Berta Sándor

Nem jó, ha egyszerre több tartalomra figyelnek a gyerekek

Amerikai kutatók úgy vélik, hogy károsan hathat a gyermekek fejlődésére, ha egyszerre több különböző tartalommal szembesülnek, ezért semmiképpen sem jó, ha egy fiatal egyszerre néz tévét és internetezik.

Cliff Nass kommunikációs és Roy Pea nevelési szakember, a Stanford Egyetem két kutatója - számos hallgató (Lyn Meheula, Aman Kumar, Holden Bamford, Matthew Nass, Aneesh Simha, Benjamin Stillerman, Steven Yang, Michael Zhou) bevonásával - a Discovery Girls nevű lányoknak szóló magazin 3461 olvasóját kérdezték meg a szokásaikról. A két kutató arra volt kíváncsi, hogy a 8 és 12 év közötti lányok mennyi időt töltenek házi feladataik elkészítésével, tévézéssel, online videók megtekintésével, zenehallgatással, olvasással, levelezéssel, SMS-írással, szöveges és videochateléssel, telefonálással, közösségi oldalak meglátogatásával, illetve beszélgetésekkel. Emellett az is érdekelte őket, hogy a felsorolt tevékenységek közül végeznek-e többet egy időben.

Az eredmények szerint sok fiatal általában egyszerre több tevékenységet is végez, például tévézik és szörföl a világhálón. Ezeknél a gyerekeknél érzelmi és közösségi fejlődési hiányosságokat tapasztaltak az egyszerre csak egy dologra összpontosító társaikhoz képest, s úgy érezték, hogy kevésbé ismerik el őket. Ők kevesebbet alszanak és több olyan barátjuk van, akikről a szüleik azt gondolják, hogy rossz hatással vannak rájuk.


"Ezek az eredmények megrázóak, zavaróak és ijesztőek voltak" - összegezte véleményét Cliff Nass. A legnagyobb probléma az, hogy a gyerekek érzelmi és közösségi fejlődése szempontjából pont a 8 és a 12 év közötti szakasz a legfontosabb. Emellett kiderült, hogy a tinédzserek egyre hamarabb szembesülnek a médiatartalmakkal és így gyakran nem beszélgetőpartnerükre figyelnek, hanem az okostelefonjuk vagy a laptopjuk képernyőjén megjelenő információkra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kriszwells #33
    Pedig az kéne, egy napon matekot egy napon magyart tanítani, a maradék 178 tanítási nap meg buli... :) De komolyan, szerintem attól is függ ki milyen zenére tud tanulni vagy bármit csinálni, hogy mit szeret. De gondolom egy lassú, könnyed instrument zenétől könnyebb figyelni bármire is mintha mellettünk egy nagyon kemény zúzós metál menne, vagy egy zúzós techno...
  • mad mind #32
    Már hogyne lehetne, csak egyszerre nem szabad.
  • Reparamorf #31
    Mindig mondtam, hogy nem lehet egy napon matematikát, meg magyart tanítani.
  • Roman #30
    :) én a multitasking miatt szoktam rá a műzenére, gépzenére, primitív dolgokra. Most is ha a zene a cél, izzik a fém a lejátszóban, vagy esetleg néhány klasszikus, egy-egy opera. De tanuláshoz csak az agyatlan monoton szhar való, sajnos.

    A PET-ről úgy tudom, biztonságos, ellentétben sok egyéb műanyaggal. S amíg nem melegítesz meg mindent műanyag dobozokban, addig nincs gond. Probléma, hogy sose tudhatod, milyen körülmények közt tárolták a terméket (pl. 50 fokos 99%-os páratartalmú "száraz&hűvös helyen". )

    http://www.anticancerbook.com/ nem rossz olvasmány, de én a hardcore t-nemzetes meg paleós arcokon kívül nem sokról tudom, hogy ennyire "komolyan venné" a dolgokat. Plusz, jó mód arra, hogy a család csődbe menjen (sajnos...)

