetnek, ha a gyerek számára nem alakították ki a biztonságos nethasználat feltételeit. A tizenkét éves floridai diáklány, Rebecca Ann Sedwick szeptember elején öngyilkosságot követett el, miután hónapokon át szenvedett a netes bántalmazástól. Noha iskolát váltott és édesanyja törölte a Facebook-fiókját, a kislány újabb oldalakat töltött le, amelyeket szülei nem ismertek, üldözői pedig megtalálták ott is. Többnyire azonban kevésbé drámaiak a digitális eszközökkel kapcsolatos kockázatok: a szülők aggódnak, hogy a gyerek nem tanul jó modort vagy nem készül el a házi feladat, mert túl sok időt vesz el a közösségi média.

"Még inkább megnehezíti a nevelést, hogy nincsenek egyetemesen elfogadott társadalmi szabályai a digitális eszközök használatának. Udvariatlan dolog például tabletet adni a gyerek kezébe egy étteremben, hogy nyugton maradjon? Elfogadható, hogy azonnal telefonálgatni kezdjen a gyerek, ahogy hazaér az iskolából vagy előbb üdvözölnie kellene a szülőt, és váltani vele néhány szót az iskolában történtekről? A gyereknek kötelező felvenni a telefont, ha a szülei keresik? Olyan új dolgokról kell megállapodniuk ma a felnőtteknek és gyerekeiknek, melyekről eddig soha még" - fűzte hozzá Schofield Clark.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #9
    Hát kb.
  • AgentKis #8
    Dédöregapád is felnőtt hűtő, villany és mentőszolgálat nélkül. A mostaniak nem tudnak ezek nélkül felnőni. Nem azért, mert lehetelen, hanem mert ezek az emberi világ olyannyira "természetes" részévé váltak, mint most a fészbúk. Úgyhogy, ha azt akarnád, hogy a gyermeked anélkül nőjjön fel, akkor valami 3ik világ beli ország nyomornegyedében kellene felnevelned, vagy elzárva a külvilágtól, a többi embertől.
  • Csiki1991 #7
    Hát nem tudom... a mi generációnk is felnőtt táblagépek, mobilok és fb nélkül... Nem értem miért kellene ezen változtatni...
  • Sir Quno Jedi #6
    Ismerőseim, haverjaim is már a csöppnyi, még beszélni sem tudó gyerkőcnek is ájpedet vesznek (csóróbbak wayteq-et stb.) és a gyerek szépen elrajzolgat rajta, kifestőzik, játszik, idővel olvasgat, keresgél, tanulgat, videózgat, pl. mesefilmeket néz, zenét hallgat, kíváncsiskodik, szokja a technológiát, ami nélkül később nem tudna élni, nem lenne melója sem.

    Egy ilyen táblagép tök intuítiv egy kisgyermeknek is és érdekesebb, mint a világ legérdekesebb csörgője. Egy kapu/ablak a világra a kis kezeiben. Igazi mágia! Semmi sem versenyezhet vele egyelőre.
  • Sir Quno Jedi #5
    Sok cég ELEVE jelen van a facsén. Illetve oda IS fejleszt. KÉnytelen, ha a kusztomerek facsebolondok, még a felsővezetés is néha. Ezé készülnek android interfészek, meg IOS interfészek is a nagy rendszerekhez IS.
  • Molnibalage #4
    Hát, ha engem egy cég FB-n keresztül akarna elérni belőlem legfeljebb vaskos röhögést váltana ki...
  • Sir Quno Jedi #3
    Én fejlesztő vagyok, mégsincs facse akkom. Ugyanakkor iskolákban már nem lehet anélkül megélni, mert az iskolai kapcsolattartás alapvető eszköze. A tanárok is ezen keresztül érik el a diákokat, adnak feladatokat, gyűjtenek be kész munkákat stb. (Sok cég is ezen keresztül éri el a dolgozóit pluszban.) Ergó félhivatalosan is az oktatás része már. Így nyilván ha lenne kölyköm, nem tilthatnám el tőle, sőt, segítenem kéne neki benne, még ha nem is értek egyet vele. EZ a jelen és a jövő, tetszik, vagy sem. Aki kimarad az lemarad... :D
  • heist #2
    Azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Az én értékrendem szerint pl. egy 10 éves ne lógjon a facebookon, semmi keresnivalója ott. Mondjuk vannak iskolák akik nem így gondolják, vagy az osztálytársai, egy egész, komplett közösség, és ha nem akar kirekesztetté válni akkor bizonyos mértékig asszimilálódnia kell.

    És ez egy gyereknél elég komoly dolog, ha az ember már felnő, már kialakul egy önálló értékrend, akkor meg kevésbé lesz kitéve egy közösség befolyásolásának, de gyerekkorban ez még bitang nehéz.
  • harmi2009 #1
    Erről szól szülőnek lenni. Mi ebben a probléma? Át kell adni egy értékrendet a gyereknek amihez tartania kell magát és amitől a szülő sem tér el.