Szekeres Viktor

Mégis láthatjuk itthon az év akciófilmjét

Mégiscsak látható lesz itthon A rajtaütés című akciófilm, melyet a forgalmazó az év utolsó hetében magyar szinkronnal fog bemutatni a hazai mulltiplexekben.

Az előzetes hírekkel ellentétben mégiscsak be fog futni a hazai mozikba A rajtaütés (The Raid), melyet szerényen a 2012-es év akciófilm-szenzációjának titulálnak sokan. Amikor már végképp lemondtunk volna róla, akkor jelentette be premiert a forgalmazó, a PARLUX Entertainment. Az indonéz film menetelését tavaly a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon kezdte, ahol elnyerte a közönségdíjat, majd szerepelt a Sundance hivatalos programjában is.


A kritikusok nem fukarkodtak a jelzőkkel a film kapcsán, egyes elismert lapok egyenesen minden idők egyik legjobb akciófilmjének" nevezték, azonban az IMDb-n elér 8 pont alatt (7,7/10) átlag, valamint a kritikaösszesítő Rottentomatoes-on produkált 84% azt jelzi, hogy bár sok hozsánna éri a filmet, akadnak olyanok akiknek nem jött be. Amerikában a filmet a Sony mutatta be, és "dollárosított" eredményeit tekintve a kilencedik legtöbbet hozó független film lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Béka Benő #5
    Már azt hittem, hogy mégis jön a Dredd...de nem.
  • JohnBart #4
    Egyetértek, én is nagyon vártam a filmet, de nálam végül egyszernézős lett, egyrészt a sok üresjárat miatt, másrészt meg mert hónapokkal előtte már hülye fejjel megnéztem az összes közzétett jelenetet YT-n, amik azért ellőtték az akció jelentős részét (igen, tudom, nem kellett volna)...

    Jó film lett, de nem dobtam hátast tőle, a "non-stop akciózást" emlegető kritikák és vélemények zöme meg szerintem egyszerűen túlzás. :)
  • Marko001 #3
    Ez egy nagyon jól sikerült akció film lett, jó pár "hú, bazzeg" jelenettel. :)
  • moviestar #2
    En mar nagyon vartam ezt a filmet, mert mindehol azt olvastam, hogy milyen utos. Aztan sikerult feliratosan latnom, de nekem sok volt benne az ures jarat... Pedig nagyon jol indult, es valoban jol megvoltak korreografalva az akciojelenetek.
  • nlght #1
    Láttam, persze lehet találni benne logikai bakit, ahogy minden filmben akad hiba, de a film közben az jutott eszembe, hogy a hollywoodi koreográfusok sokat tanulhatnának a filmet készítőktől, én pozitívan csalódtam a filmben, ez egy kőkemény akciófilm romantikus szál nélkül, simán újranézhető a sok akció miatt.