Szekeres Viktor

Nicolas Cage egyre nagyobbakat bukik

Nicolas Cage eljutott már arra a pontra, hogy a filmjeit csak pár tucat moziban mutatják be, ugyanis azok gyártói sem bíznak abban, hogy sikert tudna aratni a nézők körében.

Lehet, hogy végleg elindult a lejtőn Nicolas Cage? A tavalyi év elején mind a Boszorkányvadászat, mind a Féktelen harag nagyot bukott filmjei közül, idén pedig a Szellemlovas második része sem teljesít túl jól, nem fog elérni akkora siker, mint az első rész. Azonban a gondot nem is ez okozza, hanem az, hogy akárcsak Bruce Willis, Cage is kezd a DVD-s piac irányába orientálódni.


Míg például a Szellemlovas 2 Amerikában 3 174 moziban kerül bemutatásra, addig a színész tavalyi filmjét, a Túszjátszmát (Nicole Kidmannal) mindössze tíz moziban játszották egy hétig, hogy 24 ezer dollár bevételt termeljen. Pénteken pedig a Seeking Justice-t mutatták be Cage-től, melyben January Jones és Guy Pearce voltak a partnerei. Az eredmény pedig csak 260 ezer dolláros hétvégi bevétel, köszönhetően annak, hogy a forgalmazó mindössze 231 moziban merte bemutatni Roger Donaldson rendezését.

Mindez persze a filmek minőségéről mit sem mond, de valószínűleg nem azért került sor szűk körű vetítésükre, mert annyira jól sikerültek. A Seeking Justice 27%-os, míg a Túszjátszma 10%-os értékelést kapott a RottenTomatoes-on, mely az amerikai kritikusok véleményeit összesíti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZTA #16
    Megnéztem ezt a filmjét is.. hát szerintem ez is simán jó egynek, de arra azért kíváncsi lennék hogyha mondjuk Russel Crowe vagy valamelyik másik agyonsztárolt játszotta volna a főszerepet az mennyit dobott volna az imdb ponton.
  • zetortraktor #15
    Azt írta a bulvársajtó. Nem kell benyelni.
  • zetortraktor #14
    Még az SG is tele van Szellemlovas 2 cikkekkel, de filmes oldalak pláne. Nyisd ki a szemed, kritika is van ezer.
  • Rotcsa #13
    "idén pedig a Szellemlovas második része sem teljesít túl jól, nem fog elérni akkora siker, mint az első rész."
    De valahogy sehol sem találkoztam a film kritikájával, vagy premierjének dátumával csak egy trailerrel.
  • Rotcsa #12
    Úgy tudom, a brókerei eltőzsdézték a pénzét és nincs miből fizetnie a tartozásait.
  • Rotcsa #11
    Azt olvastam, h lesz 2. része, de a cikkben már gyakorlatilag úgy könyvelik el sikertelennek, mintha konkrét nézőszámot tudnának.
  • xido #10
    Hiányoztál a netről,mikor minden tele volt,hogy lesz 2.ami inkább reboot,de mégse,de Cage tuti,aztán fotók,meg fikázások és kritikák és premier?:)
  • torreadorz #9
    Nem kéne elvállalnia minden hülye filmet. Igazából ezt nem is értem, mert igy lejáratja a saját nevét, és azért nem hinném hogy ennyire rászorul a pénzre.
  • Rotcsa #8
    Már van szellemlovas 2?
    Erről miért nem írtak sehol? Egyik kedvenc színészem! Szerintem nem az Ő színészi teljesítményének az oka az, hogy sehol sem kell, hanem a sok hülye rendezésű filmé, amiben szerepel!
    Sajnos muszáj mindent elvállalnia :(

    Legutóbbi értékelhető filmjének a címére valamiért már nem emlékszek, de valami ufós volt és kódot fejtett benne! Az jó film volt! :)
  • gulyasandras #7
    Madonnával foglalkoztak 1992-1993 környékén az emtívíben, az óra elteltével (és az adatok baromi részletes lebontása után) megtudtuk, hogy szegény madonna belehalt az éhezésbe.

    Néha nehéz ám gazdagnak lenni.