    Egyébként érdekes tapasztalat, hogy a mocsokban, nyomorban élő gyerekek GYAKRABBAN betegszenek meg, és vannak eü. problémáik, mint a kis hermetikusan védett porontyoknak. Persze előbbiek jóval alultápláltabbak is, tehát a rengeteg kihívást a legyengült szervezetüknek kéne tolerálni.

    Nem értek egyet azzal, hogy gyk. laborsteril kör. közt nevelik a gyerkőcöket. Bár a "mi romantikus kis gyerekkorunkhoz" képest sokat romlott a helyzet, aláírom. Nekünk a program jórészt kinn zajlott, homokozó, tiszapart, agyagcsúszdaépítés, foci, lápréti mókázás, télen meg az árvédelmi töltéseken szánkózás agyba-főbe.

    Volt kis gyerekfoglalkoztató kör, ott volt a "fél falu", elég sokat sétáltunk a környéki ártéri erdőkben, ősszel almaszedés, szőlőszüretelés, télen disznajvágás, nyáron vízpart vízpart meg peca. Amennyi marék föveny a gatyánkban volt meg a prepúcium alatt a glanson.. És még hogy hülyeség a metélés, háhá.

    Valamé' rohadt romantikus volt, így visszagondolva az egészre. Ezért szoktam könnyes szemmel nézni, ha most a kölkök kint az avart szórják, krétarajzokat dobnak a járdára meg a hóban hemperegnek.

    Bocsánat de naggyon szentimentális vagyok ha a gyerekkorról van szó, mert NEM AKAROM TUDOMÁSUL VENNI HOGY VÉGE :D
  • Tetsuo #29
    A dubstep nekem sem jon be es emiatt pl. nem is tudnek mellette rendesen dolgozni.
  • Tetsuo #28
    LOL Hol irtam, hogy a net miatt van allergia? :DD
    Ugy latom, az osszetett mondatokkal tullottem egy kicsit. Pedig remenykedtem, hogy beszelgetunk. Komolyan.
  • finizlik #27
    Te komolyan azt hiszed, hogy azért van ennyi meddő ember meg ennyi allergiás mert net van?


    FAIL. Tudod miért van ennyi? Kérlek szépen a gyerekkori 27839279823423 védőoltás, a hiper tiszta környezet akarása meg a többi modern szemét.

    Tudod miért van ennyi meddő ember? Mert azt a kurva csapvizet isszák amiben KIMUTATHATÓ a fogamzásgátlószer.... Ihatsz te ásványvizet is ha akarsz, csak abban meg ott a tartosító meg a műanyagból felszabadult rahedli anyag (ami bizonyítva is van MINDEN petpalacknál csak olvass utána..)

    Istenem de hülye vagy.. Arra nem gondoltál, hogy azért halnak meg korábban az emberek mert neteznek????????????
  • hdo #26
    Egy kemény 3 hangeffektel bíró dubstep mellett nekem nem okozna problémát dolgozni ... mármint ha hallgatnék olyan szart! :D
  • syn7h37ic #25
    Naná, hogy nem jó, ha egyszerre többfelé is figyel a gyerek (felnőtt...)
    Ugyanis akkor lehet, hogy amit látott a TV-ben, és rákeresett a neten, az gyökeresen eltér. Nem jó, ha az emberek túl sokat gondolkodnak, mert elkezdenek önállóan cselekedni. Jobb az, ha szépen irányítottan megy az egész, már a kis gyermekkortól kezdődően, mert egy így kitenyésztett egyed nem fog kételkedni.
    Íme az új világrend...
  • Tetsuo #24
    Teljesen igazad van, hozzateve meg azt, hogy egy igazi zenehallgatas mellett sem lehet/jo olvasni. Vannak olyan melysegu darabok, amit nem munka mellett, futyoreszve fogad be a hallgato(mintegy hatterkent), hanem fo tevekenysegkent, komoly odafigyelessel es esetleg hattertudassal.