Szekeres Viktor

A hazai közönség újabb akciósztárokat buktatott meg

A magyar közönséget teljesen hidegen hagyta Liam Neeson és Mark Wahlberg új filmje, pedig előbbitől már megszokhattuk a tavasszal érkező korrekt akciózást.

Furcsa mozis hét a mostani idehaza, ugyanis alapjába véve három akciófilmet is bemutattak a forgalmazók. Persze a három alkotás jobban már nem is különbözhetne egymástól, de mindez nem változtat a tényen, hogy hasonló a műfajuk. És, ahogy az lenni szokott, ilyenkor nem mindegyik film forgalmazója jár jól. Nálunk Az éhezők viadala is messze volt az amerikai szintű rekorddöntögetéstől, de Liam Neeson és Mark Wahlberg új akciófilmje kifejezetten leszerepelt.


Pedig sem a Fehér pokol, sem a Csempészek nem sikerült rosszul, mégis előbbit csak 4 986-an, utóbbit pedig 5 629-en nézték meg a hétvégén, így a két film harmadik és ötödik helyet szerzett a hazai toplistán. Pedig az, hogy nem feltétlenül a műfajjal van gondja a hazai nézőknek, jelezte az is, hogy pár hete a Védhetetlen elfogadhatóan debütált, igaz Denzel Washington akciózásának köszönhetően sem robbantak fel az izgalomtól a hazai nézők.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #5
    így van, és előnye, hogy a többségnek még az eredetinél is élvezetesebb.
  • Yutani #4
    A Csempészek egész jó kis film, tegnap néztem meg moziban. Nem unatkoztam egy percig sem, végig fenntartotta a figyelmet. Ajánlott annak, aki szereti a krimi jellegű filmeket.
  • kalapos01 #3
    A kommentedből ítélve az agymosás olyan jól sikerült, hogy észre sem veszed, hogy te vagy az élharcos.
  • loky #2
    Annyira agymosottak mint az eu? Hova kell neked lejjebb, mint VV Alekosz, meg Anyátok közt, meg minden más szar... Hát ennél lejjebb nincs is :) Csak a bányász béka...
  • sad1976 #1
    Ez lehet azért sikerül nekünk,mert talán még nem vagyunk annyira agy mosottak,de jó ütemben haladunk.Majd ha mi is lesüllyedünk az eu hagyományos értékeinek szintjére...