Szekeres Viktor

A Sherlock Holmes 2 sikeresebb, mint az első rész

Hiába szerzett világszerte több bevételt a Sherlock Holmes második része az előzménynél, a gyártó Warner stúdió a mai napig kutatja, hogy mi lehet az oka az amerikai nézők lemorzsolódásának.

A napokban a Sherlock Holmes: Árnyjáték bevételei meghaladták az első rész, a Sherlock Holmes bevételeit, így nem csoda, hogy a Warner Bros. Pictures és a Village Roadshow Pictures sajtóközleményben kiáltotta ezt világgá. Az első rész Amerikában 209, nemzetközi viszonylatban pedig 315 millió dollár bevételt hozott, míg a folytatás hazájában 187 millió dollárig jutott el, Amerikán kívül pedig már 342 milliónál tart.

Mindez nem jelenti azt, hogy a második Sherlock Holmes megfelelt volna az elvárásoknak, sőt, valahol meglepő, hogy csak ennyi bevételre tett szert. Az első részt ugyanis, hiába lett erősen közepes, szerette a közönség és a Warner természetes elvárása volt, hogy a folytatás még sikeresebb lehet. Azonban az Árnyjátékról már a premier hétvégéjén kiderült, hogy Amerikában alul fog maradni az 2009-es filmmel szemben, s ez súlyos csalódás volt a Warner számára. (És a nemzetközi színtéren, ahol általában sokkal inkább vevők a nézők a folytatásokra, ugyancsak nem nőttek nagy mértékben a bevételek.)

Nem meglepő módon a stúdió még nem is jelentette be a harmadik részt, melyről az utolsó hír továbbra is az, hogy októberben elkészült a forgatókönyv első változata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Ennyi :).
    Amúgy azért az elég balfasz általánosítás, hogy a nemzetközi színtér vevő mindig a folytatásokra. Másrészt: pár éve valami könyves fantasy, talán az Arany iránytű Amerikán kívül igen sikeres volt, de hazájában egyáltalán nem. Látta valaki a 2. részt? :) Nem. Amerika Amerikának forgat, ha egy film otthon nem a várt eredményt hozza, nem minősül sikeresnek.
    Amúgy átlagos popcorn mozi, pedig ez az alkotógárda ígéretes volt, Guy Ritchie jártas a londoni alvilágról szóló könnyed filmekben, Downey-nak pedig jól állna a karakter.
  • AZTA #2
    Az egy dolog hogy milyenek a számok az első részhez képest..az a lényeg hogy a költségeket fedezi-e és utána még mennyi maradt nyereségnek. Magyarán szólva megérte-e :D