Szekeres Viktor

Még a vártnál is nagyobb bukás a John Carter

Teljessé vált a John Carter bukása, hiszen az E.R. Burroughs A Mars hercegnője című könyvéből készült scifi a gyenge kezdés után komoly visszaesést könyvelhetett el.

A John Carter az a film volt idén, melynek bukását már a premiere előtt szinte minden érintett biztosra vette - a közönség előzetes szándékait felmérő statisztikai felmérések ezúttal is remekül működtek, így a Disney-t sem érte sokként a scifi nyitónapi, alig 10 milliós teljesítménye, mellyel megpecsételődött a film sorsa. Persze a 30 milliós nyitóhétvége után még lehetett reménykedni abban, hogy a közönségnek tetszeni fog a film és jó hírét kelti, de ez nem történt meg Amerikában, s az 55-60%-os heti csökkenéseknek köszönhetően negyedik hetében is csak 66 millió dolláros bevételnél jár Andrew Stanton filmje.

A hétvégi alig 2 milliós bevételt azt is jelenti, hogy a 250 millió dollárból forgatott és legalább 70 milliós reklámköltséget is felemésztő John Carter Amerikában a 75 millió dollárnyi bevételt is csak nehezen fogja elérni, így végképp veszélybe került a tervezett folytatás. Még akkor is, ha Oroszország vezetésével Amerikán kívül már 188 millió dollár bevételre tett szert a film, hiszen tudjuk, hogy mindez semmit sem mond a közönség véleményéről, mindössze azt jelzi, hogy a nemzetközi viszonylatban a nagy költségvetésű produkciók reklámjai jobban hatnak a moziba járókra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #7
    "Hélium világszép hercegnőjének szerepére igazán kereshetnének egy SZÉP nőt. Me a mostani botrány randa..."

    botrány randa. hollywood bőszen mossa az agyakat. Nem "nem 10/10", nem "aranyos", nem "átlagos", nem "csúnyácska", hanem botrány randa. kábé a legalja kategória. zámbó jimmy akkor gondolom feljebb helyezkedik el. és anyu?

    mintha a mostaniak koordináta rendszere nagyon elcsúszott volna. vagy körül vannak véve bombázókkal, vagy pedig csak a a kurvajócsaj és a randa jelzőt képesek a szépség osztályozására használni.

  • zord01 #6
    Én ezeken a könyveken nőttem fel, ez nekem legalább olyan alap, mint a Star WArs, és John Carter legalább egy Skywalker...

    Mikor meghallottam, hogy film lesz belőle, nagyon megörültem, de féltem is.
    Úgy ültem be a moziba, hogy tuti xar lesz, és így sokkal jobb lett, mint amit vártam.

    Én ugye nem tudok úgy leülni elé, mint egy film elé, ez nekem a megelevenedett történelem.
    Ha soha nem olvastam volna a könyveket, megvonom a vállam és rámondom hogy ótvar.

    De mivel olvastam a könyveket százszor, meg ezerszer is, tetszett.
    Persze lehetett volna jobb is, de sokkal jobb lett, mint amit vártam.
    Bizonyos dolgok kivejezetten tetszettek, és volt pár csalódást keltő dolog.
    Például nagyon tetszett az, hogy a barlangi szörnyet egy mitológiai lényből egy absztrakt szimbolummá gyúrták, és az is, hogy az "Istenek" is átgyúrták Marson kívüli szereplőkké.
    Ami nem tetszett, az a sztory. Pontosabban, nyilván az első könyv storyját mesél el a film, alaposan átgyúrva, ugyanakkor nincs benne mélység, dráma, színészi alakítás, és a poénok sem sikerültek túl jól. Úgy is mondhatnánk, sótlan volt.
    A harc lehetett volna drámaibb (bár az a jelenet kifejezetten tetszett, mikor JC halomra öli a marslakókat, mint a könyvekben, csak az sem sikerült túl drámaira), a szerelem mélyebb, a konfliktus grandiózusabb.
    A színész játékok, és a rendezői tehetség hiánya kicsit amolyan "Barátok köztös" hiteltelenséget adott az egész filmnek.

    Ezt leszámítva jó volt. Sajnálom, hogy ekkora bukta lett, inkább csinálta volna egy véresebb, drámaibb, sötétebb hangvitelű filmet, mint az új Batman-ek, és lett volna korlátozottan sikeres, mint korra faló tekintet nélkül megtekinthető bukta.
    A második részt nagyon sajnálnám, ha elmaradna.

    Jah és még egy dolog, Hélium világszép hercegnőjének szerepére igazán kereshetnének egy SZÉP nőt. Me a mostani botrány randa...
  • portable #5
    Ilyen címmel messze kerülőm.
  • Babidi #4
    Nekem bejött a film, én csak ajánlani tudom. Érdemes elmenni rá.
  • zetortraktor #3
    Vagy. De ők nem adtak véleményre, csak bevonultak a mozikba a reklámok hatására. A folytatásban ott is zuhant minden.
  • bigjoe #2
    A könyv nekem bejött... A filmet még nem láttam..
  • morden #1
    Vagy a nem amcsik tudják, hogy nem kell adni mindig az amcsik véleményére :D