Szekeres Viktor

Ámokfutó rendező kapta a Taking Gotham című filmet

Vannak rendezők, akik filmeket rontanak el, folytatásokat állítanak bele a földbe, azonban Hollywoodtól újra meg újra lehetőséget kapnak a bizonyításra.

A Deadline értesülései szerint Hollywoodnak még nincs elege Olivier Megatonból, hiszen újabb film rendezésére kötött szerződést. Ez pedig nem más lesz, mint a Taking Gotham, melynek az írója Thomas Kelly, aki eddig inkább csak tévésorozatokon (Zsaruvér, Tilt) dolgozott. Igaz, mivel egyelőre még a film szereposztása nem ismert, így nem tudni, hogy a film moziba készül-e, vagy csak DVD-re.

Megaton, aki legutóbb olyan, biztatónak indult akciófilmeket rontott el, mint A szállító 3, a Colombiana és az Elrabolva 2, az eredetileg kiszemelt rendező, Nicolai Fuglsig helyét veszi át, a forgatást pedig már márciusban megkezdheti, A Taking Gotham a New York-i rendőrség egy titkos egységéről fog szólni, melyet azt követően hoznak létre, hogy egy meglehetősen brutális rablássorozat veszi kezdetét a városban. Egy félresikerült rajtaütést követően azonban ezt az egységet feloszlatják, azonban a csapat tagjai titokban együtt maradnak és megpróbálják tisztára mosni a nevüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!